Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Egyre több színházat foglalnak el Franciaországban az újranyitásáért tüntetők

    2021. március 13., szombat 11:47

    Franciaországban már tucatnyi színházat, operát és koncerttermet érint a színházfoglalási mozgalom, amelyet színművészeti egyetemek hallgatói és szabadúszó művészeti dolgozók indítottak a koronavírus-járvány miatt hónapok óta zárva tartó kulturális intézmények újranyitásáért.

    „Közös a célunk: a színházaknak minél előbb ki kell nyitniuk” – írta pénteken közleményében David Bobée, az észak-franciaországi Lille állami támogatású Théatre du Nord nevű színházának igazgatója, aki más színházigazgatókhoz hasonlóan beengedte a tiltakozókat az általa vezetett intézménybe.

    A közép-franciaországi Limoges-ban az intézményfoglalók nemcsak a színházak újranyitásáért, hanem a kulturális életben dolgozók álláskeresési biztosításának reformjáért is tüntettek. Közleményük szerint addig fognak tiltakozni, amíg kielégítő választ nem kapnak a kormánytól.

    A nyugat-franciaországi Rennes-ben Cécile Apsara tánctanár, a CGT szakszervezet helyi tagja – aki harminc emberrel együtt a városi operaházat foglalta el – az AFP francia hírügynökségnek elmondta: „alamizsnát adnak nekünk, mintha koldulnánk”.  

    A közép-franciaországi Lyonban mintegy száz szabadúszó művészeti dolgozó telepedett le az egyik legnevesebb színházban, a Théatre national populaire (TNP)-ben, míg a közeli Saint-Etienne-ben a kortárs zenei központ, a Le FIL igazgatója arra emlékeztetett, hogy az utolsó koncert napra pontosan egy évvel ezelőtt volt az intézményben, amelyet három nappal ezelőtt foglaltak el tüntető művészek.

    A színházfoglalási mozgalom egy héttel ezelőtt kezdődött a párizsi Odéon Színházban, majd elfoglalták az Odéonhoz hasonlóan kiemelt állami támogatást élvező párizsi Colline Színházat, a Strasbourgi Nemzeti Színházat, a nyugat-franciaországi Nantes-ban a Graslin színházat, a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban a Théatre de la Citét.

    Hasonló akciók voltak kisebb városok, Niort, Pau, Chateauroux és Besancon kulturális intézményeiben is. A Colline-ban a legnagyobb presztízsű színművészeti egyetemek, a konzervatórium (Conservatoire national Supérieur d’Art Dramatique) és a főiskola (Ecole supérieure d’art dramatique) hallgatói tüntetnek, míg az Odéon Színházban a szabadúszó művészeti dolgozók követelik a kulturális intézmények megnyitását, valamint az ágazatban dolgozók támogatását is kérik.  

    A Franciaországban mintegy 250 ezer alkalmilag foglalkoztatott művészeti dolgozó és kisegítő személyzet Európában egyedülálló munkanélküli-támogatási rendszerrel rendelkezik.

    Ennek lényege, hogy a rendszerhez tartozóknak az év tíz hónapjában legalább 507 munkaórát, azaz megközelítőleg három hónapot kell dolgozniuk ahhoz, hogy a munkanélküliség idejére jogosultak legyenek állami támogatásra. Tavaly a járvány miatti lezárások miatt a ledolgozott óráktól függetlenül a kormány mindenkire kiterjesztette a jogosultságot, és ugyanezt követelik a tiltakozók a 2021-es évre is.

    Roselyne Bachelot kulturális miniszter szerdán „feleslegesnek és veszélyesnek” nevezte a színházfoglalásokat, majd csütörtökön a kormány jelezte, hogy a kulturális szféra munka nélkül marad dolgozóinak az eddigieken felül további 20 millió eurós támogatást biztosít az idei évre.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram