gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Bodolay Géza az OSZMI jövőjéről: „A színházi élet fontos szervező helyszíne lehet”

    2021. november 29., hétfő 06:58

    Bodolay Géza, az OSZMI igazgatója a Magyar Narancsnak nyilatkozott arról, hogy nemcsak az OSZMI vagyonelemei kerülnek az SZFA-hoz, hanem az OSZMI és a Bajor Gizi Színészmúzeum szervezetileg is az alapítványhoz fog tartozni.

    Bodolay Géza leszögezte, innentől a tevékenységükhöz kért engedélyek helyett saját hatáskörben (a PIMtől függetlenül) dönthetnek, tehát arra számít, nem lesz az OSZMI az SZFA között függőségi viszony.

    Megjegyezte azt is, hogy 2019 tavasza után lényegesen javult a munkatársak fizetése, valamint az intézményi felszereltség, és „számos lehetőség nyílt komoly színháztörténeti hagyatékok megvásárlására”, noha az intézménynek nem volt a PIM-től különálló költségvetése. Bodolay szerint „nem változik semmi azon kívül, hogy más formában működünk ezentúl, és mint az OSZMI Kft.-nak, lesz önálló gazdasági egységünk”.

    Bodolay Géza / Fotó: Balázs Attila / MTI

    Forrás és még több részlet ITT: Magyar Narancs

    „A cél az lehetne, hogy a saját színházteremtő múltunkat érvényes és érthető, hatásos formában juttassuk el azokhoz, akik majd a színházi pályára teszik föl életüket. Az ő színvonalas képzésük a legfontosabb érv amellett, hogy érdemes a jelenlegi szervezeti szerkezet átalakításával sokkal közelebb hozni egymáshoz a két intézetet. (…) Számos európai egyetemnek van saját történelmét fölmutató kisebb-nagyobb múzeuma, de az OSZMI unikálisan egyesíti a két funkciót. A színészet és a színjátszás múzeuma, ugyanakkor az élő és működő, egyúttal folyamatosan újjászülető színházi élet fontos szervező helyszíne lehet” – fogalmazta meg Bodolay Géza.

    Az OSZMI jövőjéről az igazgató azt is elmondta, esetleges költözés távlati terv, jelenlegi Krisztina körúti épületük alapterületének kétszeresét jelölték meg (még a PIM-nek) szükséges működési területként, „tudván azt, hogy a konkrét építészeti tervek előtt nyilván szakmai megbeszélések sorát folytatjuk majd le”.

    „Amennyiben a Fidesz nyeri a jövő évi országgyűlési választást, előbb vagy utóbb juthat közpénz az SZFE új épületeinek felhúzására is, ahol várhatóan az OSZMI is helyet kap. Kérdés, ez esetben mi lesz az értékes Krisztina körúti épülettel, amely immár az SZFA tulajdona, ahogy az is érdekes kérdés, mit kezd az alapítvány a Bajor Gizi Színészmúzeum melletti üres telekkel” – kommentálja a Magyar Narancs Bodolay nyilatkozatát.

    Forrás és még több részlet ITT: Magyar Narancs

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram