Az orgánumáról is közismert Jászai Mari-díjas színész nem először jár Dunaújvárosban, öt éve már játszott ott az Anconai szerelmesekben. Egyebek között arról kérdezte a duol.hu, milyen benyomása alakult ki a városról, ahol jelenleg az Illatszertár c. darabot próbálja.

– Nagyon jó. Sokkal zöldebb, mint ahogy elképzeltem. Ennyi szemetesedényt még nem láttam, miközben nálunk, Pesten szerelik le ezeket az utcaiakat, itt tisztaság, rend van.

Csankó Zoltán arról is mesélt, hogy Miskolctól Dunaújvároson át Győrig mindenfelé dolgozik: „Egészen délen nem voltam, Pécs és Szeged kimaradt. (…) Van egy igazi színházba járó kalauz ismerősöm a Budapest–Győr-vonalon, aki a feleségével jön az előadásra, és mindig elmondja, amikor találkozunk, hogy tetszett-e neki a darab.”

Arról szólva, hogy az Illatszertárban már játszott korábban, kifejtette: „Az nem csupán humor, ennek a színdarabnak van egy komoly érzelmi vonulata, ami az én életemről is szól. Nagyon jó játszani. (…) A rendező, Szűcs Gábor is törekedett rá, és én is, hogy a helyzetek maradjanak nagyjából ugyanolyanok. Természetesen, amikor Ágoston Péterrel játszom, akkor azért hagyom, hogy csinálja, amit ő szeretne. Nem ragaszkodtam görcsösen minden egyes szituációhoz. De ezt meg is beszéltük, hogy amit mi nyolc éve kitaláltunk, és működött, azt fölösleges újragondolni. Sok mindent átmentettünk onnan, ami szerintem előnyére válik az előadásnak. És sok új dolog is született az én alakításomban is. Ivanics Tamás is egészen bravúros dolgokat talált ki.”

A felvetésre, miszerint a nevét, a hangját a szinkronból ismerik, elmesélte: „Most már sokszor észreveszem, hogy ha kicsit hosszabban beszélek egy gyógyszertárban vagy egy boltban, akkor van, aki fölkapja a fejét. De olyan is volt, hogy az újságárusnál vettem néhány újságot. Mielőtt fizettem, eszembe jutott, hogy még kellene párféle. Közben beállt a sor, mellettem egy idős néni állt. Úgy éreztem, meg tudna ölni, hogy föltartom a sort. Mondtam neki, hogy ne tessék haragudni! Mire ő: Én magára? Hát maga a Bobby!”

Csankó Zoltán arról is beszélt, hogy éli meg, hogy nincs társulatnál szerződésben: „Jól! Itt, most is megismertem egy csomó embert. Ez milyen jó! A társulat nyújtotta biztonság az hiányzik. Már tizenhárom éve játszom rendszeresen Győrben, jó pár díjat is kaptam már. Amikor írnak rólam, mindig úgy említenek meg, hogy a Győri Nemzeti Színház tagja. Soha nem tiltakozom, de jogilag nem vagyok a színház tagja, nem kapok havi fizetést.”

A teljes interjú IDE kattintva olvasható el.