KulisszaTakács KatiJordán TamásszinkronAbigélJózsef Attila Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 16., szombat

    Elindult a felügyelőbizottsági vizsgálat Eszenyi Enikő ügyében

    2020. július 9., csütörtök 21:31

    Kedden azaz július 7-én elkezdődött a felügyelőbizottsági vizsgálat a Vígben.

    Eszenyi Enikőt és a teátrum dolgozóit egy három tagú testület hallgatja meg. Mindannyian arról adnak számot, mi történt a színész-rendezőnő igazgatása alatt a társulatban.

    Gy. Németh Erzsébet, főpolgármester-helyettes az ATV Híradójának azt mondta, amikor a felügyelőbizottság a vizsgálatot elindította, az volt a kérésük, hogy az ne a színházban folyjon le, mivel akkor még Eszenyi Enikő volt az igazgató. Ezért most az önkormányzati hivatalban zajlik a vizsgálat. A fenntartó, a fővárosi önkormányzat megvárja a felügyelőbizottság jelentését, és amennyiben bármire fény derül, ami miatt a lépniük kell, lépni is fognak – szögezte le Gy. Németh.

    Molnár Áron noÁraz ATV Híradójának azt mondta: rendszerszintű változást szeretnének, azt pedig elfogadhatatlannak tartja, hogy a következő évadban Eszenyi Enikő visszamenjen a Vígszínházba megtartani az általa rendezett előadások felújító próbáit.

    A Színház Online információi szerint a meghallgatások előtt többen tettek már írásos vallomást. A napokban pedig sokan jelezték, hogy szeretnék, ha -a Gy. Németh Erzsébet által is említett vizsgálat szintén lefolyna.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -