A Radnóti Színház egyik húzóneve, emellett játszik a Centrálban és kis, független produkciókban is. Egyik nap A mi kis falunk Sacija, másnap Janikovszky Évát alakítja az írónő naplójából készített drámában. A Junior Prima díjas színésznőt a Nők Lapja kérdezte.
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.01.03 – 48,49,50. oldal
Nemrég posztolt hosszan a Facebookon arról, hogy eléggé a végét járja az emberi erejének. A kérdésre, mi vezetett idáig, Sodró Eliza elmondta:
„Az a poszt arról szólt, hogy fáradt vagyok, és csak a közönség tartja bennem a lelket. Nagyon megviselt a nemzetis eset (Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó színészek novemberben lezuhantak a díszlet felső emeletéről a Nemzeti Színház egyik előadásában, és súlyos sérüléseket szenvedtek – a szerk.), és abban a pillanatban a tehetetlen dühöm miatt úgy éreztem, a színészek túlterhelése általános probléma, ami ellen egységesen kéne fellépnünk. És ha lenne egy jól működő érdekvédelmi szervezetünk, a munkáltatók talán jobban odafigyelnének ránk, tudatosítanák, hogy a hivatásunk milyen komoly fizikai és mentális igénybevétellel jár. Erről például a Radnóti Színházban már többször beszélgettünk éjszakákba nyúlóan, és azt gondolom, az anyaszínházam a maga lehetséges eszközeivel már mindent megtett azért, hogy enyhítsen ezen a rendszerszintű problémán.”
Arról szólva, hogy az imidzse része az is, hogy ő a „bátor színésznő”, aki megszólal közéleti témákban is, és kiáll a számára fontos dolgok mellett, a színésznő kifejtette:
„Időnként kommentáltam dolgokat, de nem akarok színésznőből politikai aktivistává válni, az nem fér össze a személyiségemmel, nem vagyok rá alkalmas.
Arra viszont igen, hogy színésznő legyek, és mint ilyen, azonosuljak mások sorsával és nehézségeivel. Valószínűleg ezért is vagyok érzékeny egyéb társadalmi problémákra is. De azt a terhet, hogy ezeket megoldjam, nem tudom magamra venni, és nem is szeretném. Észrevettem, hogy sokszor olyan problémákkal foglalkozom, amelyeket nem az én dolgom orvosolni. Ez visszatérő mintám, és el kell kezdenem dolgozni rajta, mert nem fogom bírni.”
Nemrég mutatták be a Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című kétszemélyes darabot. Ebben Rusznák András a partnere, akivel az életben is egy párt alkotnak. A produkcióról elárulta:
„A darab egy olyan párról szól, amelynek halva születik a kisbabája. Tudtuk, hogy alázattal kell közelítenünk a témához. Amikor elkezdtük, nem sejtettük, hogy ennyire nagy hatása lesz. Színészként folyamatosan szondázzuk a közönséget, hogy mi történik a nézőtéren. Ezeken az előadásokon úgy érzem, a közönség együtt lélegzik velünk, és hálás minden egyes pillanatért, ami megpróbál valamilyen feloldást adni akkor, amikor már a legsötétebbek a mondatok. Az előadás utáni közönségtalálkozókon is azt láttam az embereken, hogy borzasztó hálásak, amiért végigjöttek velünk ezen az úton. És rengeteg pozitív visszajelzést kapunk arról, hogy másfajta gyászfolyamatokban is tud segíteni az előadás. Nekünk Andrissal pedig igazi ajándék, hogy ezt együtt csinálhattuk meg. Mert amikor az ember átél egy ilyen történetet, az a saját életében előforduló krízisekben is minta lesz, egy séma, amit utána tud használni. A mi egymásba vetett bizalmunk megerősödött attól, hogy végigéltük ezt a próbafolyamatot.”
Kislány korától határozottan menetelt végig azon az úton, hogy színésznő legyen. A felvetésre, mi a következő nagy cél, amit el akar érni, azt nyilatkozta:
„Imádom ezt a szakmát, nem égtem ki benne, nagyon szeretem „harapni”.
Eddig különösen szerencsésen alakult a pályám, és most eljött egy olyan pont, hogy már válogatok, mit vállalok el. Olyan dolgokat szeretnék csinálni, amelyekkel száz százalékig tudok azonosulni. Szeretném, hogy azt a minőséget, amit magamtól elvárok, minden körülmények között tudjam hozni, de jó lenne, ha néha a körülmények is akarnának egy kicsit alkalmazkodni hozzám.”
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.01.03 – 48,49,50. oldal