eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 1., kedd

    Nyári színházként nyit és változatos premierekre készül a Vörösmarty Színház

    A szokásos helyszínek mellett ezúttal a kőszínház két játszóhelyén is lesznek előadások. Szikora János igazgató szerint a nyitás immár kézzelfogható valóság, ennek első lépcsőfoka pedig a nyári színház lesz. Jelezte, hogy valamennyi előadásuk csak védettségi igazolvánnyal lesz látogatható. Kiemelte, hogy a nagyszínházban jelenleg felújítások zajlanak, ez júniusban nyitja meg kapuit, amikor három alkalommal a mentőszolgálat […]

    Hogy kell bánni egy 150 éves ruhával? Miként hat a Netflix a divatra? – Podcast Szlávik Juli jelmeztervezővel

    Ő álmodta meg az erdőben bujkáló szabadságharcosok és a VAN főhősének öltözetét. Szlávik Juli jelmeztervezőt először mindig az ember érdekli, akit öltöztet, és csak utána foglalkozik a ruhával. Hogyan kell bánni egy 150 éves ruhával? Milyen hatással van a Netflix a kortárs divatra? A podcastot a magyar.film.hu készítette. Forrás: Filmhu A podcastból kiderül, hogy Szlávik […]

    Madarak nyelve – Szenteczki Zita rendezése a Bóbita Bábszínházban debütál

    2021. május 15-én, szombaton 16 órakor premiert tart a pécsi Bóbita Bábszínház. A hatályos jogszabályok értelmében bábmúzeumuk és előadásaik védettségi igazolvány felmutatásával látogathatók. 18 éven aluli látogatóik védettséget igazoló nagykorú kísérővel jöhetnek a bábszínházba. Ajánló a Madarak nyelve c. darab elé: Volt egyszer egy szép nagy malom, és annak fürgén járt a kereke, amióta világ a világ. […]

    Vitrinszínházi Hamlet-előadással nyit újra a Csokonai Színház

    A hosszú pandémiás időszak után megkezdődik a kulturális szcéna újranyitása a Csokonai Színház Hamlet című előadásával. A 2020 augusztusában bemutatott, járványhelyzetre reflektáló vitrinszínházi Hamlet-előadás, melyet a Highlights of Hungary is jelöltjei közé válogatott, állandó helyszíne a Nagyerdei Stadion, amelynek üvegfalain keresztül, fejhallgatók segítségével követhetik figyelemmel a nézők a Shakespeare-darab adaptációját.  Jegyek hétfőtől válthatóak az előadásra online vagy […]

    Gyermekszereplőket keres a pécsi színház a Valahol Európában című musicalhez

    Újra a gyermekeké lesz a Pécsi Nemzeti Színház színpada. A Pécsi Nemzeti Színház repertoárjában nem ez lesz az első nagy sikerű előadás, ahol a társulat színészei mellett gyermekszereplők is részt vehetnek a közös munkában. A muzsika hangja és az Oliver! című népszerű produkcióik után most a Valahol Európában következik a sorban. A színház a jelenlegi […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram