Udvaros Dorottya színésznőt a Story Magazin kérdezte pályatársáról, Törőcsik Mariról. A Nemzeti Színház színésznője elmesélte, milyen volt együtt dolgozni vele a színpadon és a takarásban, hogy milyen „odaadással, alázattal, humorral, vagánysággal, mélyről feltörő örömmel és ilyen mélyen gyökerező fájdalmakkal játszott”. Felelevenítette utolsó találkozásukat is.

Udvaros Dorottya szerint Törőcsik Mari rendkívüli adottságú színésznő volt. „Szinte nem is tudok hozzá hasonló embert említeni, aki ilyen odaadással, alázattal, humorral és vagánysággal, ilyen mélyről feltörő örömmel, és ilyen mélyen gyökerező fájdalmakkal játszott. Még a lábujjai is kapaszkodtak a színpad deszkáiba, még a haja is tele volt energiával. Ezt az egész pici-pici nőt hatalmas energiamező vette körül. Csodálatos volt vele játszani. Szinte nem kellett csinálnom semmit. Tényleg elég volt mélyen a szemébe nézni. Mellette olyan állapotba kerültem, amilyenbe annak a figurának abban a helyzetben lennie kellett.”

De nem csak a színpadon volt különleges. „Mindenkire odafigyelt, akinek köze volt a produkcióhoz. Mindenkihez volt egy kedves szava. Minden pillanata arról árulkodott, hogy azt is észrevette, ami a folyosón történt. Egy nagy szerep eljátszása után egy nagy színésztől ezt nem várhatja el senki. Neki ez is a lényéből fakadt. Mindenkire kíváncsi volt, akivel dolgozott. Odaadó tisztelettel fordult felé. Pajkosan várta, hogy akkor mi lesz a játék. Minden művész lételeme a kíváncsiság. Marinak ez minden porcikájában benne volt.”

„A közös munka mindig olyan volt számára, mint egy szakmai vérátömlesztés. „Mari mellett az ember kénytelen volt visszalépni a kezdetekhez, az alapokhoz, és újra gondolni önmagát. Ezt nem feltétlenül teszi meg az ember minden helyzetben. Ő ezt hozta elő belőlem újra és újra. Ma sem megy a fejembe, hogyan tudott olyan pokolian erős lenni. Cipelni azt a terhet, azt a mérhetetlen fizikai fájdalmat. Anyukám mondta annak idején, hogy a Jóisten csak arra rak terheket, akit nagyon szeret.”