Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Elhunyt Francoise Arnoul francia színésznő

    2021. július 21., szerda 10:36

    Elhunyt 90 éves korában Francoise Arnoul, az 50-es évek francia filmcsillaga, Jean Renoir Mulató a Montemartre-on című filmjének sztárja.

    A színésznő családja kedden jelentette be, hogy Arnoul hosszú betegség után egy párizsi kórházban halt meg.

    1931-ben született az algériai Constantine-ban, édesapja tüzérségi tábornok, édesanyja pedig színésznő volt. Eredetileg táncosnőnek készült, Marokkóban tanult klasszikus táncot.

    Miután családjával Párizsba költözött, a színészet felé fordult, mert táncosként már nem tudta folytatni tanulmányait.

    Viszont amikor megkapta első szerepét a L’épave című filmben, éppen egy táncosnőt kellett játszania. Az 50-es évek szexszimbólumának tartották.

    Olyan filmekben láthatta a közönség, mint a Tiltott szerelem, Az éjszaka lányai vagy a Mulató a Montmartre-on. Utóbbiban Nini szerepét alakította. 1954-ben Henri Verneuil Az ötlábú bika című vígjátékában Fernandel partnere volt, és további négy filmet forgatott a rendezővel.

    A kárhozat útja című filmben Jean Gabinnel játszott, és szerepet kapott Radványi Géza Mulat a kongresszus című 1966-ban bemutatott mozijában is.

    A hatvanas évektől televíziós filmekben és sorozatokban is vállalt szerepet.

    Utolsó munkája a 2016-ban bemutatott La cancre volt, Paul Vecchiali romantikus drámája, amelyben a rendező és Catherine Deneuve alakította a főszerepet.

    “Soha nem érdekelt a karrierem, azokban a filmekben játszom, amelyeket a legjobban szeretek” – nyilatkozta egyszer pályafutására visszatekintve.

    – nyilatkozta egyszer pályafutására visszatekintve.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram