Rengeteg alkalommal és többféle szerepben bebizonyíthatta tehetségét a színpadon, Csehov művei például kifejezetten közel állnak a szívéhez. Az is előfordult, hogy férfit játszott. Úgy véli, ha a sors úgy hozza, a nők elképesztő férfihatározottsággal képesek működni, ez pedig az ő szakmájában kifejezetten előny – erről is beszélt Winkler Nórának a Femina Egy nő, több történet című videósorozatában Udvaros Dorottya.
Nemzeti Színház 2014-ben mutatta be az Ahogy tetszik című Shakespeare-darabot, melyben Udvaros Dorottya egy női ruhába bújt férfit, méla Jaques-ot alakította. Winkler Nóra kíváncsi volt rá, ilyen esetben hogyan tud nőként egy férfikaraktert úgy összerakni, hogy azt hitelesen tudja alakítani.
– Egyszerűen hadrendbe állítom a maszkulin vonásaimat, amik vannak. Az én pályám látszólag egy nagyon nőies hivatás, de valójában nem az, kőkeményen kell érdekérvényesíteni minden áldott próba minden percében.
Azt tapasztalta, mindenkinek megvannak a saját elképzelései egy-egy darabról és arról a karakterről, akit alakít, így teljesen természetes és normális, hogy lehetnek eltérések a nézőpontok között. A színésznek viszont muszáj kiállnia a saját ötletei mellett.
– Ha nem keresem meg a próbafolyamat alatt a helyemet, amiben végig tudom a dolgomat, akkor az összes többi előadás, akárhány évig játsszuk, szenvedés lesz, és egy állandó, kétségbeesett keresés.
SZERINTEM EZ EGY ELÉG MASZKULIN FOGLALKOZÁS, EZ A LÁTSZATNAK TELJESEN ELLENTMOND.
Az is fontos, hogy a próbaidőszak folyamán az elképzelései illeszkedjenek a kollégái koncepciójával.
– Mindenki elképzel magának egy kis gömböcöt, de ezeknek a gömböknek állandóan egymásba kell illeszkedniük. Úgy kell megteremtenem azt a kis gömböt, amiben vagyok, hogy folyamatosan tudjak kapcsolódni a többiekhez is. Ezért gondolom azt, hogy egy próbafolyamat őrült izgalmas dolog.
Udvaros Dorottya személyiségéhez tartozik, hogy vannak maszkulin vonásai, sőt úgy véli, rajta kívül sok más nővel előfordul, hogy férfikeménységgel kell beleállniuk bizonyos helyzetekbe.
– Gondoljunk bele, hogy a nőtársaink közül a civilek is milyen elképesztő férfihatározottsággal, keménységgel, eltökéltséggel képesek működni, cselekedni, amikor ezt követeli az élet.
Udvaros Dorottya arról is beszélt, hogy színészként fontos számára, hogy a világ megismerése a szerepein keresztül történik: „A pszichodrámát nem véletlenül használják terápiás eszközként, hiszen ez az önmegismerésnek egy elképesztő kalandos útja. Nekem egyébként az az elsődleges célom, hogy mindent, ami bennem létezik, a legrosszabb, legaljasabb jellemvonásomtól kezdve a legnemesebbig, a legnagyszerűbbig, valahogy hadrendbe állítsak, és hogy ezek a tulajdonságok ott álljanak szépen sorban, készenlétben. És attól függően, hogy mondjuk Szabó Magda Ajtó című művében Emerencet játszom, vagy Örkény István Macskajátékában Orbánnét ezeket előszedegessem a próbafolyamat során. Az az izgalmas az egészben, hogy a többi játszótársnak is ugyanez a feladata, és van egy rendező is, aki pedig megpróbálja ezt valahogy úgy összekeverni, hogy ez a leginkább élvezhető és tartalmas legyen.”
Azt is elárulta, vannak olyan kiváló kolleganői, akik boldogan mesélik, hogy reggel piacra mentek, megfőzték az ebédet, majd bejöttek csinosan próbálni, és ahogy vége a próbának, ők már mennek tovább intézni a saját és a családjuk ügyeit. Udvaros Dorottya viszont saját bevallása szerint egy kicsit máshogy működik: „Amikor kezdek egyre jobban belesüllyedni egy próbafolyamatba valójában nem veszem észre, hogy telnek a napok, nem figyelek arra, hogy milyen napszak vagy évszak van. Reggel az ember bemegy a színházba, próbál, délután van valami jelmezpróba, énekpróba vagy részpróba vagy csak pihenek az öltözőben. Tehát kora reggel bemegyek, este kimegyek, télen még reggel sötét van, este már sötét van, tehát elvész az időérzékem és ha egy nehéz szerepre készülök, nem is tudok mással foglalkozni.”
Udvaros Dorottya bukásokról is mesélt, arról, amikor Ács János rendezésében készült Kleist Amphitrion című darabja a Katonában: „Rettenetesen megbuktunk, tehát az előadás rémes rossz lett. Pedig Ács János az egyik legnagyobb rendező volt és fantasztikus szereposztást állított össze a Katona legjobb színészeiből, és mégis megbuktunk. De a próbafolyamat csodálatos volt. És képzeld el, hogy azt éreztem: engem nem érdekel, hogy megbuktunk. Tudniillik az, amit megtapasztaltam a próbafolyamat során, az itt van bennem, az az enyém. Teljesen biztos voltam benne, hogy valahol, valamikor az a tudás, amit ez alatt a próbafolyamat alatt megszereztem Kleisttől, a partnereimtől, az Ács Janitól belém épül. Igazándiból én nem tudok kétségbe esni, amikor nincs sikerünk valamivel, mert azt gondolom, hogy a siker egy külön ajándék. Ha valamit nagyon odaadóan csinálsz és még sikere is van, az tényleg csodálatos, de van, amikor nincs és van, amikor sorozatban nincs siker. És egyszer csak valamitől egy dolog fölfénylik, – a csuda tudja, hogy miért pont akkor, miért pont úgy – de rájöttem, hogy a kudarc egyáltalán nem baj.”
Forrás: Femina.hu, Színház Online