Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 11., péntek
    banner_bigBanner4

    A szombathelyi színészek szereplésével készül a Brenner János életéről szóló filmsorozat

    2023. január 23., hétfő 10:50

    A Weöres Sándor Színház csaknem teljes társulata szerepel a Brenner János életét feldolgozó filmsorozatban, amelyet a tervek szerint egy új TV csatorna mutat be tavasszal. 

    Tavaly februárban kezdték forgatni a különös kegyetlenséggel meggyilkolt rábakethelyi káplán, Brenner János életéről szóló filmet.

    – Eredetileg arról volt szó, hogy a Hír  televízió december második felében tűzi műsorra a sorozatot, de ez nem valósult meg. Most úgy áll a helyzet, hogy várhatóan márciusban vetíti a nyolcrészes filmet egy újonnan induló csatorna, a Magyar Mozi TV – tudta meg a vaol.hu Szilágyi Andortól, a Brenner-film rendezőjétől, aki azt is elmondta a megyei napilapnak, hogy ez a csatorna vállalta, hogy több idősávban is látható lesz az alkotás. Nemcsak egyszeri, hanem folyamatos vetítést ígértek a megállapodáskor – fogalmazott a rendező.

    A Brenner-filmben közel félszáz profi színész szerepel. A szombathelyi Weöres Sándor Színház csaknem teljes társulata benne van a sorozatban. Brenner Jánost a forgatás idején még társulati tag Jámbor Nándor alakítja, továbbá Szerémi Zoltán, Németh Judit, Orosz Róbert, Kelemen Zoltán, Balogh János, Szabó Róbert Endre, Róbert Gábor, Gyulai-Zékány István, Szabó Tibor, Keller-Dénes Emőke, Bálint Éva, Sipos László Márk, Antal D. Csaba, Horváth Ákos, Csonka Szilvia és Hajdu Péter István is feltűnik majd a sorozatban.

    A nyolcrészes szériát zömmel eredeti, Vas megyei helyszíneken forgatták. Megközelítőleg ezer statiszta vett részt a forgatásokon.
    – Elégedett vagyok a végeredménnyel, de nyilván a nézők döntik majd el, hogy milyen lett a film. A szereplők sem látták még a teljes sorozatot, csak részleteket. Egyértelműen a korhűségre törekedtünk, a valóságot kívánjuk bemutatni – mondta a rendező.

    A vértanúhalált halt – öt éve boldoggá avatott – Brenner atya megölésének körülményeit máig homály fedi. A 26 éves káplán halálát harminckét késszúrás okozta 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjszaka, amikor sürgős betegellátás ürügyén kicsalták plébániai lakásából. Az 1956-os forradalom utáni egyházüldözés mártírja volt, azért vált gyanússá, mert az akkori államhatalom rossz szemmel nézte, hogy fiatalokkal foglalkozott. A filmbeli nyomozás bepillantást enged a kommunista hatalom restaurációjába is az 1956 utáni időszakot illetően.

    Forrás: Weöres Sándor Színház, Vaol.hu

    Fotó: Mészáros Zsolt / Weöres Sándor Színház

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram