gate_Bannergate_Banner
Esztergályos CecíliaKoltai M. GáborBozó AndreaKatonaCsokonai Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2023. január 30., hétfő

    “Bármilyen akadály jelentkezik, azt le kell győzni” – Nem zárnak be a magánszínházak!

    2022. november 16., szerda 16:00

    A hazai magánszínházak a többszörösére növekedett rezsiköltség ellenére sem zárnak be a téli hónapokra sem. Racionalizálják ugyan a működési rendjüket, van amelyik intézmény kevesebbet utazik vidékre, de a hidegebb napokon is mindenképp ki szeretnék szolgálni a közönségüket – írja a Népszava.

    A teljes beszámoló itt olvasható.

    “A magánszínház úgy működik, mint egy család. Bármilyen akadály jelentkezik, azt le kell győzni” – mondta a lapnak Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója.

    “Egy család nem mondhatja, hogy „bezárunk”, és nem mondhatja ezt egy magánszínház sem. Nem lehet kevesebbet játszani, vagy bezárni, ez a magánszínházak logikájával ellentétes, felérne egy öngyilkosággal. Olyan előadásokat játszunk, amelyek hasznot hoznak, ezért minden elmaradt előadás óriási kárt okoz. Azzal együtt, hogy egy magánszínház sem dolgozik modern épületben, ahol például költséghatékony lenne a fűtés vagy a világítás. A mi épületünk kifejezetten öreg és elavult. Az elmúlt húsz évben pedig nem volt pénzünk, arra hogy a fűtés-hűtés rendszert komolyan felújítsuk. De most ez a helyzet arra kényszerít minket hogy egy a gáz helyett árammal működő, sokkal olcsóbb split-klíma rendszert állítsunk be a nagyszínpadon” – számolt be a direktor.

    Arra a kérdésre, hogy terveznek-e jegyáremelést Puskás Tamás úgy fogalmazott, most is Budapest legdrágább színházaként működnek, legfeljebb tavaszra képzelhető el jegyáremelés a Révay utcában.

    “Az energiaválság miatt drasztikusan csökken a vidéki tájelőadások száma” – mondta Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda vezetője, aki elárulta, összességében csökkentett üzemmódban próbálják a januárt és a februárt átvészelni. “A Belvárosi Színházban januárban és februárban 30-30 előadást szoktunk játszani, most havonta maximum 16-17 előadást tervezünk. És ebben benne van egy főpróbahét is, hiszen január elején mutatjuk be a Mezítláb a parkban című előadást. A bemutatóink számát is csökkentettük, a tervezett tíz premier helyett három nagyszínpadit és egy kamaraszínházit tartunk meg” – jegyezte meg Orlai Tibor.

    A rezsiköltség növekedése miatt a befogadóhelyek jelentősen megemelték a bérleti díjat. Az Orlai Produkciós Iroda a tavalyihoz képest 10 -15 százalékkal adja drágábban most a belépőket, de nagyobb mértékben nem mernek árat emelni, más költségeiket próbálják minimalizálni.

    Az Átriumnak 2023 decemberéig szólt eredetileg a gázszolgáltatóval kötött szerződése, de a szolgáltató ezt egyoldalúan módosította, és nagyjából négyszeres árat számítanak, az áram januártól esedékes árát jelenleg még nem tudjuk – mondta Ugrai István, az Átrium művészeti vezetője. Eltökéltek, hogy az Átrium nyitva maradjon.

    A Játékszín nem rendelkezik plusz forrással a megemelkedett rezsiköltségek finanszírozására. Megtakarításaikat a két zárlat alatt a művészek és a dolgozók megsegítésére fordították, valamint a bérek kifizetésére. A hét-nyolcszorására emelkedett rezsiköltségek kompenzációját nem jegyár emeléssel kívánják megvalósítani, de minimálisan emelték a jegyek árát.  A rezsiárak emelkedése annyiban hat ki a műsorszerkesztésre, hogy a repertoár bizonyos szempontok alapján szűkült – ugyanakkor az évadban lesznek új bemutatók, tehát arányában nem lesz kevesebb produkciójuk.

    A Rózsavölgyi Szalon már a 2022/23-as évad kialakításakor takarékoskodott – fogalmazott Zimányi Zsófia művészeti vezető. Ebben az évadban öt premiert tartanak. “Ebben a rendkívüli helyzetben még inkább szeretnénk érzelmeket és kapaszkodókat adni a Rózsavölgyi Szalon előadásaival. Köszönjük a nézőknek – köszönjük a művészeinknek –, hogy életben tartják a kultúrát” – jegyezte meg Zimányi Zsófia.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram