Műveiben a leggyakrabban feldolgozott korszak az 1956-os, a nyolcvanas évek végén pedig közellenségnek lett kikiáltva Magyarországon, mondta Spiró György író Veiszer Alinda e heti műsorában.
(…)
Békecsászár című drámája kapcsán, amelyet több mint tizenegy évig írt, elmondja, tizenhatévesen az alapötlete az volt, hogy az uralkodó nincs is, csak azáltal teremtődik meg, hogy az emberek elkezdenek beszélni róla. Az imago kiépítését említi, amikor nem öröklődik a hatalom, hanem lentről kezd el képződni. A társadalom, amelyet ő a darabjában nem lerombol, a semmiből épül fel, és már eleve hazug, ő ezt láthatta 1956 után. Hogy ez egy áthallás-e? Igen, ez egy látomás volt, válaszolja, azt látta, tapasztalta akkor fiatalon, hogy ez így működik a 20. században is, és látjuk, hogy itt van a 21. században is.
Az egész modern politika erről szól, teszi hozzá, csak akkor még nem volt meg hozzá a televízió és a média hatalma. Így emelkedett fel Sztálin, Hitler, Mussolini is.
Spiró életében nem véletlenül az 1956-os események a legfajsúlyosabbak, tízévesként már politizált barátaival, pontosan követték a körülöttük zajló eseményeket. Műveiben is ez a leggyakoribb téma. Így emlékszik vissza:
Mindent tudtunk előtte is, alatta is.
„Az egyik osztálytársunk papája a négy között volt, akit a Rajk temetésen újratemettek. Az ő mamája jóban volt a Rajknéval és elmondta, mi folyik, hogyan rabolták el a Nagy Imrééket.” Hozzáteszi, már akkor eldöntötte, hogy távol tartja magát a hatalmi pozícióktól. (…)
A kérdésre, a Kádár-korszak végén miért vitte el néhány kéziratát és adta át egy barátjának, elmondja, nem tudta, hogy túléli-e ezt az egész válságot. Az élete veszélyben volt, ráadásul a csernobili felhőben is utazott és azt hitte, nem sok ideje van hátra.
Nagyon nagy volt rajtam a nyomás és jószerivel egyedül maradtam. (Az Ikszek megjelenésekor, 1986) kikiáltottak cionistának, lengyelellenesnek, és a magyar irodalmi közélet tagjai, akikről azt hittem, hogy a barátaim, átmentek az utca túloldalára.
Hozzáteszi, közellenségnek volt kikiáltva Magyarországon, de már a társadalom többsége közellenség, tehát azóta javult a helyzet.
Az író a drámákkal való ismerkedése kapcsán elmondja ifjú éveiről, hogy akkor úgy gondolta, nincs magyar drámai hagyomány, mert Madáchot és Katona Józsefet tanítottak csak nekik. Úgy érezte, ő maga fedezheti fel a magyar dráma világát, sőt alkothatja meg azt, mert amit a színházakban akkor lehetett látni, az szerinte rémes, ócska volt.