Győri BalettFolytatja a Markó Iván-i örökséget a Győri BalettAz új évadban felújított darabokat is műsorra tűznek – mondta az évadnyitó társulati ülésen a társulat igazgatója kedden a Győri Nemzeti Színházban.
Győri BalettA rezsiválság miatt az Audi-gyárban próbál a Győri BalettKülönleges helyszínen kezdte meg a felkészülést a Győri Balett a 2023-as szezonra, a művészek ugyanis januárban és februárban összesen négy hétre beköltöznek az Audi-gyárba. A társulat és a vállalat között kiváló az együttműködés, így a táncosok rendezvényközpontban tartják próbáikat, valamint látványos előadásokkal kedveskednek a gyár munkatársainak.
Art is BusinessVelekei László, a Győri Balett igazgatója: „Egyre nagyobb szerepe lett a mecenatúrának a Covid óta”A tradíció és az innováció jegyében hirdette meg 2020-ban programját a Győri Balett igazgatója. A Seregi- és Harangozó-díjas balettművész gyakorlatilag együtt nőtt fel az együttessel. Kartáncostól koreográfuson át művészeti vezetőig az elmúlt huszonöt éve a győri együttesről szól. Velekei Lászlóval a társulat működéséhez komoly hátteret biztosító támogatói rendszerről, a forprofit szféra irányába történt nyitásról, jövőbeli […]
Győri BalettA világhírű Győri Balett jövője is veszélybe került a rezsiválság miattA Győri Balett csak az év végéig tud zavartalanul működni, jövő év elején már előadásokat kell lemondaniuk a megnövekedett rezsi miatt – írja a HVG.
Frenák Pál TársulatA FrenÁk Társulat, a Győri Balett és a Recirquel is visszatér a MüpábaSzámos nagyszerű előadással bővül a Müpa téli kínálata: egy évfordulóját ünneplő legendás együttes mellett rendhagyó koncerttel érkezik a fiatalok egyik kedvenc zenekara, visszatérnek népszerű tánc- és újcirkuszi produkciók, és újabb fejezettel folytatódnak a már megszokott sorozatok is. A Müpa+ hűségprogram tagjai szeptember 28-tól, míg a nagyközönség egy nappal később, szeptember 29-től válthat jegyet a most […]
Győri BalettVirginia Wolf élete ihlette a Győri Balett új előadásátA Győri Balett társulata nemrég mutatta be Győrben, a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán The Waves/Mimi címet viselő, két koreográfiából álló estjüket. Lukács András koreográfiája Virginia Woolf írónő betegségének küzdelméről, majd annak feladásáról szól. Az előadás januárban újra látható lesz!
GyőrA 40 éves álom – Így lett az ország egyik vezető táncegyüttese a Győri BalettMinden egy tucatnyi fiatal táncossal és egy álommal indult. Egy álommal, hogy a diploma után is tovább táncolhassanak, együtt. Nem számított hogyan, nem számított, hol, csak együtt maradhassanak – írja a Müpa blogja.
Győri BalettRomance – A Győri Balett Nagyváradon lép felMájus 21-én, 19 órától a Szigligeti Színház nagyszínpadán vendégszerepel a nemzetközi hírű Győri Balett. Az együttes ezúttal a Kodály Zoltán műveire komponált Romance című kortárs balett-előadásával érkezik Nagyváradra.
Győri BalettVelekei László, a Győri Balett igazgatója: „Az alkotási folyamat végén sosincs pont”Május 13-án a Bartók Tavasz keretén belül mutatja be a Győri Balett a GisL című produkcióját, amelynek zenéjét Lajkó Félix írta. Velekei László igazgatót, az előadás koreográfusát a közös munkáról kérdezte a Papageno és a Librarius.
GG Tánc EgerEgyütt, egymásért! – Összefogott Magyarország nyolc vidéki balett együtteseA Győri Balett felhívására Magyarország nyolc vidéki balett együttese mostösszefogott.