Ujvári Bors egyházi gimnáziumból jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Harmadéves, Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea utolsó osztályának tagja. A kotoszo.blog.hu arról kérdezte, mit gondol az egyetem körül most kialakult helyzetről.
A teljes interjú ITT olvasható.
A kérdésre, mikor döntötte el, hogy felvételizik a Színművészetire, elmondta: “8 éves korom óta színész szeretnék lenni. A miértek persze időről időre változnak, ahogy a színházról alkotott véleményem és képem is. Hozzám is elért a színművészeti jó híre, és pár évvel a felvételi előtt elkezdtem előadásokat nézni az Ódry Színpadon, az egyetem házi színpadán – itt futnak vizsgaelőadások, illetve a hallgatók által készített produkciók. Teljesen elbűvölt, amit itt láttam” – tette hozzá.
Arról is beszámolt, hogy változott-e az értékrendje az egyetemen eltöltött időszak alatt: “Sok minden megváltozott. Először is az életem, mivel elköltöztem otthonról egy nagyvárosba. Másodszor a műveltségem: heti három darabot olvasok el, és legalább öt festménnyel találkozom, folyamatosan színház és filmek vesznek körül, még szabadidőmben is ezekről beszélgetek valakivel. Harmadszor a közegem: régi barátaim helyett most 14 testvért kaptam, akikkel az elmúlt két évben éjjel-nappal együtt dolgoztam, laktam, ettem. Viszont az alapelveim nem változtak meg. Ugyanazt gondolom arról, hogyan illik viselkedni; a lelkiismeretem ugyanúgy működik; szilárdan tartom magam például ilyen apróságokhoz, hogy soha nem fogok dohányozni. (…) Amióta ezzel foglalkozom, felnyílt a szemem társadalmi különbségekre és megoldatlan konfliktusokra. Persze ez a felnövés velejárója is.”
Az utóbbi időben sokszor éri az a vád a színházi szakmát, hogy ideológiák mentén klikkesedett. Ennek kapcsán úgy vélekedett: “A hatalmon lévő párt a programjának megfelelő projekteket támogatja. Ha belegondolunk, bizonyos mértékig ez elkerülhetetlen és normális. (…) Úgy érzem, a hatalom ma nemcsak túltámogatja az elképzeléseinek megfelelő témákat, de egyenesen akadályozza más irányvonalú alkotások megszületését. Bemocskol nemcsak ellenzéki gondolkodású, de politikailag semleges művészeket is, és színvonalas műhelyeket, alkotó közösségeket próbál ellehetetleníteni; egyszóval propagandaeszközzé kívánja alakítani a kultúrát.”
Az SZFE ügye kapcsán úgy nyilatkozott: “Arra lettem figyelmes, hogy szavak elkezdenek új jelentéssel feltöltődni. Leegyszerűsödnek. Kiszínezik őket pirosra és kékre: ez jó, ez nem jó. Jelen esetben a bokszringben a liberális ideológia küzd a keresztény értékrend ellen. Először is az európai kultúra olyan erősen gyökerezik a kereszténységben, hogy egész egyszerűen kikerülhetetlen Krisztus vagy a Biblia, ha az ember művészetet tanul. Beleivódik a bőrünkbe, ott van mindenütt: reneszánsz festményeken, Tarkovszkij filmjeiben, József Attila verseiben, Heinrich von Kleist prózáiban, de még az ókori Bacchánsnőket [Euripidész görög tragédiaköltő drámája – a szerk.] is elemezhetjük ennek fényében. Ha pedig a liberális ideológiai képzés azt jelenti, hogy megtanulunk csapatban dolgozni, mások fejével gondolkodni – legyen az XII. Pius vagy egy hajléktalan a Blaha Lujza téren –, megtanulunk együttérezni a legkülönfélébb emberekkel, és megismerkedünk magyar írásokon kívül világirodalmi alkotásokkal is, akkor jelentem, hogy visszafordíthatatlanul megfertőztek liberális ideológiával.”
Arról is faggatták, szerinte hogyan képviselhet a színház keresztény értékeket: “A színház nem képvisel semmit. Képkivágást választ. A művész a valóság elemeit gyűjti össze, hogy aztán megmutathassa másnak. Ha a színház valamit képvisel, akkor az igazságot. Természetesen a fantázia is igazság. Például ha a Gulliver utazásaiból [Jonathan Swift szatirikus regénye – a szerk.] készítenék előadást, nem kéne eltekintenem a fantasztikus elemektől, hiszen épp ezek világítanak rá társadalmunk olyan viszonyrendszereire, amelyeket nélkülük nem vennénk észre. Tehát ez a mű úgy tárja elénk a valóság absztrakt részeit – az emberi kicsinyességet például –, hogy teljesen új megvilágításból látjuk őket. Színházi értelemben egy előadás akkor csalja meg az igazságot, ha egy nézőpontot kizárólagosnak tekint. Ha elhiteti a nézővel, hogy a világ olyan és csak olyan, amilyennek ő mutatja. Ezért nem képviselhet semmit a színház. Nem kötelezheti el magát ideológia vagy vallás mellett, mert megszűnik szabadnak lenni. Szólhat azonban például keresztény gondolatokról, nézőpontokról, értékekről, akár ezek ütközéséről. Kiváló darabokban játszik fontos szerepet a vallás és a hit. Az előadás nem állít semmit, csak rávilágít dolgokra. A szereplőknek lehet álláspontjuk, és mi, nézők eldönthetjük, egyetértünk-e velük, beszélgethetünk erről a büfében. De ha egy előadás ránk próbálja erőszakolni az álláspontját, akkor az didaktikus.”