Univerzális témákat feszegető előadásaiban a jelen aktuális és szorongató problémái köszönnek vissza, legyen szó Molière, Székely János, Szép Ernő vagy McDonagh szövegeiről. Szikszai Rémuszt a Színház.net kérdezte.
A teljes interjú ITT olvasható.
Öt évente elvonul a családdal valami távoli tájra, Thaiföldre, Indonéziába. A kérdésre, mit ad hozzá a személyiségéhez, a kreativitásához ez a fajta életmódváltás, elárulta: “A kreativitásomat nem befolyásolja, hogy éppen hol tartózkodom. De időnként ki kell szállni a mókuskerékből, máskülönben nem tudsz feltöltődni, előbb-utóbb akaratlanul is kiégsz.”
Egyik utolsó rendezése a III.Richárd betiltva című tragikus farce a Vádli Társulással, Matei Visniec darabja: “Arról szól, hogy egy elnyomó rendszerben egy idő után nincs is szükség magára az elnyomó rendszerre ahhoz, hogy a cenzúra működjön. A félelem működtetni kezdi a rendszert magát. Az ember félelméből fakadóan elkezdi saját magát cenzúrázni, betiltani. A III. Richárd betiltva számomra erről a belső félelemről szól, hogy merem-e megfogalmazni a világot úgy, ahogy akarom. (…)”
A Vádli Társulás a függetlenekhez képest is partvonalon van. Arról szólva, hogy látja a független szféra jövőjét, kifejtette: “10 év után sem vagyunk hivatalosan bejegyzett társulat. Koprodukcióban hozunk létre előadásokat a Szkénével vagy kőszínházakkal. Egyénileg is próbálok pénzt szerezni, amúgy az adott koprodukciós partnerünk pályázik a közös projektekre. A függetleneket a nyomorukban lett sikk szeretni. Ha most eltűnnek a palettáról, senkinek nem fog fájni.”
Szikszai Rémusz az SZFE ügyéről is beszélt: “Minél tovább bírták, annál nagyobb tisztelettel adóztam nekik. Csodálatos volt, ahogyan megnehezítették a hatalom dolgát. (…) Ennek a rendszernek a színház nem lényeges, nincs rá igényük, hogy finoman fogalmazzak, kevés ember szórakozásának számít, népbutítás szempontjából nem a legjobb terület. De az egész pályás letámadás mindenképpen a leghatékonyabb módszer és itt is beválik. Minden autoriter vezetés lényegesnek tartotta a történelem során, hogy megszállja a kultúrát. Az a lényeg számukra, hogy ne gondolkodj, tapsikolj, azt szajkózd, hogy minden a legnagyobb rendben van. (…) Hogy Parti Nagy Lajos Tartuffe-jét idézzem: Ami a hitemet illeti, magánügy, / Bolhák s bolond polgárok hátán pálcaként / Az Úr nevét, már megbocsáss, szét nem verem,/ S ahol a hit álszent nyavalyatörősdi, / Papsajtok és papok világi biznisze, / Ott én a józan észnek s szememnek hiszek.”
Szikszai úgy látja, bizonyos értelemben mindig is létezett a szakmán belüli szekértáborozás: “A pestiek lenézték a vidékieket, de ugyanakkor mind lenézték a határon túliakat vagy az alternatívokat. Persze ez is csak egy általánosítás, mert mindig is léteztek jófejek, akik kíváncsian tekintettek minden irányba. Ugyanakkor ez nem állt meg a határnál, a kolozsvári lenézte a marosvásárhelyit és így tovább. Lehet, hogy nem is a szakmámmal, sokkal inkább az emberi természettel függ ez össze. (…) A felelősségünk tán az, hogy korábban nem vállaltunk szolidaritást másokkal, ma, hogy ránk szálltak, jóval empatikusabbak vagyunk. De rendkívül megosztottak. Sem a szakmám, sem az ország nem áll ki egységesen semmilyen ügyben. Így működik a daráló.”
A POSZT megszűnéséről is beszélt: “Ahhoz tudnám hasonlítani a POSZT megszüntetését, mintha a 15 éve rákos, 92 éves, ágyhoz kötött nagymamám meghalna és hirtelen elkezdenék vonyítva szenvedni. A POSZT haldoklott, amióta bevásárolta magát a Magyar Teátrumi Társaság.” Ugyanakkor azt gondolja, jót tenne, ha lenne egy hasonló fesztivál.
“Eleve nem tesz jót a klikkesedés, a belső szakadás. De ma minimum kettő van a „szakmából”. (…) A szakmám egyrészt atomizálódik, másrészt belekényszerül valami ál-ideológiai állóháborúba. Ez felemészt mindent és mindenkit. Amit Vidnyánszky csinál, az pusztító, de tudok másik példát is mondani. Amikor Alföldi Nemzeti Színházának vége lett, az utolsó fél évben minden este teltházakkal mentek az előadások, a nézők dobálták a virágokat. A saját fülemmel hallottam egy másik, nem jobboldali színház igazgatójától, hogy alig várja, hogy ennek vége legyen és visszatérjen hozzájuk a közönség.”