Tucatarcok között egy egészen szuggesztív, vonásaiban is különleges arc. Nemzedékének kiemelkedő színészei között is rendkívüli tehetség. Ez volt ő, Funtek Frigyes, a nyolcvanas évek második felében, a Nemzeti Színházban, vagy Maár Gyula Malom a pokolban című filmjében. És ez ma is, túl a hatvanon. Szabó G. László kérdezte az Új Szó oldalán.

Három éve, hogy elhagyta Párizst, és visszaköltözött Magyarországra. Tanít a színművészeti egyetemen, rendez különböző színházakban. Színészi felkérések ritkábban találják meg.

A kérdsére, nem sajnálja-e, hogy végleg hazaköltözött, Funtek Frigyes elmondta:

„Azt sem bántam meg, hogy kimentem, és azt sem, hogy visszajöttem. Pedig sok minden megváltozott itthon. Most, ahogy jöttem az esőben, eszembe jutott pár sor a János királyból, amikor megkoronázzák. „Szar idő. Hétszentségit! Ilyen időben kell neki koronázkodnia! A páncélom berozsdásodik.” Ezzel utalnék finoman a jelenlegi helyzetre. Nagyon hasonlít ez a mostani világ ahhoz, amelyet nyolcvannyolcban itt hagytam. Keserűen nézem, mi zajlik körülöttem. Egy dologban van valóságos örömöm. A tanításban. Van tizennégy gyerek, akiket a kollégáimmal együtt kiválasztottunk. Próbáljuk segíteni őket abban, hogy a vágyaikból valamiféle eredmény szülessen. A körforgásban nem vagyok benne. Nem forgatok, nem játszom színházban, nem rádiózom, nem szinkronizálok. De nincs ezzel baj. Nem keresem, nem hajtom a lehetőségeket.”

Arról is faggatták, hogy fest az élete azóta, hogy hazatelepült:

„A Kakukkfészket rendeztem a József Attila Színházban, Bereményi Géza Eldorádóját Veszprémben, ősszel pedig az Életrevalók című film alapján készült darabot viszem színre Zalaegerszegen. Azt, ami körülöttem zajlik, rémülten nézem. Igazából nem tudok és nem is akarok eligazodni benne. Hogy hova tartoztam, és most hova tartozom? Magamhoz! Még csak vagy már hatvanhat éves vagyok. Minél inkább futnak az évek, annál jobban becsülök minden pillanatot. Márai Sándor mondta, de akkor már nálam idősebb volt: sok embernek feltűnési, nekem eltűnési viszketegségem van. Egyre inkább én is ezt érzem. Bizonyára többre, mint amennyi történik, nincs is szükség belőlem.”

Azt is hozzátette: „Színházban sem játszom már hosszabb ideje. A gyakorlat, az gyakorlat. Nyilván visszajönne minden, ettől nem félek, csak más lenne. Nincs hiányérzetem. Ebből ennyi járt. Elfogadom a dolgok állását. Ilyen a világ. Volt idő, amikor 250 kilót akartam felemelni, miközben a súly csak 25 kiló volt. Vagy annyi sem. Megnéztem nemrég a Semmelweis-filmet. Gálffi Lászlót csodáltam benne, akivel régen volt egy közös tévéfilmünk. Egy fiú bőrönddel. Fiatalok voltunk mindketten. És most láttam őt éretten, szakállasan lenyűgözően játszani. Boldogság volt nézni. Azt mondtam, Istenem, milyen gyönyörű férfi lett! Minden mondata, gesztusa, rezdülése, tekintete végtelenül igaz. Arra gondoltam, ebben a filmben szívesen lettem volna az ő helyében. De rögtön felötlött bennem a kérdés: vajon tudtam volna-e ugyanilyen jó lenni?” – vetette fel Funtek Frigyes.