Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Az ajtó – Emerenc bőrébe bújik Udvaros Dorottya a Nemzetiben

    2021. május 7., péntek 06:30

    Elkezdődött Az ajtó című előadás próbafolyamata a Nemzeti Színházban.

    „Imádom Szabó Magda írásait, különösen ezt. A mai olvasópróbát komoly elemző munka előzte meg. Kozma András dramaturggal nekiláttunk megfejteni ezt a nagyon személyes, mély vallomást” –  mondta Szabó K. István, a készülő előadás rendezője.

    „Sok adaptációja született Az ajtó-nak, azt hiszem mindegyiket láttam, beleértve a filmet is, de talán mondhatom, hogy a mi eladásunk különbözhet ezektől, hiszen én azt a történetet szeretném kibontani, ami bennem fogalmazódott meg a mű olvasása közben” – fogalmaz a rendező. 

    Szabó Magda 1987-ben írta Az ajtó című regényét. A közel 40 nyelvre lefordított műből készült adaptációkat sikerrel játsszák a színházak. Szabó István 2012-ben filmet forgatott belőle Helen Mirren főszereplésével. Az író a főhőst, Szeredás Emerencet, egykori bejárónőjéről, Szőke Juliannáról mintázta. A Nemzeti Színházban az írót Söptei Andrea, Emerencet Udvaros Dorottya fogja játszani.

    „Kettejük kapcsolatát taglalja ez a mű” – veszi át a szót Udvaros Dorottya.” A filmet én is láttam és – bár ez nem ma volt – nagyon él bennem Helen Miren alakítása. Ezért most az egyik legfontosabb, legnehezebb feladat számomra az, hogy ezeket az emlékképeket elfelejtsem.”

    „A 21. századot sokan a kommunikáció csúcsának tartják. De szerintem ez egyáltalán nem igaz. Inkább mintha távolodnánk a lényegtől. Az én karakterem, Emerenc viszont a lényeget képviseli, méghozzá elementáris erővel: hogy komolyan vegyük egymást és önmagunkat, hogy amit gondolunk, mondunk, az szikár legyen, lényegre törő. Emerenc ebből a szempontból egy bámulatos, titokzatos figura, nem lesz könnyű őt megtalálnom” – fejti ki Udvaros Dorottya.

    A próba képei, fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram