A veszélyhelyzet idején, április 10-én született meg Mahó Andrea kislánya. A színésznővel arról beszélgettünk, hogyan befolyásolta a szülést és a vizsgálatokat a korlátozás, de szóba került az is, hogy élte meg a jelmezektől való búcsúzást.

– Még javában tartott az évad, híre sem volt a koronavírus-járványnak, amikor publikussá vált, hogy kisbabát vársz. Hogy élted meg a váltást, a jelmezektől való búcsúzást?

-Nehezen. Nagyon örültem amikor kiderült, hogy kisbabánk lesz, de szinte ezzel egyidőben bevillant, hogy mi lesz a színházban. Először a Madách Színház és a Magyar Színház igazgatóinak árultam el a nagy hírt, és mivel több előadásban is játszottam, abban maradtunk Szirtes Tamással és Zalán Jánossal, hogy ameddig megoldható, megtartom a szerepeimet. Mondjuk rajtam nagyon hamar észrevehető volt a változás, gyakran méregettek is a kollégák.

– Volt olyan szereped, amit kifejezetten segített a várandósság?

– Viszonylag sokáig játszottam még Christine-t Az Operaház Fantomjában, a Madách Színházban, viszont Mary Poppinstól hamar el kellett búcsúznom. Az orvosommal úgy döntöttünk, rizikós volna színre lépni a musicalben, amelyben hevederrel „repülünk”, a díszletek tetején énekelünk, játszunk. Már várandós voltam, amikor a Magyar Színházban bemutattuk A Kincses szigetet. Különös, de ki is rázott a hideg, ahogy mesélek róla, mert számomra ez egy nagyon szép élmény marad: a szerepem szerint a darabban egy 12 éves fiú édesanyját alakítom, akit különleges élmény volt úgy megformálni, hogy már a szívem alatt hordtam a kislányom. A jelmezemet a fantasztikus tervezők úgy készítették el, hogy fűző segítségével alakítható legyen, és mivel a darab az 1800-as évek végén játszódik, még jól is mutatott. Március elején léptem színre utoljára A Kincses szigetben.

-Azért az is elég ’hidegrázós’, hogy ezután majdnem két héttel be is zártak a színházak…

– A legtöbb előadást hármas szereposztásban játsszuk, ekkorra már kiválasztották a színházvezetők, hogy ki veszi át tőlem a szerepeket. De közebeszólt az élet…

– Mivel nemrég adtál életet gyermekednek, több vizsgálatot is a veszélyhelyzet idején kellett elvégezni. Tapasztaltál fennakadást?

– Szerencsére a vizsgálatok 90 százalékán akkor már túlvoltam, de természetesen fejtörés okozott, hogy tudnánk a legbiztonságosabban megoldani például a vérvételt, az ultrahangot – mindez szervezést igényelt. Az orvosnőm magánrendelőben dolgozott, így egyedül voltunk a vizsgálatokon, de az élet itt is közbeszólt, mivel ő már betöltötte a 65-öt, a veszélyhelyzet kihirdetése után nem dolgozhatott tovább. Úgy éreztem nem tudok várni és muszáj megtudnom, mi lesz velünk. Április 9-én beszéltünk arról, ki lesz az utódja, egyeztettünk is az új orvosunkkal, 10-én pedig megszületett a kislányom…

– Akivel nemrég ünnepeltük az Anyák napját.

– Nagyon jó érzés, eddig mindig az én anyukám kapott virágot, de most én is. A mamákat, ahogy eddig, mi is megleptük.

– Tartod a kapcsolatot a kollégákkal?

– Nincs olyan sok időm még, elnézést is kérek mindenkitől, az idő mire válaszolok a hívásokra, de most a tanulási fázisban vagyok, és annyi minden történik, hogy egylőre nem hiányzik a színház. A barátnőimmel levelezünk, jönnek apró külső ingerek, de nem olyan meghatározóak. És mi most olyan jól vagyunk, szerencsére minden rendben velünk.

Szerző: Vass Kata / Színház Online