A KV Társulat 13 éve működik, évi 2 bemutatóval, 8 repertoáron lévő előadással és ifjúsági programmal. Jellemzően nőket érintő társadalmi kérdésekkel vagy egészen intim dolgokkal foglalkoznak, és az előadások mellett beszélgetéssorozatokat és drámapedagógiai foglalkozásokat is vezetnek. A társulat egyik vezetőjét Száger Zsuzsát kérdezte a Magyar Narancs.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.

Társalkotójával, Urbanovits Krisztával a Kaposvári Csiky Gergely Színházban dolgoztatok együtt, ennek kapcsán Száger Zsuzsa elmesélte: ” És már a kaposvári években, éjszakánként próbálva csináltunk úgynevezett svarcmunkákat. Az első az Amerikai szeretők volt, majd ezt követte az első igazi, már KV-s darab, a Fürdőszoba. Felmerült, mi lenne, ha visszaadnánk azt a tapasztalatot, ahogy mi a női létezés rétegzettségét és sokszínűségét minden elemében megéljük az egyes számú női öltözőben. (…) Azt láttuk, hogy ez a női szemszög érdekel minket, innen tudunk a témáinkhoz közelíteni. Nők, színészek, anyák, feleségek, szerelmek: szerettünk volna hangot adni a sokféle női szerepnek. Női humorral, de persze sosem kizárva a férfiakat.”

Arról is beszélt, félt-e az ismeretlenbe ugrani a biztonságos Kaposvár után: „Egyáltalán nem. Eredetileg festőnek készültem, Bécsben tanultam a képzőművészeti főiskolán. Idősebb koromban, érzem, hogy visszatérek majd a festészethez, de a színészet, amit végül New Yorkban kezdtem el tanulni – öt évig éltem ott -, nagyobb szerelem lett. Előbb a William Esper Studióban tanultam, majd három éven át a Herbert Berghof Studio növendéke voltam. Ezután független színházakban játszottam és filmeztem is kint, de elkezdtem érezni, hogy színházat igazán az anyanyelvén tud csinálni az ember, így hát hazajöttem. New York után Kaposvár éles váltás volt. És ki is derült, hogy ez nem az én utam. Az önkifejezés szabadsága mindig is fontos volt nekem, és menet közben világossá vált, hogy nem tudom egy kőszínházban megélni. (…) A keresésben nagy adomány, hogy Krisztával ennyire egy hullámhosszon tudunk gondolkodni, ez ad erőt ahhoz, hogy megteremtsük a munkánk anyagi feltételeit is. (…) A mi célunk behozni új nézőpontokat, megnyitni a párbeszédet. (…) Nagyon fontosnak tartom, hogy kérlelhetetlenül kutassam mind magamban, mind a világban a nő szerepét és helyét. Közös ügyünk erről szabadon gondolkodni, őszintén és mélyen leásva” – fejtette ki Száger Zsuzsa.

A felvetésre, miszerint nálunk minden a korlátozások és a beszűkülés felé halad, úgy az oktatásban, mint a szépre és jóra nevelő színház eszményében, a művész kifejtette: „Amit az SZFE-vel csinálnak: bűn. Hogy az egyetemisták kiállnak, és egyre többen támogatják őket, az fantasztikus, de ennek kellene lennie az alapnak. Hiszen ők mindannyiunkért harcolnak. Mindannyiunkat úgy darálnak be, mint most őket. A legszebb egy nagy összefogás lenne, mert nem elég a sok kis fellobbanó tüntetés, a szolidaritás szikrája. (…) Hallom színész ismerőseimtől is, hogy nemhogy kiállni, már posztolni se mernek. A médiamanipuláció felsőfokon pörög, de szerintem már nem lehet tovább hülyíteni az embereket. Mi lesz velünk, ha nem állunk ki a fontos dolgokért? (…) Merni kell kommunikálni. Különben megfulladunk” – hívta fel a figyelmet Száger Zsuzsa.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.