Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Titkos akció – Szakmabeliek fejezték ki szolidaritásukat az SZFE hallgatóival

    2020. október 15., csütörtök 23:26

    Hálózsákot, takarót, élelmiszert és egy erős routert is vittek a csütörtök esti titkos akció alkalmával.

    „Nagyon jó, hogy ennyien kiálltunk őrségbe és a sok adomány is hasznos és jó helyre megy, de most arra lenne szükségük, hogy kívülről kapjanak egy nagy adag megerősítést” – vélekedett Makranczi Zalán színművész, aki több mint száz szakmabelivel együtt jelent meg a támogatói akció keretében az egyetemnél csütörtök este.

    A titkos kezdeményezés a szakmán belülről indult, a Facebook eseménynél több százan jelezték részvételüket. Azok, akik pedig nem tudtak részt venni személyesen, elküldhették adományaikat, amiket szintén átnyújtottak az egyetemistáknak.

    A szakmabeliek tömege pénzgyűjtést is indított, hogy a hallgatók tudjanak venni egy olyan erős routert, amivel az egyetemisták folytatni tudják a fórumokat.

    Az átadás alkalmával dúdolták a Titkos egyetem című dalt, hogy a közeli lakókat ne zavarják az akció ideje alatt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram