Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Soós Imre-díjat kap Illés Alexa és Bodoky Márk

    2021. április 20., kedd 13:32

    A MASZK Országos Színészegyesület Vezetősége 2021. április 16-i ülésén, a 2021. évi Soós Imre „pályakezdő” díjat Illés Alexának, a Pécsi Nemzeti Színház művészének és Bodoky Márknak, a Miskolci Nemzeti Színház művészének ítélte.

    A Soós Imre „Pályakezdő” díj annak a fiatal színművésznek adható, aki legfeljebb 5 éve kapott diplomát, illetve Színész I. minősítést, kiemelkedő művészi tevékenységet végez és még nem kapott állami művészeti díjat.

    Illés Alexa 1990-ben született Kecskeméten. A helyi Kodály Zoltán Gimnáziumban érettségizett 2009-ben, majd a Pesti Magyar Színiakadémia tanulója lett (2009-2012). 2017-ben diplomázott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművész szakán. 2017-2018 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 2018-tól a Pécsi Nemzeti Színház színésznője. Illés Alexa olyan sikeres zenés, illetve prózai előadásokban játszott, mint a Játék a kastélyban, az Oliver!, A Montmartre-i ibolya vagy az Úrhatnám polgár.

    Legutóbbi interjújában úgy fogalmazott: „Számtalan lehetőségünk van, ahogy azt az elmúlt időszakban tapasztalhattuk, de a személyes emberi kapcsolatoknál nincs fontosabb. Normál helyzetben gyakran elkényelmesedünk és inkább a magányt, vagy az otthon kényelmét választjuk, ahelyett, hogy két lépést tennénk egy jó beszélgetésért, egy személyes élményért. Mérhetetlenül hiányzik a családom, a barátaim, a kollégáim. Az emberek közelsége, az élő szó, a közös nevetés, vagy egy sírástól elcsukló hang, egy-egy érintés, ölelés. Kellenek az ingerek, az élmények, a tapasztalatok.

    Sokszor a nehéz pillanatokban az éltetett, hogy azon ábrándoztam, hogy mi lesz, ha végre újra „szabadok” leszünk. Álmaimban úgy képzeltem, mint egy nagy utcabált, örömünnepet, sok nevetéssel és öleléssel, a szabadság édes érzésével. 

    Ma már tudom, hogy sokkal nehezebb lesz visszatérni a régi kerékvágásba, viszont abban biztos vagyok, hogy ezután minden pillanatot szeretnék kihasználni, hogy a szeretteim közelében legyek és személyesen is megmutathassam, hogy mennyire szeretem őket. Ez az időszak arra tanított, hogy sosem tudhatom, mi vár rám. Ha pedig megtehetem, használjak ki minden percet, hogy több legyek!”

    Bodoky Márk 1992-ben született. A középiskola után előbb az ELTE magyar szakán tanult, majd 2012-2017 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Diplomázása óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja. A színpadi szerepek mellett filmekben is láthatta a közönség. Szerepelt az Aurora Borealis: Északi fény (2017), az Ízig-vérig (2019) és a Bátrak földje (2020) című mozikban.

    „Örömöt okoz, amit csinálok. És remélem, másoknak is örömöt fog ez okozni majd valamikor: a nézőkre gondolok.

    Olyan élmények érhetnek, amik más pályákon egyébként nem. Úgy ismerhetek meg más embereket, ahogyan az élet más területein nem. Úgy dolgozhatom együtt másokkal, ahogyan máshol nem. Emelkedett, jó állapot, amikor a színpadon lehetek. És képes vagyok megmutatni egy embert, tudok valakinek a problémáiról beszélni” – nyilatkozta egy interjúban Bodoky Márk.

    Szívből gratulálunk Illés Alexának és Bodoky Márknak!

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram