Fábián Gábor színművész, rendező, darabíró a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán végzett, 1999-2001 között a Debreceni Csokonai Színház, majd a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt. 2008-2015 között a Bodó Viktor vezette Szputnyik Hajózási Társaságban dolgozott. A csapat kényszerű feloszlása után, 2014-ben a Mentőcsónak Egység társalapítója lett.
A Mentőcsónak programjaiban aktuális társadalmi kérdéseket vizsgáltak, mint például az előítélet, a mélyszegénység, a rasszizmus, a fiatalkori erőszak, a demokráciához való viszony, a fiatalok életkezdési gondjai és kérdései: pálya- és párválasztás, együttélés, oktatás, közegváltozás, társadalmi mobilitás és alkalmazkodás. Fontosnak tartották, hogy a hátrányos helyzetű csoportokkal szembeni előítéletességet színházi eszközök segítségével is csökkentsék, s így a toleranciát és a szolidaritást erősítsék nézőinkben, különösen a fiatalokban. Minden előadás esetében új kortárs magyar drámai szövegek születtek, amelyek hazai társadalmi feszültségekre reagálnak, hol interaktív, új színházi formákat kutatva, hol klasszikus színházi keretek között.
Amikor Fábián Gábor magánéleti okokból Pécsre költözött, a Mentőcsónak küldetését vitte tovább, Tandem néven alapított színházat. Ennek kapcsán egy korábbi interjúban úgy fogalmazott:
“Halálugrás volt, nem tudtam, mi van, mi lesz, kik vannak Pécsen. Egyszerűen csak úgy gondoltam, hogy amit csinálok, az vidéken ugyanannyira fontos lehet, mint Budapesten, sőt, akár fontosabb, hiszen Budapesten inkább vannak ilyesmivel foglalkozó társulatok. Három évembe került, mire kiderült számomra, hogy nincs olyan pécsi művészeti csapat, amelyikhez kapcsolódni tudnék, illetve csak akkor lesz, ha alapítok egyet. Ezért aztán megkerestem Bacskó Tündét, akivel még a debreceni gimnáziumból ismertük egymást, hogy kezdjünk már el csinálni valamit közösen. Így készítettük el a Szociopoly (a Mentőcsónak népszerű és nagyszerű előadásának) pécsi változatát, és közben kiderült, hogy jól tudunk együtt dolgozni, mert sok közös gondolatunk, célunk van. Idővel pedig lett egy kilenc előadásból álló repertoárunk” – mesélte a Színház folyóiratnak.
Pályázati pénzből tartották el magukat, túlnyomórészt iskolákban, civil- és egyházi szervezeteknek játszottak, de hátrányos helyzetű térségekben is megfordultak, gyakran ingyen is játszottak.
“Közben nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Úgy gondoltuk, így kell építkezni. Aztán február 24-én kitört a háború Ukrajnában. Erre hivatkozva komolyan megnehezítették a pályázati feltételeket, olyan kitételek kerültek a kiírásba, amelyeket képtelenség teljesíteni” – fejtette ki. Arra az évadra nem jutott pályázati pénzük, azok a helyek pedig, ahol korábban játszottak, nem tudtak fizetni, az iskolák is teljes mértékben fizetésképtelenné váltak. Piaci alapon adták el az előadásaikat egy szűkülő, összeomló piacon, ahonnan az oktatás gyakorlatilag eltűnt teljesen.
Idén – a rendhagyó színházi kezdeményezés, tehát a Tandem sikere ellenére – Gábor és Tünde is kénytelenek munkát keresni.
Fábián Gábor a nyár elején tudtatta közösségi oldalán, hogy megélhetési okokból utcazenésznek állt:
“Izgalmas és végtelenül szabad érzés… Mint valami nyári tücsök, elciripelek ezzel az őszig, szeretik a verklit a népek külföldön. (Otthon is, de ott nem dobnak érte pénzt.) Ősztől viszont munkát keresek. Ha van ötleted, ne tartsd magadban!” – írta a Facebookon.
Legutóbbi posztját Pár gondolat a lecsúszásról… címmel fogalmazta meg. Az alábbiakban ezeket a sorokat tesszük közzé:
“Látom ám, hogy olyanok is követik ezt a kis utcazenész sorozatomat, akik pontosan tudják (mert ők is ott voltak), hogy 10 éve a Szputnyik Hajózási Társasággal éveken keresztül volt egy-egy bemutatónk Grazban. Ezekben általában játszottam.A Schauspielhaus nagyszínpadán játszottunk osztrák színészekkel közösen többszáz embernek esténkènt. A próbafolyamat alatt a színház által biztosított lakásokban laktunk, mikor az előadásokra jártunk, akkor panzióban aludtunk.
Most az utcán verklizek és a saját autómban alszom a városszéli erdőkben, finoman szólva is nomád körülmények között.
Óhatatlanul felmerül a kérdés: nem hatalmas lecsúszás ez?Egyfelől biztosan az.Másfelől akkor nem a saját jogomon kaptam mindezt, hiszen akkor is világos volt, hogy a graziak Bodó Viktort akarták, nem minket, de ő csak a társulatával ment.
A verkli azonban az én ötletem (és Tóbiás Terebessy keze munkája, az isten áldja érte!), amit csinálok vele szintén.
Ez viszont úgy tűnik, ennyire elég. De csak az én személyes bukásom volna ez?
Azért kell munkát keresnem, mert megmérettettem és könnyűnek találtattam?
Kevés a tehetségem, nem vagyok elég kreatív? Lehetséges…
Akkor viszont ugyanez kellene igaz legyen mindazon társulatokra és alkotókra, akik most ugyanebbe a kétségbeejtő helyzetbe kerültek…
Ami nyilván nem igaz..
A magyar kulturális szféra azon része, amely nem hajlandó behódolni a rezsimnek, haldoklik.
Ez egy kollektív lecsúszás.
És nem csak mi vesztünk vele, hanem mindenki, aki kulturát fogyaszt…
Az ám, hazám!” – írja Fábián Gábor.
Fábián Gábort itt követhetik és itt érhetik el.