Wéber Kata színésznő, forgatókönyvíró, dramaturg, színházi szerző, legutóbbi munkáját, az Evolúció című filmet nyáron mutatták be Cannes-ban. Első amerikai filmje, a Pieces of a Woman nagy sikert aratott, a Variety pedig a tíz legígéretesebb forgatókönyvíró közé választotta. A Prae.hu kérdezte.
Régóta dolgozik szövegekkel különböző formában, az utóbbi időben erősebbé vált ez a vonal, de továbbra is látni színésznőként. A kérdésre, hogyan viszonyul egymáshoz az írói és színésznői oldala, Wéber Kata elárulta: “Most már kevésbé látni színésznőként, utoljára a Velencei Biennálén játszottam nyáron a Nehéz istennek lenni című régi előadásunkban, amit augusztusban el is búcsúztatunk. Mást nem is játszottam az utóbbi egy-két évben, az életemnek ez a része elcsendesült, egyrészt az idő szűke miatt, másrészt nagyrészt olyan felkérések érkeznek hozzám, amelyek szövegekhez kapcsolódnak. Nem tudom, a jövőben hogyan alakulnak majd a megkeresések színészként, ahogyan azt sem, hogy újra beleugranék-e. Kicsit olyan ez, mint sportolónak lenni, tréning kell hozzá. Emlékszem, milyen koncentrációt és felkészültséget igényelt, amikor még havi huszonnyolcat játszottam a Radnóti Színházban. Nem olyan működésmód ez, amibe az ember egy pillanat alatt visszaugrik, és ezért sem hiszem, hogy ilyen fajta elkötelezettséget vállalnék még valaha. Egy-egy alkalmat elvállalni más, és persze egy évtizednyi színészi hivatás nem múlik el csak úgy az emberből. Nem tudom, mit hoz az élet, nem számoltam le a színészettel, de most máshol tartok.”
Miután végzett az egyetemen, rövid ideig Nyíregyházán dolgozott, majd a Radnóti Színház tagja lett, ahol majdnem 10 évet töltött, 2013-tól pedig szabadúszóként dolgozik.
Arról szólva, hogyan élte meg ezeket a váltásokat a különböző életformák között, elárulta: “Nehezen. (..:) Fiatalként különösen nehéz felismerni, melyek azok a helyzetek, amelyekben a leginkább önazonos az ember, melyik az a közeg, ahol a leginkább működni tud. Sok elutasítást kellett kezelnem, amelyek nemcsak felém, hanem az én részemről is előfordultak, amikor nem éreztem önazonosnak magamat bizonyos művészi helyzetekkel. Hosszadalmas és meghasonlott kezdete volt a karrieremnek, lassan állt össze, ha egyáltalán összeállt. Ma már tudom, hogy ez egy folyamatos útkeresés, ami talán soha nem ér véget. Talán csak annyi a különbség, hogy most már jobban ismerem magam, gyorsabban reagálok.”
A Proton Színház előadásaival az egész világot bejárták. Ennek kapcsán arról is faggatták Wéber Katát, tapasztalt-e eltérő reakciókat a különböző országokban: “Sokszor mesélem ezt, de nincs jobb példám erre, mint a Nehéz istennek lenni című hardcore reality előadásunk, ezt a darabot Portugáliában végignevették, Szarajevóban pedig néma csöndben nézték. Tény, hogy abszurd, explicit, extrém, horrorisztikus részek is vannak az előadásban, így aztán volt, ahol ezeket tragikusnak élték meg a nézők, máshol pedig – például Portugáliában – inkább viccre vették, mintha egy Tarantino-filmet néznének. Ebből is látszik, hogy kultúra és tapasztalat függvénye, hogy bizonyos dolgokat hogyan látnak a nézők. Ez azért is jó tapasztalat, mert színészként megtanulod, hogy bármely reakció nem csupán csak rólad szól, tehát egy jó előadáshoz nemcsak jó színészet és rendezés kell, hanem értő néző is, aki rezonálni tud az előadásra. Ezért is van felelősségük a színházaknak abban, hogy mit mutatnak be, mert a nyitott nézőt ugyanúgy nevelni kell, mint a jó színészt. Ha valahol nem nevelik a nézőket, akkor ott csak a klisére tudnak reagálni, mert nincs hozzá kulcsuk, hogy másképp értelmezzenek dolgokat. A kultúra építése ezt is magában foglalja, minél tágabb egy kultúra, minél több elemet befogad és integrál, annál gazdagabb, és minél kevésbé tesz így, annál jobban devalválódik és tönkremegy. Egy színházi turné alkalmával nagyon jól meg lehet tapasztalni, micsoda szélsőségei vannak a befogadásnak.”