„Az SZFE több olyan problémával is küzd, amely megnehezíti, hogy a színházi szakemberek utánpótlásában arányos szerepet töltsön be” – fejtette ki a Mandinernek Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója.

„Számos más országhoz képest, még európai viszonylatban is, kiemelkedően színes, sokrétű és színvonalas színházi élet zajlik hazánkban. Ennek fenntartása, magas szintű, minőségi működtetése viszont igen komoly feladat és kihívás a magyarországi színházi szakemberképzés, és azon belül is a színész- és rendezőképzés számára, amelyben kiemelkedő felelőssége van a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek.

Jelenleg úgy látom, hogy az SZFE több olyan problémával is küzd, amely megnehezíti, hogy a színházi szakemberek utánpótlásában arányos szerepet töltsön be. Ebből a szempontból én egy igazságosabb rendszer kialakításában hiszek” – nyilatkozta Vidnyánszky Attila.

Megállapítása szerint az elmúlt években az egyetemen végzett hallgatók túlnyomó többsége négy fővárosi színházban (Katona, Radnóti, Örkény, Vígszínház), három vidéki színházban (Szombathely, Miskolc, Szeged), illetve az elmúlt évtizedben jelentősen – 90-ről 300-ra, vagyis több mint háromszorosára – szaporodó alternatív színházakban helyezkedett el, míg a magyar színházi élet nagyobb felét kitevő budapesti és vidéki színházakba „elvétve kerülnek frissen végzett színészek az SZFE-ről”.

Mint mondja, ez a szakmán belül sajnos amúgy is meglévő törésvonal ebből a szempontból is határozottan érzékelhető és számokkal igazolható. Kifejti: az elmúlt öt évben mintegy kétszáz produkciót létrehozó, a Magyar Teátrumi Társasághoz tartozó 21 kőszínház kevesebb mint tíz egykori SZFE-s hallgatót tudott leszerződtetni, és ebből a kétszáz előadásból pedig mindössze hármat rendezett olyan fiatal rendező, aki az elmúlt öt évben a budapesti színművészeti egyetemen végzett.

A Kossuth-díjas rendező szerint az elmúlt évek tapasztalata alapján a szakma véleménye megoszlik a színművészeti egyetem egyes képzéseinek minősége és hatékonysága kapcsán, de legalábbis sokakban felmerül az újragondolás, a továbbfejlődés igénye. „Mindezt nem elsősorban ideológiai szempontok szerint, sokkal inkább szakmai megfontolásokból mondom” – hangsúlyozza.

Sajátos helyzetet teremt Vidnyánszky Attila szerint az is, hogy a hazai színházi alkotók általában „szívesebben dolgoznak kis terekben – stúdióban, pincében, kamarateremben –, viszont a magyarországi nézők túlnyomó többségét kiszolgáló nagyszínpad komoly kihívás elé állítja őket”. (…)

„Ez a folyamat nagyjából másfél évtizede kezdett uralkodóvá válni Magyarországon, és ez jelentősen csökkenti a nagyszínpadon érvényes módon megszólalni tudó rendezők számát. Úgy érzem, hogy fontos lenne ezt a tendenciát ellensúlyozni, mert egy idő után elfogyunk, kiöregedünk, és attól félek, hogy a remek nagyszínpadi lehetőségeinkhez képest és a szélesebb közönség igényeihez mérten nem lesz elég nagy szakmai merítés az utánunk jövő generációkban” – hangsúlyozza.

(…) Vidnyánszky Attila szerint –a színművészeti egyetemnek érdemes lenne jelentős mértékben szélesítenie a nagyszínházakkal való együttműködést.

(…) Vidnyánszky Attila azt is megjegyezte: „Úgy látom, hogy akik nem szeretnének változást, akik ellenérdekeltek a hatékonyabb és rugalmasabb intézményi modell kialakításában, mindig találnak indokot a reformelképzelések diszkreditálására.

Mindamellett hangsúlyozom, hogy fontosnak tartom a párbeszédet és a konszenzus keresését, de ez csak abban az esetben lehetséges, ha erre mind a két fél nyitott, és képes túllépni saját szakmai illetve politikai előítéletein. Bízom abban, hogy az SZFE vezetése, az ott tanító tanárok és a hallgatók is felismerik a tervezett modellváltás előnyeit, és nem az autonómiájuk csorbításaként, hanem szakmai kiteljesedésük lehetőségeként tekintenek rá” – mondja a Nemzeti Színház igazgatója.

A teljes beszámoló, melyben Gáspár Máté, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Elméleti és Művészetközvetítői Intézet megbízott vezetője és Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos is megszólal ITT ÉRHETŐ EL.

Gáspár Máté a napokban a Színház-és Filmművészeti Egyetem Intézetvezetői Tanácsa nevében fogalmazott meg gondolatokat és tényeket Vakablak c. írásában, amelyet ITT olvashat.