Az Erkel Színház tűzte műsorára Offenbach egyetlen operáját, a Hoffmann meséit. Az előadást Székely Kriszta rendezte, akit kalandos életútjáról, egyéb munkáiról is kérdezte a Theater.hu.
A teljes interjú ITT érhető el.
“A darabban sok impotencia van, s nemcsak arról a típusú impotenciáról beszélek, amit gyakran emlegetünk a szexualitással kapcsolatban. Itt a létezéssel kapcsolatos impotenciára gondolok, s ehhez én elég jól tudok kötődni olyan művészemberként, aki sokféle függés áldozata lehet. Már maga az alkotás is függés. Hoffmann a saját tehetségén és fantáziáján keresztül mesél a hétköznapi életre való alkalmatlanságáról. Ez az érzés számomra is ismerős, éltem át én is olyasmit, hogy az ember nehezen mozog a hétköznapi életben. Mindannyian – akár nők, akár férfiak – voltunk fiatalkori rajongásban, hűtlen helyzetekben, hideg helyzetekben, vagy volt, hogy megszállottként vagyunk valamiben – nem feltétlenül művészként – s kisodródunk egy kapcsolatból. Szerintem behelyettesíthetők hétköznapi szituációkra azok a problémák, amiket az ábrázolt nőtípusok felvetnek” – fejtette ki a produkció kapcsán Székely Kriszta.
A Katona József Színház társulatának tagja, ott legutoljára az Othellót rendezte, előtt a Poppea megkoronázását, még előtte A Platonovot, ugyanakkor széles palettán mozog. A kérdésre, melyik az ő igazi világa, azt felelte:
“Egyértelműen a Katona. Én azokkal az emberekkel dolgoztam eddig a legtöbbet, mind munkamorálban, mind ízlésben velük állunk közel egymáshoz. Egy olyan közösség ez, ahol én a leginkább otthon érzem magam, ők az én alkotói csapatom. Az én mesterem, Székely Gábor az egyik alapítója ennek a színháznak. Az, hogy egy ember társulatban létezik, az az egyik alapja a közös fejlődésnek. (…) Szerintem van bennem egy alkotói kalandvágy is: különböző kihívások elé állítom magam. Rendezői bungee jumpingok ezek, úgy érzem: fejlődöm, erősödöm, több leszek általuk, még akkor is, ha valami nem jól sikerül” – számolt be a rendező.
A felvetésre, miszerint eddigi pályáját tekintve bármikor benne van a kalapban, hogy bármennyire is szereti a Katonát, hátat fordít neki, s egy más irányba fordul, úgy válaszolt: “Ha most azt érezném, hogy csatlakoznom kell a húgomhoz és ceteket megfigyelni Grönlandon (Székely Dóra cetológus), akkor nem hezitálnék. De nem érzek ilyet. Több nagy feladat vár rám, sokat leszek külföldön, és állandóan keresem, hogy a Katona műsora és szellemisége hogyan fejlődhetne, lehetne még jobb. A sankt pölteni színházban fogok dolgozni, másrészt négy évre szólóan rezidens rendezője vagyok a Torinói Nemzeti Színháznak, ott a III. Richardot állítom jövőre színpadra. Nekem elsősorban itthon van feladatom, mégpedig az, hogy előadásokat hozzak létre, és ha úgy alakul, akkor megint tanítsak. Nem fogok a Holdra távozni, de ha egyszer majd úgy érzem, hogy feltétlenül Holdra kell szállnom, nem fogok hezitálni.”