Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek

    „A kulturális szféra azon része, amely nem hajlandó behódolni a rezsimnek, haldoklik” – Fábián Gábor sorai

    Fábián Gábor színművész, rendező, darabíró  a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán végzett, 1999-2001 között a Debreceni Csokonai Színház, majd a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt. 2008-2015 között a Bodó Viktor vezette Szputnyik Hajózási Társaságban dolgozott. A csapat kényszerű feloszlása után, 2014-ben a Mentőcsónak Egység társalapítója lett.

    Emberség-díjra jelölték Fábián Gáborék Tandem Színházát

    Olyan jelenségeket, élethelyzeteket feszeget előadásain a Tandem Színház, amely nemcsak egyéneket, de az egész társadalmat érintik. Munkásságuk hidat képez a kultúra, a társadalmi felelősségvállalás és a civil aktivizmus között. Mindezt magas minőségben, elkötelezettséggel, minden nehézség ellenére, a közönségsikereken túl a szakma elismeréseit is kivívva.

    Már látható a Dettó című kisjátékfilm Fábián Gábor és Takács Géza főszereplésével

    Elérhetővé tették a Detto című kisjátékfilmet. A produkciót több nemzetközi és magyar fesztivál a hivatalos programjába válogatta. Bekerült a 65. Országos Függetlenfilm Fesztivál a versenyprogramjába, és elnyerte a Malter Vándor Filmfesztivál különdíját.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram