Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 27., vasárnap

    Itt a Most vagy soha végső előzetese!

    Az idei nemzeti ünnepen már tényleg bemutatják egy év csúszás után minden idők legdrágább magyar filmjét, a Most vagy sohát, amelynek most mutatták be végső előzetesét – hívta fel a figyelmet a HVG. Hol a pénz? – kérdezi kissé ironikusan az egyik szereplő minden idők legtöbb közpénzből forgatott, több mint hatmilliárd forintból készült magyar filmje, […]

    Balról jobbra: Lőrincz Tamás első asszisztens, Lóth Balázs rendező, Borsos Miklós 2nd unit rendező, Balázs István Balázs operatőr (fotó: Glódi Balázs)

    Lóth Balázs, a Pesti balhé rendezője: „Elképesztő sikerek állnak az SZFE mögött”

    Számos kisjátékfilm, videoklip, reklám után vágott bele az első profi egészestés produkciójába.  Ennek kapcsán a Népszavának kifejtette: “A Pesti balhén öt évvel ezelőtt kezdtünk el dolgozni. Ebben közrejátszott az a tény is, hogy mi abba a generációba tartozunk, akiknek a projektje beleesett a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnése a Magyar Nemzeti Filmalap létrejötte közötti csaknem kétéves […]

    Pesti balhé

    A Pesti balhé lesz az első magyar film az újranyitó mozikban Mészáros Bélával, Petrik Andreával

    Azt, hogy pontosan mikor és milyen feltételekkel nyitnak újra a mozik, egyelőre nem tudni, de azt már kiderült, melyik magyar film lehet az első, amely debütál a filmszínházakban. Ugyanis augusztus 13-án kerül mozikba a Pesti balhé Lóth Balázs rendezésében, Petrik Andrea, Mészáros Béla, Elek Ferenc, Szabó Simon és Inotay Ákos főszereplésével, Hegedűs D. Géza, Reviczky Gábor és Jászberényi Gábor közreműködésével. A több kisfilmet és sorozatot […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram