eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 1., kedd

    „Súlyos alulfinanszírozottságot látunk” – Az EMMI szakmai kuratóriumának összegzése

    Minősítéssel nem rendelkező Budapest fővárosi színházi- és táncművészet előadó-művészeti szervezetek Emtv. szerinti, 2020. évi szakmai program megvalósítási és működési támogatásáról szóló öntési javaslatok indoklását tette közzé a Revizor. Az alábbiakban a budapesti székhelyű szervezetek pályázatát bíráló szakmai kuratórium – Fuchs Lívia, Hajós Zsuzsa, Kenesei Edina, Herboly Domonkos, Imely Zoltán – döntési javaslatának részletes indoklásából olvashatnak […]

    Nádasy Erika kapta idén a Déryné díjat!

    Miskolc Város Napja alkalmából a közgyűlés hagyományosan kitüntetéseket, díjakat ad át május 11-én. Ezek közé tartozik a Déryné színházi díj is, melyet ebben az évben a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, Nádasy Erika kapott. A városban működő civil szervezetek, közösségek, intézmények, gazdálkodó és egyéb szervezetek, szakmai szövetségek, érdekképviseletek, egyházak, valamint magánszemélyek minden évben javaslatot tehetnek, hogy […]

    Útjára indult a Művészkaraván – Házhoz viszik a kultúrát Fehérváron

    Május 7-én indult útjára a Művészkaraván, amely hetente három napon meglepetésműsorral érkezik a nézőkhöz. A járványhelyzet miatti kényszerszünetben az online térbe költözött a kultúra: színházi előadásokat, koncerteket, táncos műsorokat ajánlanak a társulatok, együttesek a nézőknek, ám az élő találkozások mindkét oldalnak hiányoznak. Székesfehérváron összefogtak a város művészeti intézményei, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba […]

    Alföldi Róbert

    „Én a hiteles előadásokban hiszek” – Interjú Alföldi Róberttel

    A Turandot történetéből a koreaiak musicalt csináltak, amely annyira megtetszett a pozsonyi Nová scéna vezetésének, hogy lefordíttatták, áthangszerelték, aztán felkérték Alföldi Róbertet, rendezze meg náluk az európai bemutatónak számító előadást. A rendezőt Juhász Katalin kérdezte. Az interjút másodközlésben jelentetjük meg. Eléggé megijedtem, amikor láttam az interneten néhány részletet az eredeti musicalből, mert nagyon sziruposnak találtam.  […]

    Oktatási segédanyagokat készítenek a marosvásárhelyi színház művészei

    A Tompa Miklós Társulat művészei középiskolás diákok számára kötelező olvasmányokból készítenek kisvideókat, ezzel járulva hozzá az online oktatás sikerességéhez és a diákok érettségire való felkészüléséhez.     A színészek otthon készítik el a videókat, amelyek különböző korszakokból válogatott több mint 200 magyar irodalmi művet vagy annak részletét mutatják be az Ómagyar Mária-siralomtól a Tótékig, az Aranyembertől a Szindbád-novellákig, nem mellőzve a […]

    „Most nem egy adott szerephez keresem az inspirációt” – Interjú Bata Évával

    Csehov Egyfelvonásos komédiáiról, a karanténban töltött hétköznapokról is mesélt a színésznő Kővári Gyöngyi Krisztina interjújában. A vírushelyzetre tekintettel csak telefonos interjúra van lehetőségünk. Nyilván jobb lett volna személyesen találkozni és beszélgetni. Hogyan viszonyulsz ehhez a kérdéshez, mennyire fontosak számodra a személyes kapcsolatok?Alapvetően a személyes találkozások híve vagyok, szerintem ezek jelentik a minőségi társas kapcsolatok alapját […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram