A KVTársulat Körtükör című előadásával szerepelt az idei Thealteren. Erről a produkcióról írt Bálint Zsófia, a Thealter blog szerzője.

Ajánló a darab elé:

“Öt ember, akik egy felnőtt drámapedagógia kurzusra járnak. Mindenki más céllal és elvárással vesz részt a kurzuson. Ahogyan a hat hét alatt is mindenki teljesen különböző okokból és attitűdből állít családot, számol tízig és bombafogócskázik. Aztán vagy beteljesül az elvárása vagy nem. Többnyire nem vagy nem úgy. Részben mert kommunikálni sem pontosan tudják, ahogyan egyikünk sem szokta tudni. Iróniától mentesen, a kínosság határait állandóan átszakítva próbálnak szót érteni egymással a szereplők. Ezen gyötrelmes, komikus és állandó próbálkozás közepette apró rezdülések, visszatartott mondatok és másféle porszemek a gépezetben minduntalan jelzik, hogy odabent hevesen zajlik, fortyog az élet. De ami ebből a felszínre jut, ami elhagyja valakinek a száját, az valahogy sohasem az, még csak nem is tud hasonlítani rá. Az csak esetlen, emberi törekvés arra, hogy ne maradjunk magunkra mindazzal, ami bent van, hogy megosszunk valamit belőle….” (Komán Attila)

Bálint Zsófia: Tükörbe nézni nehéz

A Szegedi Nemzeti Színház balett-termében ülünk. A falakat körben tükrök borítják, minden látható. Senki sem bújhat el, senki sem rejtheti el az érzéseit. Nemcsak a színészekkel, de saját arckifejezésünkkel, reakcióinkkal is folyamatosan szembesülünk. A KV Társulat Körtükör című előadásának középpontjában a legapróbb rezdülések, önkéntelen reakciók fontossága áll.

Egy hathetes drámapedagógiai kurzus néhány jelenetét követhetjük végig. Az öt jelentkező öt teljesen különböző személyiség: a kurzust tartó drámatanárnő férje, egy elvált asztalos, egy színésznőnek készülő kamaszlány és egy ex-színésznő. A darab kezdetén a színészek szétszórva fekszenek a teremben, és számolnak.

A cél, hogy közösen elszámoljanak tízig, anélkül, hogy egyszerre mondanák ki valamelyik számot. Elönt a nosztalgia. Aki járt már drámapedagógiai kurzusra, annak egyáltalán nem ismeretlenek ezek a gyakorlatok. Bár furcsa kívülről nézni ahelyett, hogy részt vennék benne, hátradőlök, és várom mi lesz ebből.

Ahogy fokozatosan haladunk előre az időben, valami megváltozik. A közös tér, a közös alkotás öröme helyett a bezárkózás, a belső feszültségek növekedése látszik. A foglalkozások közötti szünetekben és a gyakorlatok közben folyamatosan belső feszültségek, traumák, titkok kerülnek felszínre: tönkremenő házasságok, bukásra ítélt szerelmek, romló szülő-gyerek kapcsolatok.

A drámapedagógia a visszájára fordul, a bizalomjátékok, improvizációs feladatok fokozzák, nem pedig feloldják a konfliktusokat. A kommunikáció elsikkadása, a nem megfelelő dolgok kimondása a végtelekig fokozza a feszültséget egy-egy jelenetben, de amikor azt várnánk, hogy valami megoldásra jutunk, a villany kattanva kapcsolódik le. A konfliktusok feloldatlanok maradnak, a lezáratlanság érzése ugyanúgy bennünk marad, akár a szereplőkben.

Mindegyik színész játéka érzékeny és pontos, már csak azért is, mert minden rezdülésük jól látható a tükörben. A megmutatás és a láttatás tökéletes helyszínének bizonyul a szegedi balett-terem, ahová a rendező, Dohy Balázseredetileg szánta az előadást. Ennek tudatában az élmény a szegedi néző számára talán még különlegesebbé és személyesebbé válik.

(KV Társulat: Annie Baker: Körtükör)

Fotó: thealterphoto2022