Enyedi Ildikó harminc éve dédelgetett álma, a Füst Milán regényéből készült A feleségem története című filmadaptáció nyáron kerül a magyar mozikba. A rendezőt arról a Nők Lapja faggatta.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.

Arról szólva, hogy érzi magát nőként a férfiak uralta, kemény szakmában, Enyedi Ildikó elmondta: „Jól. Ma már jól. Ebből a szempontból is sokat nyílt a világ, és én valahogy kezdettől fogva reméltem, hogy ez így lesz. De már akkor is akadtak nők a pályán, Mészáros Márta, Elek Judit, Gyarmathy Lívia, Ember Judit… Nagyon tisztelem mindegyiküket. Most ugyan érezhető egy kis visszalépés ezen a téren itt Kelet-Európában, ami aggasztó, de én természetemnél fogva optimista vagyok. (…) Ezért, amikor nehéz volt, mert sokszor az volt, akkor sem éreztem sem feszültséget, sem keserűséget. (…) Engem inkább inspirál, ha valami nehéznek ígérkezik. Beindul az adrenalin” – árulta el Enyedi Ildikó.

1999-ben a mozikba Az én XX. századom c. filmje és azonnal bezsebelte a legjobb rendezés, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb operatőr díját a Filmszemlén. Utána azonban 13 éven át néma csend következett: „Senki mást nem okolhatok érte, csak saját magamat. Rossz döntéseket hoztam, nem hallgattam az ösztöneimre. (…)”

A rendező arról is beszélt, hogy A feleségem története forgatókönyve már 1989-ben készen volt, a film azóta többször is állt már a megvalósulás kapujában, de valahogy soha nem jött össze: „A Testről és lélekről sikere után úgy éreztük a producerrel, Mécs Mónikával, hogy most vagy soha! (…) Előre eldöntöttük Marcival, hogy kizárólag egyszerű eszközökkel dolgozunk. Störr kapitány sem egy jachton szolgál, hanem teherhajón. Ott nincs más, csak a vas, a fa, a kötél, a szél és a víz. Ehhez az egyszerűséghez igazodott az egész stáb. (…) Ez a legpozitívabb könyv, amit valaha olvastam. Nehézségek és válságok láncolatán keresztül, végtelenül intenzíven átérezteti veled a létezés nagyszerűségét, és ennél nagyobb dolgot szépirodalmi alkotás nemigen tehet. Egy Ezeregyéjszaka- történet, amely végigkalauzol azon a bonyolult, megfejthetetlen és gyönyörű úton, amelyet hétköznapi szóval életnek szoktunk nevezni. A főhős, Störr kapitány, ez a nagydarab, becsületes és nagyon szerethető ember a tradicionális férfiakra jellemző limitált, de az ő világában jól működő eszköztárral vág neki a kalandnak, az együttélésnek egy másik emberrel. Ez az eszköztár azonban súlyosan elégtelennek bizonyul, amikor összeházasodik egy finom kis francia nővel, Lizzyvel. A férfi minden fájdalma, sérülése és küszködése abból fakad, hogy megpróbál rájönni, mi a fene történik valójában vele. Mi lehet annak a másik embernek a lelkében? Mire gondol, mit csinál, amikor nincs vele, egyáltalán szereti-e őt? Ez a fajta kontrollvágy azonban nem valami negatív hatalmi játszma, amellyel az emberek általában sakkban tartják egymást, inkább az a mindannyiunkba belenevelt igény, hogy az életedet nem élni, hanem irányítani kell. Időben leérettségizni, karriert csinálni, nyugdíjra gyűjteni, és így tovább. Mindenki folyamatosan azt sugallja, hogy tartsd kézben az életed, holott az egyáltalán nem ilyen szerkezetű. És ettől vagy kiégsz, vagy összezavarodsz. Lizzy valójában egy öntudatlan guru, Störr kapitány tanítója. Akár egy zen buddhista szerzetes, néha jól rásóz a tanítványa fejére, így igyekszik rányitni a szemét arra, hogy az élet sokkal titokzatosabb és megfejthetetlenebb annál, amilyennek hiszi, és hogy kontrollálni reménytelen feladat. A legfontosabb tanítás azonban az, hogy ez nem baj! A feleség szót nyugodtan behelyettesíthetjük élettel, hiszen ahogy Lizzy lelkébe, fejébe, úgy az életbe sem lehet belelátni. Kiszámíthatatlan. De pont ebből adódik a szépsége. Fogadd el, és örülj neki. Tehát a regény valamilyen módon alázatra is tanít” – fejtette ki Enyedi Ildikó.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.