„Színművészeti ügye már régen átkerült a politikai térbe, a diákokat ugyanazok az erők manipulálják, akik a decemberi színházi tüntetéseket mozgatták” – mondja Vidnyánszky Attila, az SZFE újonnan kinevezett kuratóriumi elnöke, akit a mandiner.hu kérdezett.

„Pár napja (…) volt egy találkozónk az egyetem vezetésével. Leszögeztük, az a legfontosabb, hogy rendben elinduljon az oktatás. Ebben mind egyetértettünk. Rákérdeztem, hogy állunk a tanárokkal, Bagossy László azt mondta, ezzel akad némi probléma a felmondások miatt. Abban állapodtunk meg, hogy a mostani vezetők – ott volt Upor László, Németh Gábor és Bagossy – majd pótolják a hiányzó tanárokat. Most mégis azzal kellett szembesülnünk, hogyönhatalmúlag úgy döntöttek, mégsem kezdik meg a tanítást” – kezdte szavait Vidnyánszky Attila, aki szerint ők a változást képviselik, azt szeretnék, ha történnének lényegi átalakulások az egyetemen.

„Mindenütt hangsúlyozom: azok a diákok és tanárok, akik már bent vannak a rendszerben, nyugodtan végezhetik a munkájukat. A diákok megkapják azokat a tanárokat, akikhez felvételiztek, és a diplomáig elkísérik őket. Az egyetem vezetői azonban elzárkóznak bárminemű változástól, és minden eddigi cselekedetük azt bizonyítja, nem akarnak semmilyen formában elmozdulni” – fejtette ki Vidnyánszky Attila.

A kérdésre, milyen konkrét elképzelései vannak, azt felelte: „Kinyitnánk az egyetemet. Kapacitást bővítenénk, plusz osztályokat indítanánk. Bekerülnének a rendszerbe más tanárok is, sőt, indulnának új kurzusok is. Az is szócskán nagy hangsúly van. Mindenképpen szeretnénk lényegi előrelépést tenni nemzetközi téren – a színházi és a filmes vonalon egyaránt. Vendégtanárokat hívnánk, nemzetközi fesztiválokon vennénk részt, közös projektekben gondolkodnánk. De ami a legfontosabb, a szakma azon részével is kapcsolatot akarunk teremteni, amellyel az egyetemnek ma nemigen van érintkezése – annál is inkább, mert ez a színházi szféra nagyobbik része. Ez érvényes a filmes világra is. Szorosabbá szeretnénk tenni az együttműködést a filmiparral. Nagyon szeretném, ha létrejöhetne a közeljövőben egy vagy több konferencia, a színházi és filmes szakma teljes nyilvánossága előtt, hogy megvitathassuk, milyen irányban folyjon a következő években az egyetemi képzés rendszere. El kell kezdeni az új campus tervezését, hogy végre korszerű infrastruktúra szolgálja a képzést.  Az átalakulás a költségvetés bővülését is jelenti – a jelenlegi oktató gárdának is érdeke, hogy ez a sokszínűbb képzést szolgálja. Ezekről a dolgokról kellene konstruktív vitákat, egyeztetéseket folytatni. Addig – ezt nem győzöm hangsúlyozni – a mostani tanárokkal kell együttműködni, el kell kezdeni az oktatást” – szögezte le Vidnyánszky Attila.

„Csak akkor lesz az egyetemen sokkal színesebb oktatás, ha abban sokféle gondolat, hit, metodika és világnézet helyet kap. Csak akkor alakulhat ki arányosság, a társadalmi sokszínűség leképeződése. Az utolsó tanár, aki a Színművészetin felvállaltan keresztény, konzervatív értékrend mentén gondolkodott, Kerényi Imre volt. Meg kell nézni, mikor rúgták ki. Több mint egy évtizede” – emlegette fel újra a kuratórium elnöke.

„Az a döbbenetes, hogy azok a hallgatók, akik leginkább a változást kellene forszírozzák, akiknek a legnyitottabbaknak kellene lenni, azok zárnak be. Azok az ultimátumok, amelyeket megfogalmaztak, arról szólnak, hogy minden maradjon a régiben. Az a fizikai zár is, amit most létrehoztak, arról szól, hogy semmilyen változást nem akarnak beengedni. Számomra ez a legfájóbb. Azt remélem, hogy az érvek, a felvázolt tervek hatnak majd rájuk is – de még csak el sem tudom mondani azokat” – nyilatkozta Vidnyánszky Attila.

„Nézze, a mi szakmánkban nem volt rendszerváltás. Most történik. Ilyen egyszerű a dolog. 30 – vagy ha akarom, inkább 70 – éve elfojtott gondolatok kerülnek most felszínre. Mindkét oldalról. Számomra egészen döbbenetes és megható, ki mindenki jelzi a szolidaritását felém. Nagy öregek telefonálnak, támogatnak. Egyedül ezt nem is bírnám, ha nem éreznék ekkora társadalmi támogatottságot a hátam mögött. Ami fájó, hogy a történetek, amelyekből naponta ötöt-tízet kapok a Színművészeti elmúlt évtizedeiből, még mindig nem hangoznak el nyilvánosan, megmaradnak csupán az én e-mailjeim között, az én emlékezetemben. Még mindig nem mernek kiállni az emberek, nem szakadt át a gát” – vélekedett a Nemzeti Színház igazgatója.

A teljes interjú ITT olvasható.