SZFESzarvas JózsefPsota IrénTünet EgyüttesMadách SzínházCsiky Gergely Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. március 1., hétfő

    Ingyen látható A diótörő – Karácsonyi ajándék az Operaháztól

    2020. december 16., szerda 06:44

    A járványügyi intézkedések miatt elmaradó előadások közül a Magyar Állami Operaház repertoárjából talán egy előadást sem hiányzik úgy a közönség számára, mint a karácsonyi időszak elmaradhatatlan mesebalettje, A diótörő. A dalszínház ezért ünnepi meglepetésként az OperaLive-közvetítéssorozat különkiadásában 2020. december 24-én egy napra elérhetővé teszi az előadás felvételét az Operaház Facebook-oldalán és az ORIGO hírportál felületén.

    A diótörő – Komarov Alekszandr (Drosselmeier) – fotó – Nagy Attila

    Az E. T. A. Hoffmann A diótörőés azegérkirály című meséje nyomán született klasszikus balett 1950 óta szinte minden évben a Magyar Állami Operaház karácsonyi repertoárjának része, a sorozat eddig mindössze az 1956-os forradalmat követően, illetve az Ybl-palota előző felújítása idején, 1981-82 között szakadt csak meg.

    Az Opera 2016-ban rögzítette A diótörő egy évvel korábban az Operaházban bemutatott produkcióját, amely a 21. századi táncművészeti és látványvilágbeli elvárásokhoz igazítva frissítette fel a mű tradicionális erényeit is megőrző előadást.

    A diótörő – Hópelyhetk tánca – fotó – Nagy Attila

    A koreográfiát a nemzetközileg elismert Diótörő-specialista, Wayne Eagling és Solymosi Tamás jegyzi, a látványos jelmezek terveit Rományi Nóra, míg díszletterveit Oláh Gusztáv korábbi remekének nyomán Vavrinecz Beáta készítette.

    A felvétel főbb szerepeiben Leblanc Gergely, Sarkissova Karina, Komarov Alekszandr és Radziush Mikalai láthatók, közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett művészei, valamint a Magyar Állami Operaház Zenekara és Gyermekkara (karvezető Hajzer Nikolett), vezényel Déri András.

    Az előadás felvétele december 24-én 15:00 órától másnap, december 25-én éjfélig ingyenesen megtekinthető az Opera Facebook-oldalán és az ORIGO hírportál felületén.

    A diótörő – Sarkissova Karina (Mária hercegnő) és Leblanc Gergely (Diótörő herceg) – Fotó – Nagy Attila

    Az OperaLive közvetítések keretében az intézmény más, az ünnepekhez kapcsolódó előadásokat keresztmetszetben mutat be, így december 26-án Händel Messiás című oratóriumából, december 27-én Puccini Bohémélet című operájából, december 30-án pedig ifj. Johann Strauss A denevér című operettjéből csendülnek fel részletek zongorakísérettel. A közvetítésekről további részletek az Opera honlapján olvashatók.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -