A Katona József Színházban Hedda Gablert, Ausztriában Három nővért rendezett, Torinóban a III. Richárd következik. Elvárásról, megfelelésről, szabadságról és a női szerepekről beszélgetett Székely Krisztával a Magyar Narancs, de szó esett mestere, Székely Gábor örökségéről, az SZFE einstandolásáról, tanári pályájáról és az operáról is. Lapszemle.
A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható. Szerző: Czenkli Dorka
Az interjúban Székely Kriszta a szolnoki Sirály rendezéséről is mesélt, arról, mi érdekelte a darabban: “Hosszan lehet sorolni, miről szól: a generációk közötti ellentétekről, az anya-fiú kapcsolatról, a művészközegről, a művészetről magáról, a tehetségről, a középszerűségről, öregedésről, ki-égésről, és persze a boldogtalan szerelemről. Mindenki szerelmes, de senki sem boldog. Az életben is kevés a boldog szerelem, az emberek általában összevissza vannak gabalyodva egymással, magukkal, félelmekkel, a jelennel és a múlttal. (…)
Fontos kérdés a művészetben, hogy egy fiatal alkotó hogyan tud pályára lépni, adnak-e neki esélyt, egyáltalán felismerik-e a tehetségét. Sok rossz és kevés jó példát ismerünk arról, hogyan kell a fiatalokat segíteni a pályán. Az idősebb, pozícióban lévő alkotók féltékenysége, értetlensége, pozícióvesztéstől való félelme generációkat tud elmosni a művészeti életben. Arról nem is beszélve, hogy itthon gyakran pont a középszer diadalmaskodik a tehetség felett. (…)
A két fiatal színész, akiket a végzős osztályomból vittem, Bíró Panna és Csákvári Krisztián épp testközelből élték át az SZFE modellváltása során, hogyan válik a fiatal tehetségek sorsa utolsó szemponttá egy már idősödő generáció térfoglalásában. Sok mondanivalójuk volt. De félreértés ne essék, mi a színpadon felhasználható gondolatokkal és indulatokkal dolgozunk, sűrítve mutatjuk fel, amit átéltünk.”
A riporter, Czenkli Dorka azt is felveti, úgy tűnik, mintha személyében Máté Gábor az utódját nevelné ki. A kérdésre, vannak-e színházvezetői ambíciói, azt felelte:
“Nem tetszik ez a kifejezés. Ha az embernek művészként a színházvezetés az ambíciója, ott valami nem stimmel. Az ambícióimat másképp fogalmaznám meg: szeretném, ha a Katona útja nem érne véget, amikor az alapítói visszavonulnak a színház vezetői pozícióiból. A Katona társulata és ennek a társulatnak a szellemisége jelentős magyar kulturális érték. Én is sokat köszönhetek a Katonának, kiemelten a színészeknek. Folyamatosan dolgozom és gondolkodom azon, hogy a Katona hogyan újulhat meg, merrefelé lépjen tovább. A jó színház mindig, minden esetben alkotói kollektíva. A siker titka, hogy minél több mániákus és tehetséges ember dolgozzon együtt, és a munka feltételei biztosítva legyenek. Ezek az ambícióim.”
Azt is elárulta, hogyan látja a helyzetét ebben a kettéosztott, szétszakított színházi szcénában:
“Belezsibbadtam a napi kultúrpolitikai szájalásba. Nem szeretem az online terek megmondásait egyik oldalról sem. Régen csak az alpári dolgok zavartak, ma már szinte minden oldal okoskodása hidegen hagy. Az egyetemi modellváltás és a Sirály munkafolyamata alatt levedlettem az utolsó bőrt magamról, amelyet még a magyar kultúrpolitika érinthetett.
Ma már csak a lényeg érdekel, az érték, a fejlődés.”
A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Szerző: Czenkli Dorka