Vannak történetek, amelyek fölött nem járt el az idő – olvasható a kivetítőn. Az állítás a Frankensteinre is áll, amit a milánói Elsinor Centro di Produzione Teatrale előadása több szempontból is megerősít. – Beszámoló a Kolibri Színház által szervezett PlayOn! Fesztivál vendégelőadásáról.

Egy természettudományokkal foglalkozó, kísérletező kedvű, nagy dolgokra törő fiatalember aholt anyagnak életet adva létrehozza eredendő bűn nélküli Teremtményét, aki megaláztatásai után ellene fordul, és tragédiába sodorja teremtőjét és néhány hozzá tartozó ártatlan embert is. Nagyon röviden talán így foglalhatnánk össze Mary Shelley 19. század eleji gótikus regényét, de már ennyi is elég ahhoz, hogy 20. és 21. századi analógiák jussanak eszünkbe a tudományos áttörések veszélyeit illetően, arról, milyen következményekkel járhat, ha az irányítás kicsúszik a tudós, azaz a teremtő kezéből.

Bár ezek a veszélyek direkt módon nem vagy alig jelennek meg az előadásban, de a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című 1817-ban megjelent, azóta sci fi és popkulturális alapművé vált regény érezhetően nem ürügy volt az alkotóknak, hanem kiindulási pont a technológián túl jó néhány társadalmi kérdés boncolgatásához. 

Mary Shelley 18-19 évesen, az 1800-as évek elején írta és adta ki névtelenül a regényt. Bár családi háttere miatt kivételezett helyzetben, kivételes szellemi közegben élt, akkoriban még törhetetlennek tűnő anyagból készítették azt a bizonyos üvegplafont. Igaz, ezen néhány repedést már ejtett radikális írásaival édesanyja, az első feministának tekintett Mary Wollstonecraft, de ő nem sokkal a szülés után, gyermekágyi lázban meghalt. Az apa, William Godwin újságíróként és filozófusként volt ismert és elismert.

Távirati stílusban ezek azok az életrajzi tények, amelyek a fönt említett szándékot alátámasztják, és releváns alapot adnak ahhoz, hogy egymásra rétegződjön a gyerek egész életén át tartó önvádja a szülésbe belehalt anyjával szemben, a női és az alkotói szerep, a hozzájuk tartozó korlátok, elvárások és lehetőségek egy férfiak által dominált világban, a különleges tehetségű ember és környezetének viszonya, illetve a kreatív alkotás folyamatát érintő kérdések. 

Az előadásszöveg esszékből, levelekből, privát és publikus, szépirodalmi és magánhasználatú szövegekből származó idézeteit képi asszociációk erősítik, amelyek a fülhallgatóból érkező hanghatásokkal együtt a gótikus rémregények sötét, bizonytalansággal és meglepetésekkel teli világába visznek. 

Eklektikus a konkrét és imázsszerű illusztrációt bátran váltogató vetített képi világ, amelyben az álló és a holografikus kép is megjelenik. Lenyűgöző a perspektíva- és a médiumváltás, ahogyan a film és a színpad közötti határ elmosódik, illúziókeltő, ahogyan a színpadon játszó és a filmen megjelenő színésznők egymásra reagálnak; mindehhez a hanghatások nemkülönben érzékletes és érzéki módon, a játékteret kitágítva működnek. 

Nyelvismerettel sem lehet egyszerű rácsatlakozni a teremtés mibenlétét és jogát illető gondolatokra, és valószínűsítem, hogy az olasz anyanyelvű ifjúsági korú nézők életében – 16+ az ajánlott korosztály – a szülés nem a közeljövőben várható esemény, a Frankenstein mégis intenzív élményt ad, köszönhetően annak, hogy nem megcsalja, hanem játékra hívja érzékszerveinket. A technológiai megoldások révén a Frankenstein szürrealitásában revelatív, erős állításokat megfogalmazó előadás, álomszerűsége azonban nem tudja feledtetni a történetből ma is érvényes rémálmokat.

Szerző: Papp Tímea