Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja december 5-én ünnepli születésnapját.
Galambos Erzsi pályájáról:
1931-ben született Budapesten. Apja portás volt a híres Arizona mulatóban, amely a Fővárosi Operettszínházzal szemben működött, anyja az Operettszínházban volt jegyszedő. Kislányként bejáratos volt mindkét népszerű intézménybe, iskolai leckéit is az Operettben írta. Már négyévesen elhatározta, hogy ő is primadonna vagy szubrett lesz, játszott Lakner Bácsi Gyermekszínházában, nyolc évig balettozott. Felnőve elvégezte az Országos Színészegyesület Színészképző iskoláját, főiskolásként Bajor Gizi mellett statisztált. Később Somlay Artúrtól Básti Lajoson át Latabár Kálmánig és Honthy Hannáig a század legnagyobbjaival lépett fel.
1955-ben a Miskolci Nemzeti Színházhoz, majd 1958-ban a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1962-ben került Budapestre, a mai Thália Színház helyén működő Petőfi Színházhoz. Két év múlva valóra vált nagy álma: a szemközti Fővárosi Operettszínház tagja lett. A Nagymező utcában csaknem két évtizedig az első számú sztárok egyike volt, majd 1983-ban – nem kis meglepetésre – átszerződött a József Attila Színházhoz. Ma is itt játszik, a társulat örökös tagja, és – korát meghazudtolva – jelenleg három darabban is színpadra lép: szerepel a Mici néni két élete és az Angyalföldi ballada című darabokban, valamint a nemrég bemutatott Veszek egy éjszakát című zenés komédiában.
Legnagyobb sikereit modern zenés darabok főszerepeiben aratta: volt Eliza (Loewe: My Fair Lady), Dulcinea (Leigh-Wassermann: La Mancha lovagja), Anita (Bernstein: West Side Story), Kocsma Jenny (Brecht-Weil: Koldusopera). Ő maga legemlékezetesebb szerepének Georg Kreisler Lola Blau című zenés monodrámáját tartja. Sikeres prózai alakításai: Marosiné (Molnár Ferenc: A doktor úr), Breitmayerné (Szomory Dezső: Incidens az Ingeborg-hangversenyen), Muskátné (Molnár Ferenc: Liliom). Filmen és tévéfilmekben is foglalkoztatták (Rákóczi hadnagya, Csendes otthon, Özvegy menyasszonyok, A gyilkos a házban van, A canterville-i kísértet, Szerelem első vérig).
Galambos Erzsi rendkívül sokoldalú művész, táncos, énekes és prózai szerepekben egyaránt kiváló, sőt koreográfusként is bemutatkozott.
Művészi munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 1968-ban Jászai Mari-díjat vehetett át, 1973-ban lett érdemes művész, 1981-ben kiváló művész. 1993-ban Déryné-díjat kapott, 1998 óta a Halhatatlanok társaságának örökös tagja. 2002-ben sokoldalú művészi életútja elismeréseként, a musical műfajának magyarországi meghonosításáért és elismertetéséért, kiváló tánctudással párosuló, élményt adó színészi alakításaiért Kossuth-díjat kapott. 2013-ban József Attila-gyűrűvel, 2016-ban Kaló Flórián-díjjal tüntették ki.
Galambos Erzsiről saját szavaivaal:
Család: Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim.
Kavargós: A színház kavargós, kaotikus, felfokozottan szenvedélyes intézmény – mondja –, talán ezért is igyekeztem mindig ellensúlyozni az otthon békéjével, harmóniájával. Ha bezárul mögöttem az ajtó, szeretem, ha rend, nyugalom van, ha olyan tárgyak vesznek körül, amelyekkel jól érzem magam. Ők jelentik az állandó társaságomat, az életemet, emlékeimet, kötődéseimet, szeretteimet, társaimat.
Lakkcipő: Apám az Arizona bár portása volt. Onnan hozott haza a hajnalra megmaradt ételekből, azt ettük. Sokszor emlegette, hogy Horthy Pista tartozik neki tíz pengővel, mert egyszer egy lump éjszaka után kisegítette, de ezzel nem laktunk jól. Mindig használt cipőkben jártam. Amikor menetrendszerűen lejött a talpuk, apám már vette is elő a kalapácsot, és megszegelte. Állandóan egy szép lakkcipőről álmodoztam!
Pas de deux: Nyolc évig tanultam balettozni. Édesanyám az Operettszínházban tépte a jegyeket harmincöt évig. Viktorral (Róna Viktor, a Párizsi Opera és a milánói Scala későbbi balettmestere – a szerk.) a balettiskolában jöttünk össze. Gyönyörűen táncoltunk, még szteppelni is megtanultam. Azt mondták rólunk, mi leszünk a világ legnagyobb pas de deux párosa. Közben mindig azt hallottam, hogy egy balerina harmincéves korában kiöregszik. Miközben Viktor emelt, én énekeltem, táncoltam. Idővel rájöttem, hogy a balerinalét nem elégít ki.
József Attila Színház: Azt hiszem, pont jókor sértődtem meg. A szíve legmélyén az ember soha nem tudja elfelejteni élete első nagy szerelmét. Az operettszínház rettenetesen sokat jelentett nekem. Amikor bekerültem, ott volt Honthy, Sárdy, Latabár, Feleki Kamill. Ahhoz, hogy felnőjek hozzájuk, le kellett hoznom a csillagot az égről. Már lényegtelen, hogy miért sértődtem meg. Úgy éreztem, az őrangyal a hátam mögött azt súgja, mennem kell. Ismertem és szerettem a József Attila Színházat. Petrovics Emil akkori feleségeként jó barátságban voltam a Törőcsik-Maár házaspárral. Egy napon felhívtam Törőcsik Marit: “Te, Mari, eljöttem az operettszínháztól, segíts nekem! Szeretnék a József Attilába menni.” ‘ éppen a Régi nyárban játszott ott. Nem sokkal később telefonhívást kaptam Iglódi Istvántól. Elmondtam neki, hogy olyan szerepeket szeretnék játszani, amelyekben meg tudom mutatni, hogy jó prózai színésznő vagyok. És rögtön rám osztotta Brechttől aMahagonny városának tündöklése és bukása egy szerepét, majd a III. Richárdban Erzsébetet. Jobbnál jobb prózai szerepek vártak.
Szeresd: Sok jó rendezővel volt dolgom. Seregi Laci Bécsben látta a Lola Blaut, és azt mondta, ezt Galambos Erzsinek kell csinálnia. Életem talán legnagyobb sikerét arattam vele, ezt tartom pályám csúcsának. Vámos László azt mondta, hogy a West Side Storyban nekem kell eljátszani Anitát. Ádám Ottót nagyon izgatta, mit lehet kihozni a Honthy-Rátonyi-Fónay-Lehoczky-Harsányi-Galambos szereposztásból. Így mutattuk be az “dry Színpadon a Bunburyt, nagy sikerrel. Szokás szerint nyavalygok a rendezőknek, hogy nem leszek jó egy szerepben, teljes bizonytalanságban vagyok. Volt egy jelenetem Rátonyi Robival, és mondtam Ádám Ottónak: “Nem érzem, hogy mit kell csinálnom.” Mire ő azt felelte: “Szeresd!”, és ettől sínre kerültem.
Háromszoros: A színjátszáshoz háromszoros és nagybetűs Tehetség kell, meg fegyelem, szorgalom és komoly mesterségbeli tudás. Az öcsém, Ferenc, akire nagyon büszke vagyok, a finommechanikai vas- és fémesztergályos szakma elsõje volt Magyarországon. Kétkezi munkás létére művész, és én azt gondolom, hogy a színészet ugyanígy mesterség.
Bezzeg Galambos: Egy időben mondták rólam, hogy én vagyok a “bezzeg Galambos“. A sikernél, a tapsnál bezzeg, de amikor éjjel kettőkor még ott ültem a szabóságnál, és figyeltem, hogy a ruha tökéletesen stimmeljen, akkor nem bezzegezett senki. Előadás előtt ötkor már bent voltam a színházban, és lepróbáltam az esti darabot. Az tény, hogy mindig nagyon érzékeny voltam. Nehezen viseltem a bántást, tüskéket növesztettem, sündisznóvá képeztem át magamat. Viszont soha nem volt, hogy a külsőm révén kaptam volna szerepet. És nem érdekelt soha a gázsi sem. De szerencsére megtalált mindaz, amiről csak álmodozhattam. A West Side Story, a My Fair Lady, a La Mancha, a Chicago, a Kabaré. Több mint hetven főszerep, közte több Shakespeare is, mert igen, volt olyan allűröm, hogy minden színházba úgy szerződtem, hogy évente játszhatok egy Shakespeare-szerepet, hogy meg tudjam őrizni a szép beszédkészségemet. Akkor még megengedhettem magamnak ilyet is. Talán ennyi volt a sztárságom. Egyébként mindig inkább alulértékeltem magamat. Amikor jött az értesítés az Érdemes művész címről, automatikusan a férjemnek adtam oda a levelet, ő szólt, hogy hiszen én kaptam!
Dajka Margit: Döbbenten láttam, hogy előadások előtt rendre rosszul lett az idegességtől. Volt, hogy el is ájult. Megkérdeztem tőle, hogy miért van ez, hiszen, ha csak bemegy a színpadra, és nem csinál semmit, akkor is szétveti a színházat az ováció. A jelenléte kész csoda! És erre ő azt mondta: majd meglátod, minél idősebb az ember, annál nagyobb a felelősség, annál nyomasztóbb a szorongás. Hát bizony megláttam! Mennyire igaza volt ebben is! Köröket tesz meg a mutató a vérnyomásmérőn, mielőtt kilépek. Pánik van rajtam: megfelelek majd? Nem okozok csalódást? Na, ez az a híres Galambos?! Rémes!
A csillagos égig: Egy ideig engem is a tenyerén hordozott a sajtó, de a mai fiatalokat nem igazán érdekli, hogy mit csinálok. Feldobhatom a lábamat a csillagos égig… Hetvenkilenc évesen még ugráltam, táncoltam, futottam a Süsü, a sárkányban. Mindezt természetesnek vették. Ezzel szemben, ha egy ötvenöt éves prózai színésznő kettőt sasszézik, ámulnak: “Atyaúristen, micsoda tánctudás!”
Egyetem: Az egész eddigi életemet ugyanúgy csinálnám, ahogy csináltam. Csupán két dolgon változtatnék: nem mondanék nemet Várkonyi Zoltánnak, aki a Vígszínházba hívott, és nem válnék el Petrovics Emiltől. Miután a lányom férjhez ment, majd megszületett a lányunokánk, elképesztő öt évet töltöttünk mély barátságban, szeretetben. Nem hittem volna, hogy ilyen mélységesen nem tudom túltenni magam a távozásán. Magával az elmúlással sem vagyok kibékülve. Borzalmas igazságtalanságnak tartom. Közben az egyik barátnőm is meghalt. Meg akartam kérni, ha van túlvilág, adjon valami jelet, de ha valaki haldoklik, az ember nem kérhet ilyet. Még ma is rajta van az iPodomon a volt férjem üzenete: “Tanulj, mert az nagyon jó. Ne légy türelmetlen önmagaddal.” Nekem Petrovics Emil volt az egyetemem. Gyakran lejártunk a szigligeti alkotóházba. Remek társaság jött össze: Örkény István, Nagy László, Juhász Ferenc. Általa tanultam meg a versek szeretetét. Már nem mondhattam meg neki, hogy soha nem kellett volna elválnunk.
Macskatermészet: Macskatermészetű vagyok. Ha színpad van a lábam alatt, főleg a József Attilában, ahol huszonnyolc évet lenyomtam, jól érzem magam. Színésznő vagyok, nekem az a dolgom, hogy amikor kimegyek a színpadra, azt adjam, amit a közönség elvár tőlem. És én szeretném mindig a tudásom legjavát adni. Nagyon sokat kanasztáztam fiatalon Lázár Máriával. Amikor panaszkodtam neki, azt felelte: “Édes kicsikém, tudod, milyen az élet. Vegyél egy nagy hátizsákot, az összes bajodat, gondodat tedd bele. Amikor bemész a színházba, tedd le a portára. Énekelj, táncolj. Amikor kijössz, vedd fel a hátizsákot az összes gondoddal együtt, és menj a privát életedbe.” A különbség annyi csupán, hogy nem a portán teszem le a hátizsákomat, hanem a színpad előtt.
Szeretni: Nem bátorítani, hanem szeretni kell, az összes jó és rossz tulajdonságommal együtt.
Kossuth-díj: A Kossuth-díjat is azért kaptam, mert meghonosítottam a musicaljátszást idehaza. Nekem mindig sok kört kellett futnom, minden egyes darabbal bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok.
Forrás: Magyar Narancs, Nők Lapja, Színház Online, Színház.org, MTI