A szegedi Thealteren is látható volt a k2 Színház Rebellisek című előadása, amelyről most Czabala Zsófia írását olvashatják, amely a fesztivál blogján jelent meg elsőként.

„Nem hallgatunk tovább! Mi vagyunk a ti rossz lelkiismeretetek. A Fehér Rózsa nem hagy békén benneteket!”

A Fehér Rózsa a náci rezsimmel szembeni német ellenállási mozgalom volt a II. világháború alatt. Német diákok alapították, köztük Hans Scholl és húga, Sophie, akiket mélyen megrázott az a brutalitás, ahogy a nácik a zsidókkal és baloldali érzelmű emberekkel bántak. A csoport 1942 júniusa és 1943 februárja között hat náciellenes röplapot készített és terjesztett német egyetemeken. A hetedik röplap már nem jelenhetett meg, mivel a csoport tagjait a Gestapo letartóztatta. A fogság és a kínzások sem tudták megtörni a Scholl testvérpár elszántságát, akik mindvégig kitartottak ügyük mellett. A testvérek, más társaikkal együtt, a Volksgericht elé kerültek, és a bírósági tárgyalás során mindnyájukat nyaktiló általi halálra ítélték. Kivégzése előtt Hans Scholl ezt írta cellája falára: „Dacolva a túlerővel”, majd halála előtt így kiáltott fel: „Éljen a szabadság!”.

A k2 csapata a Fehér Rózsa történetét kiindulópontként használva azt kutatja, hogy a ma Magyarországán mi közünk van e nyolcvan évvel ezelőtti eseményekhez. Ezeket saját tapasztalatainkon átszűrve, személyes történeteinken keresztül reflektálunk a minket körülvevő társadalmi és politikai káoszra, a magyar színházi szakma megosztottságára és a pályakezdő, fiatal alkotók szorongató kilátástalanságára.

A társulat improvizációi, saját élmények, történetek és Sophie Scholl esetének dokumentációi alapján a szövegkönyvet írta: Bíró Bence és Benkó Bence.

A helyszín az ELTE BTK nagyelőadója. A rendező, Benkó Bence legalábbis azt kérte, hogy képzeljük azt a szegedi Régi Zsinagóga helyére. A cím: Rebellisek – az ellenállás történetei. Pár német fiatal a náci Németországban létrehozott egy ellenállási mozgalmat Fehér Rózsa néven, elítélve a zsidókkal és a baloldali érzelmű emberekkel való bánásmódot. Nézeteiket röpiratok formájában terjesztették a német egyetemeken, míg a Gestapo le nem tartóztatta őket.

A k2 Színház sajátos hangja ebben az előadásban is felcsendül. Előszeretettel reflektálnak a jelenre, hoznak be saját történeteket, amiket improvizációk segítségével illesztenek a kiindulópontként szolgáló anyaghoz. Személyes egyetemi élményekkel, a végzős művészhallgatók nehézségeivel állítják párba a közel nyolcvan évvel ezelőtti egyetemista ellenállás eseményeit.

„A hallgató hallgat, a néző meg néz” jelige alatt gondolkodnak a kommunikáció, véleménynyilvánítás és felelősségvállalás fontosságáról, miközben végig kalauzolnak minket a színészvilág árnyoldalain. A váltakozó, már-már egymásba olvadó jeleneteket dalbetétekkel, reklámblokkokkal színesítik, amik tökéletes összekötőként, a feszültség/hangulat oldásaként szolgálnak.

A k2 Színház eddigi életének, formájának utolsó beilleszthető darabkájaként lebegett a nézők feje felett a Rebellisek. A levegőben ott volt a társulat tagjainak elmúlt körülbelül tizenkét éve minden nehézségükkel, elkeseredésükkel, haragjukkal, örömükkel és sikerükkel együtt.

Amikor Formán Bálint, Bán Bálint, Borsányi Dániel, Piti Emőke és Urbán Richárd kimondta vagy elénekelte, hogy nekik mivel van tele az a bizonyos hócipőjük – előtérbe helyezve a társulat létbizonytalanságát –, megállt a levegő, amit a tőlük már ismert humorral aztán felkavartak, hogy fellélegezhessünk, ha csak egy kicsit is.

A Régi Zsinagóga tere vasárnap délután megtelt buborékokkal, amiknek a kipukkantását a színészek maguk is szorgalmazták. Csak egy mozdulat és minden rossznak vége szakadhat. Reméljük, a k2 Színház is képes kipukkantani a saját buborékjait.

(k2 Színház: Rebellisek)

Fotó: thealterphoto2022