Május 17-18-án zárta évadát a Magyar Színházi Társaság két beszélgetéssorozata, a Jó kérdés és a Csináljunk színházat!, amelynek keretében a hat panel vendégei áttekintették az elmúlt évet, megosztották tapasztalataikat, és a közvetlenül előttünk álló időszak lehetőségeit és veszélyeit is összegezték.

A Magyar Színházi Társaság a 2017/2018-as évadban indította el a havonta jelentkező Jó kérdés beszélgetéssorozatot, amely aktuális, a közönség számára is érdekes szakmai témákat jár körbe havi rendszerességgel; a Csináljunk színházat! pedig 2020-ban kezdődött, fókuszában a színházvezetéssel.

Az idei évadban szeptembertől májusig tíz Jó kérdés és kilenc Csináljunk színházat! beszélgetés zajlott le a járványhelyzet előírásaihoz igazodva közönség előtt, zárt ajtók mögött és online.

A tematikus beszélgetések szezonja május 17-én és 18-án zárult: a meghívott vendégek hat panelben összegezték, milyen helyzetben vannak az elmúlt több mint egy év hányattatásai után a színházak, az intézmények és az alkotók, emellett megpróbálták a lehetséges jövőképet is megrajzolni. 

Erős Balázs (a MU Színház egyesületi elnöke és művészeti vezetője), Mádi Zoltán (a Vígszínház gazdasági igazgatója), Oberfrank Pál (a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója) és Tana-Kovács Ágnes (a Szkéné Színház művészeti vezetője) osztották meg tapasztalataikat arról, milyen stratégiát követtek az elmúlt évben, hogyan tartották a kapcsolatot a közönséggel, és milyen módon folytatódik az online közvetítések vagy on demand elérhető előadások sorozata.

Fény derült arra, milyen nehéz helyzetben vannak az anyagi és az emberi erőforrások tekintetében az intézmények. Szó esett az állami segítségnyújtáshoz és egyéb támogatásokhoz való hozzáférésről, illetve azokról a szempontokról – a nézők színházba visszatérési hajlandóságától az egészségügyi biztonsági előírásokig –, amelyeket figyelembe véve a vezetők a május-júniusi nyitásról vagy zárva tartásról döntöttek. A beszélgetésre a szervezők meghívták Fekete Pétert, az EMMI szakállamtitkárát, aki a beszélgetés napján elfoglaltságaira hivatkozva lemondta a részvételt.

Bár a járvány időszaka alatt bezártak a színházak, a színházi előadásokhoz való hozzáférésünk nem csökkent, hiszen a világ minden táján megnyíltak az archívumok, és ritkaságokat nézhettünk, nézhetünk ingyenesen, fizetősen.

A felvételeken túl azonban születtek olyan kísérletek, amelyek sokféleképpen, online és offline, analóg és digitális módon, de a közösségi élmény, az itt és most jegyében – és az egészségügyi biztonság határai mentén – értelmezték újra a színház fogalmát.

Éry Franciska (rendező), Gardenö Klaudia (rendezőhallgató) és Magács László (rendező, a TRIP Hajó művészeti vezetője) beszámoltak az elmúlt egy évben elkészített projektjeikről, köztük a vitrinszínházként újragondolt Hamletről, az Első Magyar Karanténszínházról, Zoomra adaptált kortárs román drámáról és sétaszínházról. Elmondták, ez mennyire jelentett nekik komfortzónából való kilépést, saját példáikkal illusztrálták a tartalom és a forma közti összefüggéseket. A beszélgetésben arról is szó esett, milyen kilátásai vannak a most pályát kezdő fiatal alkotóknak.

2020. márciusban módosult az előadó-művészeti törvény, ennek megfelelően születtek meg a színházak működtetéséről szóló szerződések az állami és az önkormányzati szervek között.

A közös működtetés modelljét mutatta be dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere, dr. Fülöp Péter pedig kettős minőségében, az EMMI művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekére felelős helyettes államtitkáraként, illetve a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójaként adott betekintést a folyamatba. Arról is szó esett, hogyan szolgálja egy színház a helyi közösség érdekeit, és mit jelenthet az intézmény egy város életében. 

Balogh Tibor (dramaturg, színikritikus, színházi szakíró), Béres Attila (a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója), Jászay Tamás (egyetemi oktató, színikritikus, színházi szakíró) és Simon Balázs (rendező) a POSZT, illetve egy országos versenyfesztivál szükségességét vitatták meg.

Szó esett arról, hogy egy ilyen esemény a szakmának vagy a közönségnek szóljon-e. A színház társadalmi beágyazottsága kapcsán kerültek elő a társadalmi-színházi törésvonalak, amelyek a fesztiválokra több szempontból is hatással vannak. A beszélgetésben – nemzetközi kitekintéssel, külföldi példákkal – körbejárták azt is, milyen színházi fesztivált érdemes rendezni, milyen szempontok mentén célszerű válogatni, továbbá előkerültek a pályázati és finanszírozási anomáliák is.

A bábszínházakat érinti a Lázár Ervin Program. Az 1-8. osztályosokat célzó, 2019-ben elindult kezdeményezés célja az, hogy a kulturális alapellátást kiszélesítse. Miután dr. Ragány Misa, az EMMI előadó-művészeti főosztályának főosztályvezetője fölvázolta a program alappilléreit és anyagi hátterét, három bábszínház vezetője osztotta meg tapasztalatait a főosztályvezetővel. Asbóth Anikó (a debreceni Vojtina Bábszínház igazgatója, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke), Ellinger Edina (a Budapest Bábszínház igazgatója) és Markó Róbert (a győri Vaskakas Bábszínház művészeti vezetője) beszámolt arról, milyen lehetőséget jelent számukra a Lázár Ervin Program, és milyen kihívásokkal szembesültek rendszerszinten, amelyek egyértelműen finomhangolást igényelnek.

A színművészeti oktatásról szóló panelben a hazai és a határon túli magyar nyelvű színházi felsőoktatásból, illetve a középfokú képzésből érkeztek szakemberek. Kozma Gábor Viktor (a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának tanára), Forgács Péter (a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára), Tóth Miklós (a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tanára) és Uray Péter (a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának tanára) megpróbálták definiálni, mitől lesz jó tanár egy kiváló alkotó, egy sokra tartott művész, és személyes motivációikat is megosztották.

Kiderült, mennyire fogalmazható meg a színművészeti oktatásban az a minimum, ami a hallgatók képességeit méri, és az is, mi mindenen múlik egy sikeres pályaindulás. Szó esett az intézmények közti vélt vagy valós rivalizálásáról, a különböző struktúrákon – önálló, komplex művészeti vagy többkarú tudományegyetemen – belüli működés előnyeiről és hátrányairól, míg SZFE átalakulásáról abban a tekintetben esett szó, hogy a folyamat hogyan hat a többi iskolára. 

Az NKA és az MMA támogatásával megvalósult beszélgetéseket élőben, a Magyar Színházi Társaság Facebook-oldalán követhették az érdeklődők, a szervezet YouTube-csatornáján pedig a két nap programja teljes egészében visszanézhető. 

Fotó: Éder Vera