Napra pontosan fél évszázadnyi munka után végleg nyugdíjba vonult Bodnár György, a Szegedi Nemzeti Színház fodrásza. 

– A házastársam, a szeretőm, a családom, az örömöm, a bánatom, a mindenem volt a Szegedi Nemzeti Színház. Csodálatos évtizedeket tölthettem itt, amiért nagyon szerencsésnek érzem magam – mondta Bodnár György fodrászszékében üldögélve a tükör előtt, amely színművészek, táncosok és kórustagok százainak mosolyát őrzi.

Mosolyokat, amelyeket ötven esztendő során arcukra csalt hajkölteményeivel. Mellette hatalmas bőröndben dedikált fényképek sokasága várta, hogy gazdájukkal végső búcsút vegyenek a szeretett műhelytől.

– Nem érdekelt az iskola, nem is fejeztem be. Minden vágyam az volt, hogy színházi fodrász lehessek. A szakma minden fortélyát itt tanultam. Bár hajat soha nem vágtam, csodálatos hajkoronákat készíthettem. A legfőbb célom mindig az volt, hogy a művésznők gyönyörűnek érezhessék magukat. Néha persze ez apró konfliktusokat szült a tervezőkkel, de úgy éreztem, beleszakad a szívem, mikor esetleg azt láttam, hogy nem érzik jól magukat a bőrükben – vallotta.

A fodrászat mellett az évek során a sminkelés fortélyait is kitanulta, sőt a színpadon is feltűnt. Elmondása szerint

Legszebb emlékei között említette, mikor pályakezdőként Dajka Margit színművésznő karon fogta, és bevitte magával a női öltözőbe azzal a felkéréssel, hogy fonja be a haját.

– Akkor még nem szívesen láttak a női öltözőben, de ott megváltozott valami. Vicces, hogy egykor nem engedtek be, később pedig már nem akartak kiengedni. Szerintem egyszerűen megszerették a lényemet és a munkámat – mesélte a Délmagyarnak.

A búcsú napján Barnák László főigazgató köszöntötte Bodnár Györgyöt.

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház, Délmagyar