Egy egész nemzedék zárta a szívébe, amikor Almási Évával elénekelte a Vinnélek című dalt a Képzelt riportban. 52 évig volt Vígszínház meghatározó egyénisége, oszlopos tagja. Tahi Tóth Lászlóra emlékezünk.
“Engem keződként is csak a magva, a lényege érdekelt ennek a pályának.”
1944. január 23-án született Budapesten Tahi-Tóth Nándor festőművész-rajztanár és Pfeiffer Eleonóra gyermekeként. Apja példáját követve Tahi Tóth László festő akart lenni, de az egyik színésznek készülő barátja biztatására 1962-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Várkonyi Zoltán osztályába nyert felvételt.
Várkonyi 1964-ben, már a gyakorló évek alatt a Vígszínházhoz vitte, aminek egészen a haláláig tagja maradt. „Akkoriban olyan nagy nevek játszottak itt, mint Bulla Elma, Sulyok Mária, Latinovits Zoltán, Somogyváry Rudolf, Bárdy György. Őket csodáltam és próbáltam ellesni a mesterséget, noha – úgy érzem – azt nem lehet véglegesen megtanulni, mert folyamatosan megújul, s vele magunk is. Minden szereppel elölről kell kezdeni a pályát. Hogy a hűség tartott volna itt? Bármikor körülnéztem a színházi palettán, én azt láttam, hogy a legrangosabb előadásokat nálunk játsszák, s erre büszke voltam és vagyok. ”
Tehetsége, alkata, és kifogyhatatlan játékkedve mind hozzásegítették ahhoz, hogy a színház egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze legyen. A kiváló jellem- és karakterábrázoló képessége, mély drámaisága mellett a groteszk humor is ott rejlett játékában. Feledhetetlen alakítást nyújtott Csurka István Házmestersiratójában, Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában vagy Csehov Cseresznyéskertjében. Ő volt A vörös postakocsi Rezeda Kázmérja, Andrej A három nővérben és a Platonov legendás címszereplője. Játszott A nyárban, az Adáshibában, az Operettben, A kör négyszögesítésében, a Sylviában, A revizorban, a Szerelem, ó! című alkotásokban, de emblematikus alakítást nyújtott a Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról főszerepében is.
Több mint negyven fimben és tévéjátékban láthatta a közönség, ő volt az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész. Többek között az Alan Rickman által megformált, Piton professzor szólalt meg hangján a Harry Potter-filmekben.
Különleges, azonnal felismerhető orgánumát, eredeti látásmódú, gazdag színészetét, összetéveszthetetlen humorát és elbűvölő személyiségét mindenki szerette, a közönség és a kollégák egyaránt.
A színészt 2017 januárjában mentő vitte el a József Attila Színházból, miután rosszulléte ellenére is végigjátszotta az előadását.
Később a Vígszínház közleményben tudatta: a rosszullét mögött egy korábbi stroke állt. Márciusban aztán újabb közleményt adott ki a színház: “A Vígszínház művésze, Tahi Tóth László súlyos műtéten esett át, és további hosszas kezelés vár rá. A gyógyuláshoz most a legnagyobb nyugalomra van szüksége, akárcsak a családtagoknak, hogy mindenben mellette állhassanak.”
A színész végül 2017 októberében tért vissza a színpadra. Akkor úgy nyilatkozott a Nők Lapja interjújában: “Hasonló korú kollégáim közül többen mondták is, hogy te már duplán megtetted a magadét, hogy mi a francot akarsz még egy Kossuth-díj után, örülj, hogy lyuk van a fenekeden meg ilyesmiket, én mégis úgy éreztem, hogy muszáj nekivágnom. Megmondom, hogy miért. Egyrészt mi heten voltunk testvérek, hatan fiúk. Többen is akartunk dominálni, minden kis részsikerért kiskoromtól kezdve meg kellett otthon is küzdenem. A harc tehát lényegemmé vált”.
Azt is hozzátette: “Minden látszat dacára én alapvetően sportember vagyok. A tehetségem ugyan nem tette lehetővé, hogy Nadal vagy Federer lehessek, de éveken át ott szerepeltem a hazai ranglistákon, a Művész S. E.-nek pedig negyedszázadon keresztül voltam elnöke. Vannak zseniális tehetségek, akik mindent meg tudnak oldani a pályán briliáns technikával, vannak akarnokok, akik az ellenfelet gyűlölve beindulnak, én mindig küzdöttem, harcoltam, a maximumot kihozva magamból helytálltam.
Minden labdát megpróbáltam befutni, 0:40-ről is nyerni, soha nem adtam fel. Ez megmaradt bennem.
És amikor most elérkezett életem nagy meccse, nagy erőpróbája, úgy éreztem, most is harcolnom kell. A bokámhoz kapva nem biceghetek le a pályáról, hanem meccsbe kell lennem, folytatni a pályát! Nekem a példaképem az édesapám volt és marad, nagyszerű festőművész és varázslatos ember, aki éretten, hetven felett teljesedett ki, és lett különleges bölcsessége, tartása, világlátása.
Én világéletemben mindig olyan szerettem volna lenni, még a gesztusait is megpróbáltam utánozni, és most íme, elértem az annyira vágyott korba, és tényleg jól érzem magam ennyi tapasztalattal, emlékkel. Most találok olyan értékekre, amelyeket szeretnék továbbadni, megosztani. Ez is fontos hajtóerő. És emellett talán a legfontosabb: hogy van egy fiatal, gyönyörű, varázslatos feleségem.
Ő hatalmas energiaforrás, szeretném őt mindennap újra meghódítani, szerelmemről biztosítani. Nem ápoltatni, kiszolgáltatni magam, hanem érte lenni, őt boldoggá tenni, méltó társa lenni neki.”
Forrás: Vígszínház, Színház Online