gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Dés László: „Dilettánsok milliárdokból teszik rendbe most a Petőfi-kérdést, aztán majd jövök én a Gesztivel egy Petőfi-musicallel”

    2022. augusztus 6., szombat 11:19

    Kell-e egy művésznek állást foglalnia, elmondania a véleményét a világról? Dés Lászlóval és fiával, a szintén dzsesszzenész Dés Andrással beszélgetett Veiszer Alinda az Ördögkatlan fesztiválon, amikor mintegy 50 percnyi beszélgetés után felmerült ez a kérdés. Kell-e egy művésznek állást foglalnia, elmondania a véleményét a világról? A felvett interjút ide kattintva tudja megnézni némi támogatásért cserébe.

    A témaindító kérdésben Veiszer Alinda felidézi, hogy Dés László 2016-ban visszaadta az állami kitüntetését, mert azt Bayer Zsolt is megkapta. Dés erre azt mondta, „sajnálom, hogy elhangzik a neve egy ilyen, a fiammal közös beszélgetésben. Ez méltatlan”.

    Dés László azt mondta, nem foglalkozik azzal, hogy „a fejére húz-e” valamit az állásfoglalással. Azt mondta, rengeteg olyan zenész kollégája van, aki (azt mondja, hogy) „ne szólj szám, nem fáj fejem”, „az én közönségem az egész ország”, „én nem akarok megosztani senkit”.

    „Engem ez nem érdekel. Ezt lapításnak tartom. Lehet így is élni, én nem akarok így élni.

    Ha megkérdeznek, elmondom a véleményem, mert azt gondolom, hogy azt a picike kis reputációmat, azt ilyenkor valamiféle állásfoglalás szolgálatába hajtom, és azt gondolom, hogy fontos lenne az ország szempontjából. Van értelme, csak többen kéne hogy legyünk”, mondta.

    Veiszer Alinda ekkor Dés Andráshoz fordult, hogy megkérdezze, szerinte van-e értelme, és egy menekültválságban elkészített videót idézett fel, amelyben dzsesszzenészek szerepeltek. „Igen, akkor még akartam mondani, ma már nem akarom mondani”, kezdi a választ Dés András. Azt mondta, az a videó csalódás volt. „Fontos üzenet volt, és klassz üzenet volt, de semmi visszhangja nem volt. És addigra az nekem egy sokadik akcióm volt, én akkor még azt gondoltam, van értelme, és csináltam”, mondta Dés András.

    Dés László hozzátette: ő nem aszerint kommunikál, hogy „mondtam elégszer, már nem mondom”. Saját bevallása szerint Esterházy Pétertől azt tanulta: legyen higgadt, ne adja át magát indulatilag a dolgoknak, miközben a véleménye legyen pontos, határozott, tisztán érthető. Erre példaként Esterházy 11 évvel ezelőtti vármegyés-ispános írását idézte fel. „Ezt előbb-utóbb Andris is meg fogja tanulni, én úgy érzem, már jó úton járok” – nyilatkozta.

    Hogy éppen ki mire készül a művészeti pályáján, annak kapcsán Dés László elárulta, most kezd el írni egy Petőfi-musicalt.

    A Vígszínházból már eltanácsolták vele, ami „rosszulesett nekik”.

    „Nem adom fel, mert közel áll hozzám a téma, fontosnak tartom. Ugyanakkor most nem érdemes ilyesmit bemutatni, mert most a kurzus uralkodik ezen a dolgon. Rendkívül dilettáns és hozzá nem értő emberek milliárdokat kapnak, hogy ezt a Petőfi-kérdést rendbe tegyék. Valószínűleg rendbe is teszik egy életre, és akkor majd jövök én a Gesztivel. Hát nem a Vígben, hanem egy másik színházban” – fogalmazott Dés László. Emellett saját dallemezt tervez írni, illetve a fiával és két másik zenésszel is dolgozik egy kvartettben, amellyel egy dzsesszlemezt is készítenek, már az utómunkálatoknál tartanak.

    Forrás: TELEX, Veiszer Alinda

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram