Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    10 premierre készül a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

    2022. július 30., szombat 10:58

    Tíz bemutatót tervez a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a szeptemberben kezdődő 2022/23-as évadban, amelyben ötven előadásból választhat a közönség. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették pénteken a nógrádi megyeszékhelyen.

    Jelent a Szépkilátás Hotel c. produkcióból

    Simon Lajos, a színház igazgatója elmondta: a nagyszínpadon négy bemutató lesz. Az évad szeptember 21-én kezdődik Csiky Gergely Buborékok című színművével. Novemberben láthatják a nézők a Hja, kérem, a nő, az nő! című zenés analízist a női lélekről. Januárban adják elő A főszereplő című krimivígjátékot, márciusban pedig Zerkovitz Béla és Szilágyi László Csókos asszony című operettjét.

    Az igazgató közölte: kicsit könnyedebb évadot állítottak össze, megtartva a minőségi szórakoztatás elvét.

    Három premiert – Woody Allan: Játszd újra, Sam!, Bernard Slade: Még egyszer veled, ugyanitt és George Bernard Shaw: Warrenné mestersége című darabját – a kamaraszínpadon mutatnak be.

    A Felolvasószínházban Szmodis Jenő: Őrültek szigete című parabolája mellett két helyi szerző munkája kerül színre, T. Pataki László: Te kit szerettél, Ádám? című színpadi játéka és Marschalkó Zsolt Kaméleonidász című drámája.

    Susán Ferenc produkciós igazgató szólt arról, hogy hat szóló előadás is műsoron lesz: a Balkáni gerle, a Segítség, megnősültem, Pindroch Csaba önálló estje, a Rózsa story, Háy János: Nehéz című drámája, a Pustol a hó, avagy könnyű neked, Szarvas Józsi…, valamint Eperjes Károly pódiumestje, Az igazat mondd, ne csak a valóditcímmel.

    A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az új évadban ötven előadást mutat be valamennyi korosztály számára, közülük a teátrum kávéházban márciusban és májusban Petőfi Sándorra és Madách Imrére emlékeznek születésük 200. évfordulóján, a Petőfi, a légtornász és Laczkó Pál: Szalmakomisszár című darabjaival.

    Hat felnőtt-, négy ifjúsági és egy gyermekbérlet lesz, és újdonság a Vidor családi matiné, amely három meseelőadással szórakoztat.

    Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere a sajtótájékoztatón az eltelt tíz évad számait ismertetve közölte: 59 bemutató, 1200 előadás Salgótarjánban, Nógrád megyében, az ország különböző pontjain, valamint a Kárpát-medence 130 településén és 400 ezer néző.

    Mint mondta, a salgótarjáni színházkedvelők által szeretett színház folyamatosan fejlődik, kialakítottak egy új kamaratermet, a megvalósítandó álom pedig az önálló kőszínház.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram