Szinetár Dóra döntésekről, váltásról: „Mindig kakukktojásnak számítottam”
2020. július 3., péntek 16:26
Sok év után társulatot vált, de ez már eldöntött tény volt a friss botrány előtt is.
Nemcsak a színpadon aktív, közéleti kérdésekben is gyakran megszólal, mindig a tolerancia és a szeretet nevében. Az Operettszínház botrányairól, menekülthelyzetről, gyerekjogokról és a Down-szindrómával születettek társadalmi megítéléséről is kérdezt az UNICEF jószolgálati nagykövetét a Magyar Narancs.
A teljes interjú a MAGYAR NARANCSban olvasható.
27 éve játszik az Operettszínházban, sokáig társulati tag is volt, de szeptembertől a Thália Színházban folytatja. A döntés okáról szólva Szinetár Dóra elmondta: “Egyrészt úgy tűnt, hogy a jelen vezetésnek nincs rám szüksége, és az ízlésünk, a művészeti elképzeléseink is egészen eltérőek. Másrészt, és ez volt a döntő szempont, kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Sosem hívtak még tagnak másik társulatba, az elmúlt 34 év alatti rengeteg szerepem mindegyike egyszeri felkérés volt.”
“Akit ma Magyarországon a zenés színész kategóriába sorolnak, tényleg egyfajta bélyeget visel a homlokán. Le nem írt, ki nem mondott dolgok ezek, de az érintettek pontosan tudják, hogy ott van rajtuk a jel. Persze, sok olyan zenés előadás van, amelyet bajosan lehetne színháznak nevezni. Én a színházat szeretem. (…) Mindig is kakukktojásnak számítottam. Az Operettben inkább tartottak színésznőnek, aki énekel, mint énekesnőnek, aki játszik, és bár erre büszke vagyok, ahhoz az elit színházi közeghez, amelyik a legközelebb áll az ízlésemhez, soha nem tartoztam, és azt gondoltam, soha nem is tartozhatok már” – fejtette ki a színművész.
A kérdésre, fölvállalja-e Kálomista Gábort, azt felelte: “Az Operettszínház balettigazgatójának (Apáti Bencének) ezerszer durvább megnyilvánulásai vannak közszereplőként, a kinevezésekor mégsem kérdezte meg senki, miért nem mondunk fel zsidók, melegek, másként gondolkodók, és mindenki, akiket hol burkoltan, hol egyértelműen elítél hetenként egy élő tévéadásban. A Tháliában többek közt Molnár Piroskával, Zayzon Zsolttal, Tamási Zolival játszhatok együtt Béres-, Valló- és Tarnóczy-rendezésekben, ráadásul nagyon tisztességes fizetésért. Ez elsősorban Kálomista Gábor érdeme. A társulat nagyon szereti, és láthatóan a színházba semmit sem visz be az egyéb dolgaiból. Úgy érzem, nem tisztem az életének a közös munkánkon kívül eső részét megítélni. Szeretném olyan munkából eltartani a három gyerekemet, amely szakmailag kihívás, de emberileg nem kell belehalni. Hiszem, hogy jó lesz ott nekem” – fejtette ki Szinetár Dóra.
Arról is beszélt, hogy érint a szakmai megosztottság: “Szerintem sokan kíváncsiak lennénk egy olyan valóságshow-ra, ahol összezárnák a magyar kulturális élet jelenlegi meghatározó személyiségeit, persze mindkét oldalról. (…) Elvileg mindannyian tisztességről, emberi alapértékekről, szeretetről és egymás tiszteletben tartásáról beszélnek, aztán a minimális nyitottságot sem mutatva a másik gondolatai felé, betonfalat húznak maguk köré. Őszintén szólva nem is tudom, melyik oldal taszít jobban. (…) Ne tévedjünk: a szakma legnagyobb része nem hogy tüntetésekre vagy a kötcsei piknikre nem jár, de még véleményt sem nagyon szeretne formálni, mert így vagy úgy, épp a túlélésért küzd vidéki színészházakban vagy pesti albérletekben” – magyarázta Szinetár Dóra.
Nemrég nyilvánosságra került, hogy Kiss-B. Atillának, az Operettszínház főigazgatójának és Kriza Zsigmond korábbi ügyvezető igazgatónak a szakmai munkájára és az általuk teremtett munkakörülményekre többen is panaszt tettek. Erról szólva úgy fogalmazott: “(…) Vannak férfiak, akik nem veszik észre, hogy a világ megváltozott, hogy az, ami egykor két fröccs mellett jó kis kansztori volt, ma már hál” istennek jogtalan, jogsértő, büntetendő magatartás. (…) Bármit is kommunikál most a vezetőség például olvasópróbákon a színház és a társulat bemocskolásának szándékáról. A dolgozók jó része csak túlélni próbál, mert félnek a retorziótól, féltik a jövőjüket” – szögezte le a színművész.
Arról is szólt, hogy a Down-szindrómával kapcsolatos köz-beszéd megváltoztatása fontos számára: “A valódi elfogadásért küzdök, ami azt jelenti, nem kezellek másként, mint a többieket. Ha valaki elkezd velem a kisfiamról beszélni, vagy nem mer rákérdezni, vagy gyorsan elmondja, hogy a másod-unokatestvérének is van egy downos kishúga, aki mindig olyan cuki. Azaz nem fogadják el, hogy a Down-szindrómával élők pontosan olyan emberek, mint te vagy én. Ezen lenne jó változtatni.”
A teljes interjú a MAGYAR NARANCSban olvasható.