A Jurányi Latte karácsonyi különkiadásában Hajduk Károlyt, a Narratíva Kollektíva tagját kérdezte Bordás Katinka a Narratíva előadásairól, a társulat megalakulása óta eltelt három évről.

Mikor eljöttél a Vígszínháztól, így indokoltad a döntésed: „Elkezdett alakulni egy színházi kezdeményezés, aminek nagyon szerettem volna már a kezdeti időszakában is részese lenni.” A Narratíva Kollektíváról van szó, ami 2019-ben négy színházrendező (Hegymegi Máté, Kovács D. Dániel, Pass Andrea és Szenteczki Zita összefogásával alakult. Mi vonzott téged ebben a társulásban?

Andival, Danival és Mátéval már régóta ismerjük egymást. Andival és Danival többször dolgoztunk is együtt. 2019 előtt külön-külön is beszélgettünk arról, hogy mi az, ami igazán izgat minket színházi téren. Végül oda lyukadtunk ki, hogy nagyon hasonlókat gondolunk a színházról, a világról. Egy korosztály tagjai vagyunk, akik jobban vagy rosszabbul érzik magukat hagyományosabb színházi körülmények között. Azt éreztük, hogy jó lenne megcsinálni a saját színházunkat, amin keresztül a mi nemzedékünk a saját életéhez, problémáihoz közelebb tud kerülni. Adott volt egy sok emberből álló alkotói generáció, aminek tagjai bár hasonlóan gondolkodnak a színház mai szerepéről, mégis szétaprózódva dolgoztak-dolgoznak mindenfelé. Úgy láttam, hogy pontosan ezeket az energiákat kellene egyesíteni. Ez volt az én személyes gondolatom és indíttatásom ezzel kapcsolatban és úgy tűnt, nem csak én látom ezt így.

Honnan-hova jutott el a Narratíva ezalatt a három év alatt?

A lendületes indulást megtörte a Covid-járvány. Szakmailag egy kisebb csoda, ami történt azóta. Minden komoly nehezítő körülmény ellenére elképesztő, hogy még van Narratíva, és hogy arról beszélgetünk, még kellene előadásokat csinálni. Ma Magyarországon nemcsak egy induló társulatnak, de egy évtizedek óta alkotó társulat számára is szinte lehetetlen a létezés. Ennek ellenére kijelenthetem, hogy az elszántság változatlanul megvan bennünk, persze némi szkepszissel vegyítve. Szakmailag, emberileg még mindig szuper, ami történik a Narratívában, pedig egyre erősebb ellenszélben kell pisilni.

Hogy érzed magad a csapatban? Azért is kérdezem, mert Kárpáti Pálon kívül te vagy az egyetlen, aki a Narratíva mindegyik előadásában benne van. 

Egyértelműen jól érzem magam. Többek között ezekkel az emberekkel szeretnék még mindig színházat csinálni. Emberileg és szakmailag is nagyon szeretem, tisztelem őket, és ezek nem udvariassági körök. Pont emiatt nagyon jó lenne felturbózni a Narratívát. Amikor elindultunk, tényleg szándék volt bennem, hogy szeretnék, amennyire csak tudok, mindenben részt venni. Amióta létezik a Narratíva, próbáltam úgy igazítani a munkáimat, hogy ne maradjak ki semmiből. Persze ez kétoldalú dolog, mert ehhez az is kellett, hogy mindegyik rendező gondolt rám az előadásaiknál.

Szakmailag elégedett vagy a feladataiddal?

Igen. Még mindig azt tartom, hogy egy színésznek az tesz a legjobbat, ha mindenfélét játszik. Az is jó, amikor valamiben kisebb szerepet kap, ha aztán egy következő előadásnál nagy feladatot bíznak rá. Még a Katonában volt olyan évadom, amikor egyfolytában csak nagy szerepeket játszottam. Ma már ezt nem tartom egészségesnek, nagyon ki tudja szívni az embert, bármennyire is nagyon jó érzés, hogy sokat gondolkodnak benned. Szóval a feladatok terén nincs bennem szakmai elégedetlenség. Azzal kapcsolatban viszont igen, ami a jelenlegi helyzetnek a legnagyobb problémája, hogy elkészülnek előadások, sokszor nagy áldozatok árán, és nem lehet őket kijátszani. Szerintem egy előadás 10-15 alkalom után kezd el valóban élni. A független területen nagyon sok előadás éppen csak megéli a 10-15 alkalmat, több évad alatt! Ez egy pazarló rendszer. Pénzek vannak arra elköltve, hogy egy-egy előadás létrejöjjön, amit aztán alig látnak az emberek és nem azért, mert nem érdekelné őket vagy mert az előadás nem magas színvonalú. Sok esetben nem is jut el az előadás híre a nézők nagy részéhez. Ma már nem elég egy előadás életben maradásához a szájhagyomány. Sok alkotóenergia, munka, idő és szellemi érték megy ilyenkor jószerivel a kukába. Pedig ezeknek az előadásoknak a többsége – biztos vagyok benne – bárhol megállná a helyét. 

A Negyedik – Dante pokla előadásban (bemutató: 2021. október 3.) te játszod a Kísérőt, akit a dante-i Vergilius inspirált. Miért tartod fontosnak 2022-ben egy Dante-szöveg alapján készült előadás műsorra tűzését?

Elsősorban azért, mert ez az anyag nem könnyű falat sem a problémafelvetésével, sem a színházi formanyelvével, sem a vaskos költői nyelvezetével. Kellenek ilyen előadások, amelyek a mából fogalmaznak újra egy olyan klasszikust, amit mindenki ismer, de annál kevesebben olvastak. Hegymegi Máté rendező és Garai Judit dramaturg azt találta ki, hogy halljunk a különböző bűnökhöz kapcsolódó történeteket az áldozatok szemszögéből, mivel az eredeti mű, az Isteni színjáték nem beszél az áldozatokról. Nem véletlenül mondják a klasszikusokra, hogy időtlenek – közhely, de igaz – hiszen amíg lesz emberi faj a Földön, addig bűn is lesz. Dante sem csak az évforduló miatt fontos (2021-ben volt a halálának a 700. évfordulója. – a szerk.), hanem mert nagyon is akut dolgokat boncolgat. És igenis a nehézsége miatt is fontosnak tartom az előadást.

Ma Magyarországon olyan időket élünk, amikor a kultúra, a művelődés, mindenfajta intellektuális dolog nagyon sokadlagos. Ennek ellenére azt tapasztalom a különböző játszóhelyeken, hogy az embereknek még mindig van igénye a kultúrára, mindegy, hogy éppen könnyedebb vagy nehezebb műfajról van szó. A dante-i szöveg egy kétsoros mondatán meg lehetne állni félórákra, és beszélni róla. Színésznek, rendezőnek, de a közönségnek is érdemes találkozni ilyen anyaggal.

Ha a nézők eljönnek megnézni A Negyedik-et, nem lesz könnyű dolguk, de igyekszünk segíteni. Olyan, mint mikor levesszük Proustot a könyvespolcról, tudjuk, hogy hosszú menet lesz, kéri tőlünk is a befektetést, de megéri. A szöveg kötöttsége miatt is nehéz ez az előadás. Színészként mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a mondatok, a gondolatok érthetőek legyenek a nézőnek. 

Az előadás központi motívuma egy gumicsónak. Bánki Gergely, aki az Utazót játssza, jó partner ebben a csónakban?

Gergővel nagyon régóta ismerjük egymást, de ilyen körülmények között még nem dolgoztunk együtt. Ha most Gergő is itt lenne, biztosan kicsit egymást froclizva, de mégis csak arra jutnánk, hogy nagyon megszerettük egymást ebben a munkában, amitől nagyon másfajta kapcsolatunk lett, mint ezelőtt volt. Itt muszáj kettőnknek összekapaszkodni, tartani ezt az anyagot, mert az előadás egyik felét mi visszük a hátunkon. A másik felét a többiek a monológokkal. A két rész együtt fontos, ezért nem ajánlatos elcseszni.

A Demerung (Csehov Meggyeskertje) c. előadás idén megkapta a Színikritikusok díját a Legjobb független előadás kategóriában. Ebben Firszt, az öreg inast játszod. Mennyire áll hozzád közel Csehov világa, az orosz irodalom, dráma?

Megint csak igaz, hogy nem véletlenül hivatkozunk sokat az orosz irodalomra: Tolsztoj, Gogol, Dosztojevszkij, Csehov stb. Valószínű, hogy Csehov karaktereinek eljátszásához a színésznek szükségeltetik egy mentális életkor. Egyébként egészen tavalyig nem játszottam Csehovot, pedig nagyon régóta vágytam rá. Idén viszont két rendező is gondolt rám: először a Narratíva Kollektíva két rendezője, Hegymegi Máté és Kovács D. Dániel a DemerungbanFirszet osztotta rám, aztán a Szolnoki Szigligeti Színházban Székely Kriszta rendezésében a Sirályban Trigorint (amiért Hajduk Károlyt a legjobb férfi epizódszereplő kategóriában jelölték a Színikritikusok díjára – a szerk.).

Zsámbéki Gábor csinált nekünk harmadéves korunkban egy Csehov-vizsgát az Egyetemen. Akkor 23 évesen is Firszet játszottam, ezért jót nevettem magamban Máté és Dani tervein… Az az igazság, hogy iszonyatosan vágytam Csehovot játszani, és jó lenne sokkal több orosz szerep.

A Narratíva három előadásától is búcsút vesz az évad közepén: a Törvényen belül és A Jelentéktelen előadásoktól decemberben, a Kurázsi és gyerekei-től januárban. Volt olyan momentuma ezeknek az előadásoknak, ami különösen megmaradt benned?    

Pass Andival, A Jelentéktelen rendezőjével rendkívül elfogult vagyok, szeretem azt a színházat, amit ő képvisel. Nem csak rendezi, írja is az előadásait. Korábban a Napraforgó-ban és az Újvilág-ban is együtt dolgoztunk itt, a Jurányiban. Éppen, hogy elkezdtük próbálni A Jelentéktelen-t, jött a világjárvány. Két lezárás közötti időszakban tartottunk egy munkabemutatót. Nagyon szétaprózódott a munkafolyamat, a bemutató körülményei, én ennek tudom be, hogy ez az előadás nem futotta azt a kört, amit szerintem megérdemelt volna. 

A Törvényen belül-t nagyon szerettem. (A 2022-es MOST Feszten a Legjobb stúdiószínházi előadásnak járó díjat az előadás, és a Legjobb alakítás különdíját Hajduk Károly kapta. – a szerk.) Ez különbözik leginkább az összes többi narratívás előadástól a kor, az anyag miatt. Pont ezért egy nagyon fontos színfoltja volt ennek a mini repertoárnak. 

A Kurázsi és gyerekei-t, a Narratíva első előadását még a Radnóti Tesla Laborban mutattuk be. Ennek az előadásnak nagyon jót tett, hogy abból a térből, ebbe a – jó értelemben – rendkívül színháziatlan térbe került, a Jurányi Laborba. Élvezet nézni, ahogy Pető Kata kolléganőm előadásról-előadásra egyre biztosabb kézzel uralja Kurázsi pokolian nehéz szerepét, a ritkán játszások ellenére is. Ezek az előadások egyébként nincsenek kifulladva, csak nem lehet őket fenntartani. Pokolian fáj a szívem értük és dühös vagyok erre a helyzetre.

Hogy értékeled a 2022-es évet szakmailag?

Hálás vagyok, mert mind a Narratívában, mind azon kívül nagyon jó élményeim voltak, jó dolgok történtek velem, remek kollégákkal dolgoztam együtt, fontos munkákban vehettem részt. 

Mit jelent az ünnep számodra?

Ünnepek közeledtével jön rá az ember arra, hogy amit a színész csinál, az legalább annyira szórakoztatóipar is, mint művészet. Mindig nagyon várom a karácsonyt, amióta gyerekem van, még inkább. De volt olyan december, amikor tényleg csak 2-3 nap jutott a pihenésre, egyébként meg folyamatosan próbáltam, játszottam. Ezért nagyon örülök neki, amikor úgy alakulnak az ünnepek, hogy meg lehet állni, de legalább le lehet lassulni. 

Hogy tudsz pihenni?

Nehezen. Úgy tapasztalom, hogy egy napnyi pihenést nem vesz komolyan a test, kell négy-öt nap, amire az idegrendszer is elhiszi azt, hogy nyugi van. Az utóbbi időben törekszem arra, hogy nyaranta legyen négy hetem, amikor nem dolgozom. Akkor tudok igazán pihenni.

Miben láthatunk téged 2023-ban?

Az előbb épp arról beszéltünk, hogy nincs időm pihenni, most viszont azt kell mondanom, hogy hirtelen sok időm lesz. Tavaly az egyik művészeti titkár tréfásan azt mondta, hogy csak engem ne kelljen egyeztetnie előadásokhoz, mert az szinte lehetetlen. Jövőre, úgy néz ki, nem újítják fel több előadásomat, mert a válság miatt erőteljesebben kell műsort ritkítani, és a Narratívánál is három előadást búcsúztatunk. De az biztos, hogyKiss Csabával lesz egy februári bemutatóm a Pinceszínházban. Izgalmas munka, mert Csehov-novellákkal fogunk dolgozni, nagyon várom. És ha minden jól megy, Hegymegi Máté rendez a Narratívának egy Médeia előadást tavasszal a Jurányiban. Ha minden jól megy! Úgy legyen…

Szerző: Bordás Katinka

Fotó: Gulyás Dóra