Február 9-én ünnepelte 80. születésnapját Kovács Lajos Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, aki összesen tizenkét színházban dolgozott és több mint hatvan filmben játszott.

Kovács Lajos Bátaszéken látta meg a napvilágot 1944. február 9-én. 1967-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, Ádám Ottó osztályában:
„Van, aki azt mondja, hogy ő mindig is érezte, tudta, hogy színész lesz. Én nem. Rendkívül magányos gyerek voltam. Az órákon mindig álmodoztam. Minden a szavalóversenyekkel kezdődött. Elővettem egy verset, és csípőből megcsináltam. Ha nem is értettem, miről szól az adott költemény, tudtam, hogyan kell azt kezelni. Zsinórban nyertem a szavalóversenyeket általános iskolás és gimnazista koromban is. Főleg romantikusokkal, Baján, a gimnáziumban például Schiller A búvár című balladájával. Nézd, a miénk – drága bátyám fogalmazta ezt meg így – egy úgynevezett gyökértelen család. Se nem nemesi, se nem paraszti, se nem iparos família. A szüleim vasutasok voltak, így az intellektuális vonal hiányzott nálunk. Mint első generációs értelmiségi, a saját tíz körmömmel kellett mindent kikaparnom magamnak. Az orvosi egyetemre jelentkeztem és a Színművészetire. De azt se tudtam igazából, mi az, hogy színészet, nyilván. Az orvosira nem kerültem be, mert bohócot csináltam magamból és a tanárokból is. Azt kérdezték tőlem a felvételin, milyen lehet az amőba. Én pedig mutattam a kezeimmel, eljátszottam nekik, hogy egy amőba körülbelül milyen. Persze, hogy kirúgtak. Elsőre a Színművészetire sem vettek föl. Ekkor a bátyám felhívott magához Pestre, lakhattam nála, de azt a feltételt szabta, hogy a következő évben jussak be a színiakadémiára. Az alatt az egy év alatt jól helyre tett engem – úgy, hogy összesen három vagy négy mondatot szólt hozzám, meg egy Kassák-könyvet adott a kezembe. Másodjára már felvett Ádám Ottó a Színművészetire” – mesélte egy interjúban.

A diploma után a Békés Megyei Jókai Színházban játszott 12 évig, majd Szegeden, Szolnokon, Veszprémben, Debrecenben, Gödöllőn, Miskolcon és Budapesten is megfordult.

„Láttam, hogy bizonyos színészek minden darabban ugyanazokat a megoldásokat választják. Aztán ezt szóvá is tettem, ami nem aratott osztatlan sikert. A társulat fele kedvelt engem, a másik fele nem. Nagyon fontos, hogy az embert szeressék. Na, most én nem igazán voltam szeretnivaló, mert még nagyon kerestem a helyem a világban és a színpadon. Ez a kettő, az életem és a színház azonos minőségű dolog volt nekem, egyenlőségjelet tettem ezek közé. De ha sikerült is valamit jól megoldanom, a kollegák azt mondták, Lajos nehéz eset, túl nehéz. Egyre inkább eltávolodunk velük egymástól, ez nagyon fájt. Sokat csipkedtek a kollegák, de valószínűleg jogosan. Összeröhögtek a hátam mögött, kitiltottak a színészklubból két évre. Attól mégis gyönyörű volt az egész, hogy ekkor születtek a gyerekeim, a feleségem mindenben segített, és a közönség nagyon szeretett. Ellentmondásos és labilis voltam. Főleg a mesejátékokban sikerült olyan speciális játékokat kitalálni, amelyek aztán önbizalmat adtak. Gyűlöltem a közhelyességet, és igyekeztem elkerülni, hogy estéről estére ugyanolyan legyek. Elhíresült rólam, hogy minden alkalommal másmilyen, kiszámíthatatlan vagyok. Pedig ez így nem igaz, mert a szerep alapja ugyanaz volt, csak abból kiindulva tértem el valamennyire. És nem azért, hogy a kollegáimat kikészítsem, játékképtelenné tegyem. Csupán a rutinmegoldásoktól szerettem volna magamat és őket is megkímélni. Mert a rutin nem más, mint felszínesség” – árulta el a csabai évekről.

Szolnokon meghatározó találkozást jelentett a számára Paál István rendező:

„Korábban mindig azt hallottam: felelj meg a többieknek, olyan legyél, mint ők!Isti azt mondta: légy önmagad, ezt imádom benned, hogy nem lehet fölcserélni senkivel, ne változtass magadon!  Vezető színészként számított rám, velem akart színházat csinálni. Önmagam bátor fölvállalását tanultam meg tőle leginkább. Mindegyik szerep gyönyörűséges volt nála, és Árkosi Árpádnál is. Azt mondják, hogy egy színész általában négy-öt szerepre lehet igazán büszke. Nekem csak Szolnokon legalább tíz ilyen volt. A Ványa bácsi, a Hamlet, Kroetz Meierje, Pirandello IV. Henrikje, Pinter A születésnapjából Stanley, vagy az Emigránsokból XX. Ezeket eleve nem lehetett máshogy eljátszani, csak önazonosan. Természetesen a rendező szellemi konstrukciója volt az alapja ezeknek az előadásoknak. Paál Isti majdhogynem politikai drámát rendezett a Hamletből – ahol a címszereplő helyett Polonius vált a legfontosabb személlyé, a besúgó. Mi ott életveszélyben dolgoztunk. Tele volt a színház spiclikkel. Engem két ízben is megvertek az utcán, látszólag ok nélkül. Az Istinél oltári nagy szerencsém volt amúgy. Mert átkozottul aktuális Hamletet, Ványa bácsit talált ki, az egzisztenciáról, a kiszolgáltatottságról nagyon autentikusan tudott beszélni. Óriási hittel vettem részt ezekben, úgy éreztem, fontos dolgokat mondunk el bennük a világról” fejtette ki korábban Kovács Lajos.

Kedvelt film- és színházi színész, több sikeres magyar filmben szerepelt. Leghíresebb szerepei az Argo Balogh Tibije és a Kontroll Bélája. Legutóbb a Semmelweis, Valami Amerika, Hadik, Magasmentés, Zárójelentés filmekben is láthattuk. Szerepelt sorozatokban is, a Tűzvonalban vagy a Született lúzerben. Emellett videóklipekben is felbukkant, Jonathan Glazer rendező egyik kedvence, a Radiohead együttes Karma Police című videóklipjében és Guinness reklámjában is szerepelt.

1999-ben Maraton címen portréfilm készült róla. 1992-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1995-ben a Filmkritikusok díját, 2003-ban a 34. Magyar Filmszemlén a Legjobb férfi karakterszínész díját kapta. 2004-től érdemes művész, 2014-ben pedig megkapta A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.

„Impulzív színésznek gondolom magam. Nagyon erős érzelmekkel dolgozom. Ez néha gátja is a jó szerepformálásnak nálam. De az érzelmeket állandóan igyekszem kordában tartani. Régebben volt, hogy elveszítettem a kontrollt a szerep felett – amitől az alakításom egyenetlenné vált. Az érzelmeimből nagyon sokat adtam ki, a szakma nem annyira érdekelt. Azt akartam, hogy az érzéseimet, a koncentrációmat lássa a néző” – vallotta magáról Kovács Lajos.

„Borzalmasan nagy ripacsnak érzem magam, a szó pozitív értelmében. Ott van például az Argó, én Balogh Tibi alakját is szerettem. Annyira jól éreztem magam benne! Átkozottul szeretek hülyéskedni, valami furcsa, szublimált humorral. Egyensúlyban vannak a szerepeim, úgy érzem. Kaptam ilyet is, olyat is. Az élet is ilyen kettős: sokat szenvedtem ugyan, de mindennek dacára boldognak érzem magam. Mert tudom, hogy szenvedés, küzdelem, konfliktusok nélkül az egész nem ment volna” – tette hozzá.

Nős, két gyermek édesapja. Lánya, Kovács Vanda maga is színésznő, fia, Dávid, a Szegedi Városi Bíróságon bíró. Első felesége Murvai Zsuzsanna volt 1969-től 1998-ig. 2005-ben nagy feltűnést keltett, amikor elvette Cseh Anna Marie fotómodellt. 2006-ban el is váltak, majd ismét elvette korábbi feleségét.

„Egyet tudok: bármi történt, az föl van vállalva, azzal szembenézek. A rosszal is. De mit magyarázok itt én, amikor a főszereplő nem én vagyok, hanem Zsuzsi? Megesett, hogy három hónapig nem jöttem haza Miskolcról, Veszprémből. Vagy reggel estem be, mert tájelőadás volt. Ki az, aki ma vagy bármikor ezt elviseli? Nem annyira rólam van tehát szó. Mert én szétteszem a kezem, és azt mondom, köszönöm, Istenem, hogy kedvedre játszhattam, szenvedhettem” – nyilatkozta.

2023 márciusában készített vele interjút Veiszer Alinda, a szakmai életútja mellett szóba került az is, hogy melyik szerepre vágyott volna nagyon, amit végül nem kapott meg, és miért nem vállalta el a Bűnös városban való szereplést. Emellett magánéletének nehezebb periódusairól is beszélt, így került szóba, hogy másfél hónapot töltött a zártosztályon. A politikai véleményét soha nem hangoztatta, de szerinte a szerepein keresztül lehetett tudni, mit gondol a közéletről.

Kovács Lajost jelenleg a Semmelweis című filmben láthatjuk a mozikban, egy temetkezési vállalkozót alakít.