„Legyen benned energia, düh, bátorság és szarjál az egészre!” – üzeni Tarr Béla a pályakezdő filmeseknek. A legendás rendező a 20 éves Werckmeister harmóniák kapcsán arról is beszélt, mit gondol a reményről és SZFE-ről. A film.hu-nak nyilatkozott.

A teljes interjú ITT olvasható.

A Werckmeister harmóniákat húsz éve, február elsején mutatták be Magyarországon. Előtte már vetítették a cannes-i, majd a berlini filmfesztiválon, és ezek után következett a hazai bemutató a magyar filmszemlén. A kérdésre, visszatekintve melyik volt a legjobb élmény számára, Tarr Béla elmondta: „Cannes-ban volt a világpremier, és a producerek nagy lelkesedésből vacsorát szerveztek egy tengeri ételeket felszolgáló étteremben. Nagyon elegáns és barátságos volt. Én voltam a hülye, azóta már megtanultam, hogy májusban osztrigát enni szigorúan tilos. Olyan komoly ételmérgezést kaptam, hogy az éjféli kontrollvetítésre már alig jutottam el. (…) Borzalmas volt, élet és halál között éreztem magam. A berlini, majd a rotterdami bemutató konszolidáltabb volt. A filmszemlére rányomta a bélyegét, hogy az Orbán-kormány már akkor el akarta kezdeni a filmszakma centralizációját, emiatt az ellenállás jegyében zajlott a rendezvény.”

A nemzetközi karrierről szólva úgy fogalmazott: „Nincs jelentősége az ismertségnek, mert a film készítésekor nem segít. Nem arra gondolsz, hogy mit fognak erről gondolni New Yorkban, Tokióban vagy bárhol. Ez nincs benne az agyadban. Van egy feladatod, le kell forgatnod egy jelenetet, és azt úgy kell megcsinálnod, ahogy azt te érzed. (…) Mi voltunk a legjobban meglepődve, hogy a Sátántangó mennyire beütött. Az tényleg egy vízválasztó volt. A Sátántangót is a filmszemlén mutatták be először itthon. A filmszemle bizottsága úgy gondolta, hogy egy hét órás filmet a kutya sem fog megnézni, ezért a legkisebb terembe, a Kongresszusi Központ Bartók termébe tették be, ahol csak 300 ülőhely volt. Ebből botrány lett, mert rengetegen voltak kíváncsiak a filmre, az Esterházy Pétert és a Jancsó Miklóst csak a földre tudták leültetni. Elkezdték az embereket buszokkal átvinni az Ugocsába és egy másik moziba, és késéssel indították el a vetítéséket, meg kellett várni, hogy a motoros megérkezzen a tekerccsel az egyik moziból a másikba. Nem hittek a filmben, nem hitték el, hogy ezt bárki emberfia a Földön meg fogja nézni. És most már látjuk, mi lett a vége.”

A kérdésre, szerinte közelebb vagyunk-e a világvégéhez most, mint 2001-ben, azt felelte: „Nem. És ezt főleg a fiataloknak köszönhetjük. Reménnyel töltött el a legutóbbi október 23-i tüntetés, a Black Lives Matter és sok egyéb dolog. Azt látom, hogy a világ most alapvetően arról szól, hogy az embereknek kezd elegük lenni. Szerintem most valami új következik. A pandémia is sok mindent megváltoztat, bízom benne, hogy utána nem ugyanoda térünk vissza, ahol a járvány előtt voltunk. Van bennem félelem és kétség is a jövőt illetően, de a remény erősebb. Szeretnék abban hinni, hogy ez a borzalmas időszak át fog alakulni.”

“Tarr Béla által irányított pontos és mégis könnyed, folyamatos kameramozgás Isten jelenlétét sugallja.” Ez az idézet egy angol nyelvű Werckmeister kritikából származik. A felvetésre, miszerint szinte teljes reménytelenségbe zuhan a film, a főszereplő, Valuska összeroppan, és mégis kiérezhető egy magasabb rendű jelenlét, Tarr Béla úgy reagált: „Ezzel most megfogtál. Perben állok Istennel. A torinói ló ugye egy történettel kezdődik Nietzschéről, aki azt mondta: „Isten halott”. Én csak azt érzem, hogy a filmben van egy katarzis, ami neked esélyt jelent a megtisztulásra. És ez emberi, nem isteni. A katarzis mindenkiben benne lakozik, csak elő kell hívni. Szerintem nincs olyan elvetemült ember, aki semmin nem tud meghatódni, akit semmi nem tud megérinteni. Legalábbis én még nem találkoztam ilyen emberrel. Abban hiszek, hogy mindannyian valami jóra születtünk, ott van bennünk a lehetősége. Ha ebben nem hinnék, akkor soha nem fogtam volna kamerát a kezembe.”

Látva az SZFE körüli eseményeket, úgy fogalmazott: „Az SZFE-történet az egyik, ami reményt kelt bennem a jövővel kapcsolatban. (…) Általánosságban egy kezdő filmesnek a következőt tudom mondani. Nem a filmezést kell megtanulnod, hanem az életet. Ha megérted az életet, akkor utána a stílus megtalál téged, és érezni fogod, hogyan kell filmezned. Minden kérdésedhez hozzáadódik egy stílus, és ha felmerül egy újabb kérdés, arra már kicsit másképpen kell válaszolnod. Lépésről lépésre felépítesz egy saját filmnyelvet, már ha igazi filmes vagy. Diploma pedig nem kell, tőlem soha senki nem kért diplomát. Szerintem hülyeség, ha valakit azért hívunk színésznek, rendezőnek, szóval szakmabelinek, mert van diplomája. Ha egy operatőr azt hiszi, hogy attól lesz jó operatőr, mert van egy vadonatúj, csiricsáré kamerája, akkor hatalmasat téved. Egy közönséges iPhone-nal is tudsz baromi jó filmet csinálni, az a lényeg, hogy legyen benned energia, düh, bátorság és szarjál az egészre! A 21. században, amikor már egy telefonnal is lehet filmezni, fölösleges megtanulni a szabályokat, mert úgysem vonatkoznak rád.”

A teljes interjú ITT olvasható.