Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A koronavírus miatt idén nem lesz Nobel-díjátadó

    2020. július 22., szerda 21:56

    1956 óta először nem tartják meg idén a Nobel-díjak ünnepélyes átadóját – közölte a Nobel Alapítvány, amely a koronavírus-járvánnyal indokolta a döntést.

    A Nobel-díjazás egyik csúcspontja, amikor Stockholmban ünnepélyes keretek között átadják az elismeréseket. Lars Heikensten, a Nobel Alapítvány igazgatója szerint ugyanakkor az idei Nobel-hét a járvány miatt más lesz, mint az eddigiek – úgy fogalmazott: egy olyan különleges évről beszélünk, amely mindenki részéről áldozatokat követel, és muszáj alkalmazkodni az új körülményekhez.

    Az alapítvány – a tervek szerint – mindenesetre másképp próbálja majd reflektorfénybe állítani a díjazottakat és munkájukat, és az igazgató utalt arra, hogy esetleg majd a hazájukban vagy hazájuk nagykövetségein adhatják majd át nekik a díjat.

    Rendes körülmények között a díjazottakat december elején meghívják Stockholmba, ahol a svéd királyi család és több mint ezer meghívott jelenlétében tartanak egy vacsorát, a friss Nobel-díjasok pedig beszédet mondanak. Ez most egészen biztosan elmarad.

    A bejelentések menete ugyanakkor nem változott, így a szokásokhoz híven október 5-12-e között közlik majd, hogy ki kapta az egyes kategóriák díjait (köztük az irodalomét is). Legutóbb 1956-ban kellett lemondani a Nobel-ünnepséget, így akarták ugyanis elkerülni a szovjet nagykövet meghívását – tiltakozva egyúttal a magyar forradalom erőszakos elfojtása ellen.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram