Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. július 18., csütörtök

    Átadták a Magyar Színházak 36. Kisvardai Fesztivaljának díjait

    A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának produkciója nyerte el a versenyprogram fődíját a szombaton zárult Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválján.

    „Ez a darab mindig a hatalmi gondolkodásnak a magját kérdőjelezi meg” – Interjú Keszég Lászlóval

    Keszég László színházi rendező már harmadjára rendezi Spiró György Árpád-ház című darabját. Legutóbb a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban alkalmazta színpadra, melynek bemutatójára 2024 márciusában került sor. Az előadásról, és annak előzményeiről a rendezővel beszélgetett a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja blogján Bánhidi Alexandra.

    „A férfiak csak mellékszereplők” – Interjú Selmeczi Beával

    Bátor húzással Csehov talán legismertebb figuráinak történetét „folytatta” Selmeczi Bea a Három és fél nővérben, amelyet a Ferencvárosi Pinceszínház előadásában és Telihay Péter rendezésében láthatott a kisvárdai fesztiválközönség. A szerzőt először arról faggattuk, milyen gondolatokkal vágott neki Olga, Mása és Irina, valamint Natasa elképzelt, a 20. századon átívelő történetének.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram