PIM–Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet 2020. november 11-én 16 órakor a Bajor Gizi Színészmúzeumban emlékezik a 80 éve született Kapás Dezsőre.
Vendégek: Hegedűs D. Géza, Rátóti Zoltán, Rudolf Péter színművészek
Belépő: 1000 Ft/fő
A vírushelyzet miatt minden programunk regisztrációhoz kötött.
(Regisztráció: bgm@oszmi.hu vagy nyitvatartási időben tel: 1/225-3161)
Kapás Dezső pályájáról:
Kapás Dezső rendező, író, színészpedagógus 1963-ban végezte el a rendező szakot a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Ruszt Józseffel, Sándor Jánossal és Sík Ferenccel.
Pályáját a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, majd 1964-1990-ig a Vígszínház rendezője volt. Ehhez a színházhoz kötődnek legfontosabb rendezései A vörös postakocsi, A Karamazov testvérek és a Bűn és bűnhődés, a Kakukkfészek, A 22-es csapdája, az Equus és az Amadeus, a Tangó.1990-1991 között a Veszprémi Petőfi Színházban főrendezőként dolgozott. A főiskolán 1970-ben kezdett tanítani.
Számtalan sikeres színművész került ki a legendás Kapás Dezső-Horvai István osztályokból, többek között Alföldi Róbert, Anger Zsolt, Cserna Antal, Egri Kati, Eszenyi Enikő, Fekete Ernő, Hegedűs D. Géza, Gálffi László, Kaszás Attila, Méhes László, Murányi Tünde, Pap Vera, Rátóti Zoltán, Schell Judit, Szarvas József és Takács Kati.
Nem csak rendezett, de dramaturgiai munkát is végzett. Legendás előadásokat jegyzett nem csak rendezőként, de szerzőként, átdolgozóként is, ilyenek Dosztojevszkij A Karamazov testvérek vagy a Bűn és bűnhődés, valamint Krúdy Gyula A vörös postakocsi című regényéből készült adaptáció. Az írás amúgy is fontos helyet foglalt el életében, Anyám halálai (1979) és Papírkosár (1986) címmel jelentek meg novellái. 1993-ban hunyt el.
Ideálja a színészközpontú színház volt, melyről így vallott: „Én tudom, a színház nem szelíd intézmény. A színpad izzadtságszagú, piszkos hely, mint minden olyan világ, amelyben emberek dolgoznak és küzdenek. Ráadásul: a színházban emberek életének ábrázolásával foglalkoznak. Számomra ez a leglényegesebb benne. Bármilyen stílusú a darab, bárhogy stilizál az előadás, a színpad nem élhet az emberábrázolás nélkül. Nem vagyok pesszimista, hiszek abban, ami a színházat mindig is élteti: az élő színészben, akit nem lehet féldilettáns rendezői bábszínházba betörni.”