eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 1., kedd

    Április 30-ig várják a jelentkezéseket a Nemzeti VERSenyre

     A versenyt hatodik éve hirdetik meg valamennyi korosztálynak, földrajzi megkötés nélkül, minden nem hivatásos magyar versmondó számára. Lutter Imre előadóművész, producer, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a VERSeny főszervezője elmondta: nemcsak a jelentkezők körében sikeres a verseny, hanem a közönség körében is népszerű, sok százezres a versmondások és a versklipek nézettsége. A versenynek három fordulója […]

    Musicum Laude címmel indít ingyenes mesterkurzust a Coopera

    A Coopera, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Központ Kft., a Művészeti Alap Értetek Egyesület és a Partiumi Keresztény Egyetem idén indítja útjára a Musicum Laude zeneművészeti tehetséggondozó programot, amely Molnár Levente Liszt-díjas bariton, a projekt művészeti vezetőjének ötletéből született. A program ingyenes bel canto mesterkurzussal kezdődik augusztus 25. és szeptember 1. között a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. […]

    A deszka népe – Ismerjék meg Vaszer János színházi lakatost

    A miskolci színház A deszka népe sorozatának új epizódjában Vaszer János lakatost ismerhetik meg. Vaszer János rengeteg érdekességet fog elárulni a mesterségéről, és természetesen munka közben is megleshetjük! Mesél a Hermelin díszletéről, és a Hegedűs a háztetőn grandiózus elemeiről is szó esik.

    Költészet Napi Versműszak a Vörösmarty Színház művészeivel

    A Magyar Költészet Napjára egész napos programmal készült a Vörösmarty Színház. Facebook-oldalukon délelőtt 10 órakor kezdődött a Versműszak, amely a társulat néhány tagjának közreműködésével óránként jelentkezett egy-egy kedvenc verssel. Ha szeretnének egy kis meglepetést Varga Lilitől, Molnár G. Nórától, Andrássy Mátétól, Imre Krisztiántól, Kelemen Istvántól, Krisztik Csabától és Nagy Pétertől a Vörösmarty Színház Facebook oldalán megtalálják. Forrás: vorosmartyszinhaz.hu

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram