Átadták a Színház- és Filmművészeti Egyetem „XXI. századi kihívásoknak megfelelni képes könyvtárát”, illetve bemutatták az egyetem szakmai folyóiratát, az Urániát. Ezekről és Rátóti Zoltán rektori jelöléséről egyaránt nyilatkozott Vidnyánszky Attila, az SZFE-t működtető kuratórium elnöke a Nemzeti Színház igazgatója a Magyar Nemzetnek.

A felvetésre, miszerint az Uránia folyóirat egy tudományos szaklapnak tűnik, Vidnyánszky Attila elmondta: „Jól látja. Az egyetemen lezajlott jelentős infrastrukturális fejlesztések mellett nagyon fontosnak tartom, hogy szaktudományos, elméleti szinten is megmutassuk azt az óriási szellemi potenciált, amit a hozzánk kapcsolódó tudósok, művészek, kutatók képviselnek. Meggyőződésem, hogy a magyarországi szakmai kiadványok gazdag és sokszínű palettáján ez az interdiszciplináris igényű folyóirat egyedi hangvételű, minőségi fórum lesz, ahol a művészet alapkérdéseiről és annak mai helyzetéről izgalmas, elmélyült diskurzust lehet majd folytatni. Erre ­garanciát jelent a szerkesztőbizottságban helyet foglaló két kiváló egyetemi tanár, Balázs Géza és Sepsi Enikő személye, illetve olyan mérvadó, nemzetközileg is jelentős elméleti szerzők részvétele a folyóirat művészeti-tudományos tanácsadó testületében, mint José Gabriel López Antuñano professzor, spanyol dramaturg-drámaíró és színházi szakíró, Alekszandr Csepurov professzor, színháztörténész, a szentpétervári Állami Színházművészeti Főiskola korábbi rektora, Sebastian-Vlad Popa román színházkritikus és dramaturg, valamint az egyetemes magyar filmművészet egyik kiemelkedő alkotója, Koltai Lajos. A folyóirat bemutatását megelőzően nyitottuk meg a SZFE megújult könyvtárát, a régi gyűjteményt jelentősen kibővítettük és a XXI. századi igényeknek megfelelően átalakítottuk. (…) Határozott célunk, hogy a lap körül kialakuljon egy szellemi-tudományos műhely, amely a művészetről, a kultúráról megfogalmazott filozófiánkat segít átültetni a hétköznapokba, bevinni az oktatásba” – nyilatkozta a direktor.

Arról is faggatták, hogy a végzősöknek – ahogy a Magyar nemzet újságírója fogalmaz – „szembesülniük kell azzal, hogy aki igazi elismertségre vágyik, annak a nyugati szellemiség követése ajánlott”.

Erre reagált Vidnyánszky: „Ez nyilván így lesz még sokáig, de az alkotó egyébként bármely korban szembesülni kénytelen a külső elvárások és saját belső útjának dilemmájával. (…) Minden alkotó eldöntheti magában, hogy milyen igényeknek és elvárásoknak akar megfelelni, de én fontosnak tartom, hogy képes legyen a saját útját járni. (…) Nem hiszem, hogy nekünk a szétesés folyamatában részt kellene vennünk. Inkább megpróbáljuk megteremteni a saját struktúránkat. Éppen most zajlik például az a folyamat, hogy létrehozzuk a nemzeti, illetve nemzetiségi színházak szövetségét, egyelőre orosz és lengyel partnerekkel összefogva. Csak Oroszországból már mintegy ötven színház csatlakozott a kezdeményezéshez, ami azért nem ­rossz indulásnak.”

Azt is hozzátette, „nem mi zárkózunk el a Nyugattól, hanem éppen ők nem akarnak velünk egyenrangú, előítéletektől mentes párbeszédet folytatni – tisztelet a kivételnek”.

Arról szólva, hogy Robert Wilson „igyekezett kompromittálni a MITEM-et”, azaz levelet írt, miszerint nem vesz részt a találkozón, Vidnyánszky azt nyilatkozta: „Aztán köszönő levelet írt, hogy az előadásával részt vehetett a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón, és aki itt lesz a 2023-as színházi ­olimpián, mivel ő is az olimpia nemzetközi bizottságának a tagja. Sajnos érezhető, hogy nem a saját, személyes tapasztalatából fakadt az első, elhamarkodott véleménynyilvánítása, hanem a Magyarországgal szemben igencsak elfogult külföldi, mainstream sajtó hatására, de még az sem kizárható, hogy bizonyos ellenérdekelt magyarországi körök befolyásolták a véleményét. Meggyőződésem, hogy ha eljött volna hozzánk, és lehetőségünk lett volna személyesen is találkozni, megérezte volna, hogy hasonlóan gondolkodunk színházról és művészetről, kölcsönösen tisztelni tudjuk egymást, még ha bizonyos kérdésekben talán el is tér a véleményünk. Azt hiszem, ezt a konfliktust elsősorban azok gerjesztik, akik a hatvanas évektől kezdve egyfajta eszmeiség mentén képzelték el Európa és a világ jövőjét, aztán meghatározóvá váltak a nemzetközi politikai és kulturális palettán, de most nehezen viselik, ha valaki mást gondol erről, és netán még sikerrel is képviseli a véleményét.”

Vidnyánszky arról us beszélt, az SZFA alapítvány kuratóriuma támogatta Rátóti Zoltán rektori jelölését. Vidnyánszky szerint kifejezetten jó, hogy a színész maga is tagja a rektor személyéről döntő kuratóriumnak, „mivel így a kuratóriumban hatékonyan tudja képviselni az egyetem érdekeit”: „Ez a felállás egyébként más egyetemeken is jól működőnek bizonyult. Bár még nem kapta meg a rektori kinevezését, de a költségvetési tárgyalásokon például már markánsan kiállt a Színművészetiért. A szenátus is nagy többséggel támogatta a személyét.”

Vidnyánszky hozzátette: Rátótit sokoldalú színházi embernek, tapasztalt vezetőnek tartja, szerinte „azok voltak az egyetem igazán jó korszakai, amikor művészek irányítása alatt állt, mert a művészeti oktatáshoz a rendszerszerű és átlátható struktúra mellett speciális érzékenységre, művészi empátiára is szükség van”.

„Szerintem pedig túl kellene lépnünk azon, hogy állandóan a rosszakaróink véleményéhez viszonyítjuk magunkat. Meggyőződésem, hogy tehetségben nálunk sincs hiány, itt az ideje, hogy saját mércénkkel mérjük magunkat. Hiszen számos alkalommal bizonyítottunk már, és őszintén hiszek abban, hogy az SZFE-t kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal bíró, szakmailag elismert egyetemmé tudjuk fejleszteni” – szögezte le Vidnyánszky.